Index Vakbarát Hírportál

Mégsem lesz szüksége pillanatragasztóra a Red Bull F1-es csapatának

2023. július 24., hétfő 09:12

A Herendi Porcelánmanufaktúra újra elkészíti a vasárnapi 38. Formula–1-es Magyar Nagydíjon győztes Max Verstappen összetört trófeáját – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Simon Attila, a cég vezérigazgatója az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy ez lett a kupa sorsa, de mivel meglátása szerint a Herendinek a magyar országimázs-építésben is fontos szerepe van, pótolni fogják a serleget.

A csapatok majd eldöntik, ki volt a hibás, de mi vállaljuk az örömteli és nehéz terhet, és újra elkészítjük

– fogalmazott a vezérigazgató az idén 19. századi, keleties mintázatot idéző trófeával kapcsolatban.

Simon Attila kiemelte, minden alkotásukra örökös pótlási garanciát vállalnak, emiatt a mintatárban a Magyar Nagydíj serlegeinek másodpéldánya is ott van. A vázatest gyártása már el is kezdődött, így az eredetileg hat hónapos elkészítési folyamat most rövidebb lesz, és a Red Bull kétszeres világbajnoka pár hét múlva megkaphatja a kupát.

A győztesnek járó serleg akkor tört el, amikor a McLaren versenyzője, a második helyen zárt Lando Norris a dobogó segítségével nyitotta ki pezsgősüvegét, aminek köszönhetően a kupa ledőlt.

Nem vagyok biztos benne, mi is történt. Szerintem Max túlságosan is a dobogó szélére tette. Szerencsére nem az én gondom, hogy mi történik az első helyezettnek járó serleggel, hanem az övé

– próbálta elviccelni a dolgot a 23 esztendős brit a futam utáni sajtótájékoztatón.

A Red Bullnál szintén próbálták poénra venni a dolgot, a csapat hivatalos Twitter-csatornáján előbb egy szóviccel jelentkeztek, utalva arra, hogy megdöntötték a McLaren 1988 óta fennálló 11 futamos győzelmi rekordsorozatát, majd épp egy McLaren-versenyző rossz mozdulata után tört össze a trófeájuk.

Egy másik posztban pillanatragasztót igyekezett kölcsönkérni a magyar paddockban megfordultaktól. Ha vasárnap este nem akadt, aki kölcsön adott volna a csapattagoknak ilyesmit, ma reggelre, a híreket hallva, lehet, már nincs is rá szükségük…

(MTI/Index)

Rovatok