Index Vakbarát Hírportál

Verstappent az eső sem zavarta meg, magabiztosan nyert Monacóban

A Formula–1-es Monacói Nagydíj körről körre

2023.05.28. 15:00
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A versenyautók motorjai felzúgtak, a pilóták elkezdték a felvezető kör teljesítését, pillanatokon belül jön a rajt! 

  • A Pirelli számításai szerint a legtöbb versenyző egy bokszkiállással tervezi teljesíteni a futamot, ennek értelmében a lágy és közepes gumikon rajtoló versenyzők még féltáv előtt kereket cserélhetnek, míg a futam nagyobb részét kemény keverékű gumikkal fejezhetik be.

  • Sergio Pérez az időmérő első szakaszában csúnyán összetörte autóját, így a mezőny végéről kénytelen rajtolni a vasárnapi futamon. A szerencsétlen eset után a mexikói versenyző elmondta, nem keres kifogásokat, jobb munkát kellett volna végeznie. 

    Rendkívül nagyot csalódtam magamban, ráadásul azzal is tisztában vagyok, hogy semmi esélyem sem lesz a versenyen. Egyszerűen rémálom vár rám

    – tette hozzá Pérez.

  • Az időmérő edzés után büntetett a FIA, méghozzá a hazai pályán versenyző, monacói Charles Leclerc-t. A Ferrari pilótája a harmadik helyen végzett időeredmény alapján, viszont három rajthelyes büntetésben részesült Lando Norris feltartása miatt. 

    Ennek ismeretében a futam rajtrácsa az alábbiak szerint alakul: 

    Verstappen indul az élről, mögötte Alonso, Ocon, Sainz, Hamilton és Leclerc a sorrend. Az első tízbe került még Gasly, Russell, Cunoda és Norris.

  • Bőven tartogatott izgalmakat és drámai pillanatokat a szombati időmérő edzés, mivel Sergio Pérez már a Q1-ben összetörte a Red Bullt. Fernando Alonso nagyon közel állt a pole pozíció megszerzéséhez, de Max Verstappen az utolsó pillanatban elhappolta az első helyet a spanyol elől. 

    Minden további részlet a szombati eseményekről alább! 

  • A Formula–1 történetének egyik legpatinásabb helyszínére érkeztünk, a Monacói Nagydíjra. A sorozat egyik leghíresebb futamát már az F1 első évében, 1950-ben megrendezték. A miniállamban legtöbbször Ayrton Senna tudott nyerni, szám szerint hat alkalommal. 

    A Circuit de Monaco versenypálya 1929-ben épült, hossza 3,340 kilométer, a kanyarok száma 14, míg a futam 78 körös. 

    A leggyorsabb köridőt még Daniel Ricciardo tartja 2018-ból, az ausztrál versenyző 1:10.810 alatt teljesített egy kört. A tavalyi, 2022-es Monacói Nagydíjat Sergio Pérez nyerte.

  • Perceken belül kezdődik a Formula–1-es Monacói Nagydíj, az idei versenynaptár hatodik futama, miután a múlt héten törölték az Emilia-Romagna Nagydíjat az olaszországi heves esőzések miatt. 

    Tartsanak percről-percre frissülő közvetítésünkkel, és semmi fontos eseményről nem maradnak le, hamarosan kezdünk! 

Rovatok