A holland az előző körökben gumiszemcsésedéssel küzdött, de úgy látszik azóta már javult a helyzet, mivel Verstappen megint egyre gyorsabb tempót diktál. A mezőny első öt helyezettje még nem járt a bokszutcában.
Véget ért a Formula–1-es Monacói Nagydíj futama, amely Max Verstappen egyértelmű sikerével zárult. Nincs azonban sok pihenője a csapatoknak, mivel jövő héten már a Spanyol Nagydíj következik. Tartsanak akkor is velünk, vasárnap délutáni figyelmüket köszönjük!
A futam részletes összefoglalóját alább olvashatja.
Tom Holland intette le a futamot, elsőként a címvédő Max Verstappen ért be a célba, második helyen Fernando Alonso végzett, míg a harmadik Esteban Ocon lett.
A holland kétszeres világbajnok pályafutása második futamgyőzelmét aratta Monacóban, korábban még 2021-ben győzedelmeskedett ezen a pályán.
A dán versenyző a Monacói Nagydíj második kiesője, két körrel a vége előtt hajtott a bokszutcába.
Hozzáért a falhoz a holland címvédő, de megúszta és nem lett belőle komolyabb baja. Rákanyarodva az utolsó öt körre Hamilton még mindig nem tud közelebb kerülni Oconhoz, egyre biztosabbnak tűnik a francia dobogója.
Ezt Sergio Pérez is jelentette csapatrádión, senki sem akar kockáztatni ráfordulva az utolsó 10 körre. Az első három sorrendje továbbra is Verstappen, Alonso és Ocon.
Jelenleg a leggyorsabb kör birtokosa Hamilton.
Nagyjából másfél másodperc a hátránya Lewis Hamiltonnak a negyedik helyen Oconnal szemben, viszont nagyjából ennyi a különbség Hamilton és Russell között is.
Közben Cunoda is a falban kötött ki, de a japán visszatolatott, így nem volt belőle komolyabb probléma.
Az előrejelzések szerint mindössze pár percig van még kilátás csapadékra, utána befejeződhet az esőzés. A futamból még 13 kör van hátra.
Egyelőre Stroll az egyetlen kieső, 19 pilóta még versenyben van.
Nincs semmi értelme kockáztatnia a hollandnak, előnye az élen nagyjából 18 másodperc, így mindössze annyi a dolga a hátralévő körökben, hogy pályán tartsa a Red Bullt.
Közben Pérez elképesztően nagyot mentet miután megcsúszott a vizes aszfalton, Magnussen pedig megint elhagyta a pályát, de újra visszatolatott.
Nagyon sokáig vártak a Haasnál a kerékcserére, Magnussent nem hívták ki a bokszba, így a dán versenyző autója irányíthatatlanná vált, bele is ment a falba. Ennek ellenére még Magnussen ki tudott farolni és folytatni a versenyt, ezért biztonsági autóra sincs szükség.
Szinte lehetetlen kigyorsítani már a pályán, annyira csúszóssá vált az aszfalt az eső miatt. Mindenki a mezőnyben intermediate gumikra váltott, nincs értelme tovább kockáztatni.
Közben Sainz megcsúszott de hatalmas szerencséjére nem lett vége versenyének.
Érdekesség, hogy még mindig vannak a pályának szárazabb részei, amely hatalmas kihívás elé állítja a versenyzőket. Verstappen arról panaszkodott a csapatrádión, hogy a gumijai miatt nagyon lassan tud csak vezetni.
Eközben Fernando Alonsót hívják ki kerékcserére, míg Russellnél is hasonlóan döntenek.
A futam nagyjából utolsó 25 körére megérkezett az eső, egyre több csapadék esik a pályára Monacóban, de egyelőre az élmezőnyből nem jönnek kerékcserére a versenyzők.
Az első négy helyen álló versenyző, azaz Verstappen, Alonso, Russel és Ocon még nem volt kint kereket cserélni.
Eközben már csapatrádión is jelentik, hogy itt az eső.
A csapatok nagyon óvatosan hívják ki a versenyzőiket kerékcserére a lehetséges eső miatt, de a Ferrari nem várt tovább, Leclerc-t is kihívta gumicserére. Ezzel a monacói pilóta öt pozíciót veszített.
A legizgalmasabb pillanatokat jelenleg a 14. és 15. helyen autózó versenyzők szolgáltatják, Stroll próbálja ostromolni Magnussent, de egyelőre sikertelenül. Sőt, a kanadai egy pillanatban összeért a Haas hátuljával, így elképzelhető, hogy megsérült az Aston Martin.
