Index Vakbarát Hírportál

Verstappen ezúttal már nem hibázott, megnyerte az amerikai sprintfutamot

2023. október 22., vasárnap 00:40

Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Amerikai Nagydíj vasárnapra átnyúló sprintfutamát, a Red Bull holland pilótája mögött a Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, valamint a ferraris Charles Leclerc zárt.

A Katar óta immár háromszoros világbajnok Max Verstappen számára nem indult ideálisan az Amerikai Nagydíj versenyhétvégéje, hiszen pénteken hiába autózta a legjobb időt a kvalifikáción, mivel szabálytalanul kiszélesítette a pályát, ezért elvették az idejét, és csak a hatodik helyen zárt.

A Red Bull holland pilótája kis híján a sprintidőmérőn is ráfizetett hibájára, de a megpördülése ellenére bejutott a harmadik szakaszba, ha pedig már így volt, akkor meg is nyerte azt. 

Hogy milyen szoros versenyre volt kilátás a magyar idő szerint szombat éjfélkor kezdődő sprintfutamon, azt jól jelezte, hogy nem csupán Charles Leclerc (+0.055) és Lewis Hamilton (0.069), hanem még Lando Norris (0.101) is látótávolságon belül volt.

A sprintfutam

A 19 körös viadalon egyedül a ferraris Carlos Sainz próbálkozott lágy keverékű abroncsokon, mindenki más a közepesekre szavazott, mondván a kerékcsere nélküli sprinten végül az fizetődik majd ki.

A rajtnál az ígérteknek megfelelően nagyon agresszívan támadott Leclerc, viszont annyira nehéz helyzetbe került Verstappen mellett, hogy a kanyargós részen még Hamilton is elé került, miközben Sainz a két McLarent megelőzve már a negyedik helyen haladt.

Jól mozogtak a Mercedesek, a hétszeres világbajnok tartotta a DRS-távolságot az éllovas mögött, míg a három rajthelyes büntetéssel kezdő George Russell is szépen kapaszkodott felfelé, és a negyedik közben Sergio Pérezhez hasonlóan ő is megelőzte a rajtnál Sainzcal koccanó Oscar Piastrit, így a hatodik-hetek helyen haladtak.

Más kérdés, hogy eközben ő négy kerékkel elhagyta a pályát, amiért később újabb büntetést kapott...

A lágy keverékű gumi az ötödik körre kezdett elfogyni a Ferrari spanyolja alatt, Norris nagy erőkkel kezdte letolni a pályáról, de érdemi támadásra egészen a 8. körig kellett várni, Sainz ekkor még egy mögévágással vissza tudta előzni a britet – akire közben Pérez is tapadt.

Az élen közben a problémákat jelentő Verstappen autója jobban kezdett el mozogni, és a fél távhoz érve már két és fél másodperccel vezetett Hamilton előtt.

A 10. körben jött el a sikeres támadás ideje: Norris visszaelőzte Sainzot, és visszavette a negyedik helyét, majd pérez is levadászta a következő alkalommal a ferrarist.

A 13. körben már a közepes keveréken is szenvedgettek a pilóták, de mit mondjunk akkor Sainzról, akit már Russell üldözött nagy erőkkel, és a célegyenes végén meg is előzte, de a ferraris visszatámadott, és már nem engedte ki a kezéből a hatodik helyett – annyira mégsem fogytak el a lágyak, mint amennyire attól tartani lehetett a futam harmadánál.

Ami az élbolyt illeti: Norris tempója jobb volt Leclerc-énél és Pérezénél is, de akkora hátrányt gyűjtött össze Sainz mögött, hogy a top háromra nem maradt reális esélye – ennek ellenére bizakodóak lehetnek a versennyel kapcsolatban a McLarennél is.

A vasárnapi nagydíjat 21 órakor rendezik meg, a futamról élő tudósítással jelentkezünk.

Formula–1, Amerikai Nagydíj, sprintfutam, a pontszerzők sorrendje

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  4. Lando Norris (brit, McLaren)
  5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  6. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari)
  7. Pierre Gasly (francia, Alpine)
  8. George Russell (brit, Mercedes)

A pontverseny állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 441 pont (már világbajnok)
  2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 228
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 201
  4. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 183
  5. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 156
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 151
  7. Lando Norris (brit, McLaren) 141
  8. George Russell (brit, Mercedes) 133
  9. Oscar Piastri (ausztrál,McLaren) 83
  10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 48
  11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 47
  12. Esteban Ocon (francia, Alpine) 44
  13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 23
  14. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 10
  15. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9
  16. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6
  17. Cunoda Juki (japán, AlphaTauri) 3
  18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 3
  19. Liam Lawson (új-zélandi, AlphaTauri) 2

konstruktőrök

  1. Red Bull (osztrák) 669 (már világbajnok)
  2. Mercedes (német) 334
  3. Ferrari (olasz) 307
  4. Aston Martin (brit) 230
  5. McLaren (brit) 224
  6. Alpine (francia) 92
  7. Williams (brit) 23
  8. Alfa Romeo (svájci) 16
  9. Haas (amerikai) 12
  10. AlphaTauri (olasz) 5

Rovatok