Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Verstappen megint briliáns módon vezetett

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közeleg a rajt, már mindenki a felvezető kört teljesíti. A gumikat tekintve a hetedik helyig mindenki közepes keveréket választott, Ocon és Verstappen viszont keményeken rajtolnak. 

  • A mexikói egész hétvégén le volt maradva Verstappentől, aztán a Q3-ban Péreznek kedvezett a szerencse – hiszen a holland az első mért körén hibázott, a másodikat meg nem kezdhette el, mert Leclerc összetörte a Ferrarit. Pedig Pérez még az időmérő előtt azt mondta, ez az egyik legrosszabb hétvégéje. 

    A rajtrácson körülnézve vannak még érdességek: Alonso a második helyről rajtol, Magnussen a negyedikről – a dán az F1-es pályafutása során másodjára rajtolhat a második sorból. Gasly csodával határos módon behozta az ötödik helyre az Alpine-t, Bottas a tizedikre az Alfa Romeót. Lewis Hamilton meglepő módon a Q2-ben búcsúzott, így a 13. helyről várhatja a rajtot, a hazai pályán induló Logan Sargeant pedig az utolsó helyről indul. 

    Íme a rajtsorrend: 

    Pozíció Versenyző (csapat) 
    1 Sergio Pérez (Red Bull Racing)
    2 Fernando Alonso (Aston Martin)
    3 Carlos Sainz (Ferrari)
    4 Kevin Magnussen (Haas F1 Team)
    5 Pierre Gasly (Alpine)
    6 George Russell (Mercedes)
    7 Charles Leclerc (Ferrari)
    8 Esteban Ocon (Alpine)
    9 Max Verstappen (Red Bull Racing)
    10 Valtteri Bottas (Alfa Romero)
    11 Alexander Albon (Williams)
    12 Nico Hülkenberg (Haas F1 Team)
    13 Lewis Hamilton (Mercedes)
    14 Csou Kuan-jü (Alfa Romero)
    15 Nyck De Vries (AlphaTauri)
    16 Lando Norris (McClaren)
    17 Cunoda Juki (AlphaTauri)
    18 Lance Stroll (Aston Martin)
    19 Oscar Piastri (McClaren)
    20 Logan Sargeant (Williams)
  • Az időmérőn a hajrára felélénkülő szélben Pérez kivételével szinte minden élmenő hibázott, utóbbiak közül Charles Leclerc ráadásul kétszer is, úgy, hogy másodjára rendesen odavágta a Ferrarit, és piros zászlóval megszakították az időmérőt. Mivel nem maradt elég idő az újraindításra, a többségnek nem volt második dobása, a címvédő Max Verstappen pedig a 9. helyen ragadt. 

    Plusz reménykedhetünk egy kis esőben is, ami megkavarhatja a kártyákat! 

  • A világbajnokságot továbbra is Verstappen vezeti, de jó esélye van Péreznek, hogy az élre álljon. Íme a pontverseny az első négy versenyhétvégét követően: 

    Versenyző Csapat Pontszám
    1. Max Verstappen Red Bull Racing 93 pont
    2. Sergio Pérez Red Bull Racing 87 pont
    3. Fernando Alonso Aston Martin 60 pont
    4. Lewis Hamilton Mercedes-Benz AMG 48 pont
    5. Carlos Sainz Ferrari 34 pont
    6. Charles Leclerc Ferrari 28 pont
    7. George Russell Mercedes-Benz AMG 28 pont
    8. Lance Stroll Aston Martin 27 pont
    9. Lando Norris McLaren 10 pont
    10. Nico Hülkenberg Haas 6 pont
    11. Oscar Piastri McLaren 4 pont
    12. Valtteri Bottas Alfa Romeo 4 pont
    13. Esteban Ocon Alpine 4 pont
    14. Pierre Gasly AlphaTauri 4 pont
    15. Csou Kuan-jü Alfa Romeo 2 pont
    16. Cunoda Juki AlphaTauri 2 pont
    17. Alexander Albon Williams 1 pont
    18. Kevin Magnussen Haas 1 pont
    19. Logan Sargeant Williams 0 pont
    20. Nyck De Vries AlphaTauri 0 pont
  • Ez a második F1-es verseny a Miami International Autodrome-on – a pályát kizárólag a Formula–1 mezőnyének tervezték, a Hard Rock Stadion és az azt körülvevő parkoló körül megy az aszfalt. 5412 méter és 19 kanyar, 57 kör, 230 km/h-s átlagtempó, kevés előzési lehetőség – ezek a legfontosabb jellemzői a pályának. 

  • A tavalyi futam sajnos borzasztóan unalmasra sikerült – ha nem emlékszik rá, az valószínűleg ezért van. A verseny nagyjából kilencedik körig tartogatott bármilyen izgalmat, aztán Verstappen megelőzte Leclerc-t, onnantól kezdve az autók hangja remek altatóként szolgált a vasárnap estére.

    olvasók az ötödik legrosszabb versenynek szavazták meg a 2022-es szezonban a Miami Nagydíjat. 

    Egy új verseny egy parkoló körül pontosan azt a versenyt hozta, amit egy parkoló köré épített pályától vársz 

    – foglalták össze a nézők. 

  • Azerbajdzsánt követően a tengerentúlra látogatott a száguldó cirkusz. A Miami Nagydíj az idei ötödik versenyhétvége, az idei első amerikai futam a háromból – Austin és Las Vegas még hátra van. 

Rovatok