A holland az előző körökben gumiszemcsésedéssel küzdött, de úgy látszik azóta már javult a helyzet, mivel Verstappen megint egyre gyorsabb tempót diktál. A mezőny első öt helyezettje még nem járt a bokszutcában.
Az előbb már említett Pérez–Stroll incidens után a mexikói újra a bokszutcába hajtott, mivel az orrkúpja megsérült. Így a Red Bull versenyzője a verseny feléhez közeledve már kétszer járt a bokszban, a 19. helyre jön vissza.
A hétszeres világbajnok pilóta friss gumikkal gyorsan oda is pörkölte a futam leggyorsabb körét.
A Ferrari közben reagált Ocon rossz kerékcseréjére, de Sainz még ennek ellenére is a francia mögé jött vissza a futamba.
Lewis Hamilton már kijött a bokszutcába, pár körön belül a mezőny többi tagja is hasonlóan tehet. Ocon kerékcseréjét elrontották, így elképzelhető, hogy a francia ezzel elbukta a dobogót.
Közben Pérez és Stroll ért össze, a mexikói arra panaszkodik, hogy a kanadai letolta őt a pályáról.
Az izgalmakat egyelőre nagyítóval kell keresni, de a következő körökben aktuális kerékcserék megkavarhatják az állóvizet.
A McLaren pilótájának csapatrádión jelzik, hogy 10 körön belül némi csapadékra van reális esély. Ezzel egy időben Sainz azt a tájékoztatást kapta, hogy 45 perc múlva kezd el esni az eső, így egyelőre bizonytalanok az időjárási körülmények.
A Haas dán versenyzője a 14. helyen próbál védekezni a Pérez–Stroll kettős ellen, egyelőre sikeresen. Viszont eddig ez a csata szolgáltatja a futam legnagyobb izgalmát.
20 kör telt el a Monacói Nagydíjból különösebb izgalmak nélül, az élen továbbra is Max Verstappen áll, már 11 másodperc előnnyel a második Alonso előtt.
Mögöttük a sorrend: Ocon, Sainz, Hamilton, Leclerc, Gasly, Russell, Cunoda, Norris, Piastri, De Vries, Bottas, Magnussen, Stroll, Pérez, Hülkenberg, Csou, Albon és Sargeant.
Nem tévedett Pérez, mikor a mezőny utolsó helyéről rajtolva rémálomra számított a futamon: hatalmas harcot vív a pozíciókért a Sargeant, Stroll, Hülkenberg trióval.
Pérez már közben a 17. helyen autózik, az esetleges pontszerzéshez elég nagy bravúrral lenne szüksége.
A Ferrari spanyolja elmérte a kanyart, hozzáért a harmadik helyen autózó Oconhoz, de a sérült első szárnya ellenére egyelőre folytatja a versenyt.
Sainz csapatrádión panaszkodott Ocon miatt, és érdeklődött, hogy mekkora a sérülés autóján.
Az Aston Martin spanyolja rádión kapta az információkat, hogy a bal hátsó gumija miatt aggódnak a csapatnál. Már négy másodperc Alonso hátránya az éllovas Verstappenhez képest.
Egyre lassabb az Aston Martin.
Igazából nincs itt semmi látnivaló, az élen autózó Max Verstappen rögtön begyújtotta a rakétákat, és már közel három másodperc az előnye a második Alonso előtt. Sőt, a második spanyol és a harmadik Gasly között már 10 másodperc a különbség.
Közben Pérez a 18. helyen, a légüres térben megfutotta a mezőny leggyorsabb körét.
Az előrejelzések szerint a következő két órára nem várható eső Monacóban, de az esőfelhők egyre csak gyülekeznek. Az időjárási viszonyok komolyan beleszólhatnak a verseny alakulásába.
A Mercedes brit pilótája nem jó helyen állt a rajtrácson, túllógott az autó eleje, az esetet már rögtön vizsgálják. Végül nem szabtak ki büntetést Russellre.
Az élmezőnyben nem történt változás a rajt után, Max Verstappen megőrizte vezető pozícióját, míg a hollandot Alonso és Ocon követi. A mezőny sűrűjében sem történt baleset, se érdemi változás.
És rögtön hárman gumikat cserélnek, Hülkenberg, Pérez és Csou is a bokszutcában.