Index Vakbarát Hírportál

A futamon már nem tartott ki a Ferrarik lendülete Verstappen ellen

2023.10.29. 23:06
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ebből már láttunk párat idén, ugye? Verstappen egyértelmű sikert aratott Mexikóban, mintegy 15 másodpercet vert a második helyen célba érő Lewis Hamiltonra. A dobogó legalsó fokára Charles Leclerc állhat fel. 

    További pontszerző helyeken végzett Sainz, Norris, Russell, Ricciardo, Piastri, Albon és Ocon. 

    Köszönjük megtisztelő figyelmüket! 

  • Norris addig szorongatta Russellt, míg belehibázott a Mercedes versenyzője, Norris pedig köszönte szépen a lehetőséget, és fellépett az ötödik helyre. Mivel már csak négy kör van hátra a futamból, Norris valószínűleg nem veheti üldözőbe a negyedik Sainzot. 

    Ocon közben végre megelőzte Hülkenberget, és fellépett a 10. helyre. 

  • Az utolsó körökben leginkább az lesz az érdekes, hogy Lando Norris megelőzi-e honfitársát, Russellt az ötödik helyen. Russell korábban Sainzot támadta, de nem tudta megelőzni a spanyol versenyzőt, és már hátra fele kell néznie, mert Norris vészesen közelít. 

  • Nagyot küzd a McLaren brit pilótája, mélyről küzdötte vissza magát, most pedig már Ricciardót is lehagyta, és a hatodik helyen áll. Mint ismert, az újraindított futamon egészen a 15. helyig esett vissza, innen tornázta fel magát, és pályázhat akár a nap versenyzője címre is. 

    Verstappen előnye már 12 másodperc az élen, teljesen zavartalan a holland körözése, ugyanúgy, mint Hamilton és Leclerc versenye, minden bizonnyal már kialakult az első három sorrendje. 

  • De végül Piastri elengedte csapattársát, és átadta Norrisnak a hetedik helyet. A fiatal brit udvariasan megköszönte a gesztust, ami érthető volt, mivel Piastri tempója egyre lassabb volt, nem tartotta föl csapattársát. 

    Norris most Ricciardót veheti célba. 

  • Az Alpine francia versenyzője mindent megpróbál, hogy megelőzze dán riválisát, és a 10. helyre lépjen előre, ezzel megszerezve az utolsóm pontszerző helyet. Hülkenberg egyelőre tartja pozícióját, de nagyon közel van hozzá Ocon. 

    Ocon csapatrádión – némileg nagy mellénnyel – közölte, hogy szóljanak a Haasnak, mindent meg fog próbálni az előzés érdekében. 

  • ...már 10 másodperccel jár előrébb a holland, mint a második Hamilton, kétség sem férhet újabb győzelméhez. A két Ferrari mögöttük tartja harmadik és negyedik helyét, sőt, Russell közben le is szakadt egy kicsit Sainztól. 

    Cunodát az előbbi manőverért megbüntették öt másodpercre. 

  • A japán versenyző önhibájából adódóan nagyjából ugyanazon a helyen ért össze Piastrival, mint Pérez és Leclerc a rajtnál, Cunoda pedig ugyanúgy kisodródott a pályáról, de visszatért a versenybe. 

    Cunoda most ezt saját magának köszönheti, túl agresszívan kivitelezte a manővert, autója viszont sérülés nélkül megúszta. 

    Alonso versenye közben véget ért, sok vizet nem zavart a spanyol, kihívták a bokszutcába. Teljesen reménytelen jelenleg az Aston Martin. 

  • Úgy látszik, Hamilton kezd lemondani arról, hogy beérje Verstappent, mivel abban is kételkedik, hogy a jelenlegi gumikon célba tud-e érni. Ennek hatására nem nyomja tövig a gázt, próbálja kímélni a gumikat, és inkább tartja második helyét. 

    Verstappen már 6 másodperccel vezet az élen, míg Hamilton inkább hátra fele kezdhet nézni, Leclerc öt másodpercre autózik a brittől. 

  • A McLaren brit versenyzője az utóbbi versenyhétvégéken az élmezőnybe tartozott, most ez másképpen van, és azok után, hogy több pozíciót vesztett a rajt után, most sorra előzi meg riválisait, és már a 12. helyen autózik. Következő áldozata Ocon lehet. 

    A pontszerzés realitás jelenleg Norris számára. 

  • Egyelőre úgy tűnik, Verstappen tempója magabiztos, és nem közelít hozzá Hamilton, sőt, a holland előnye nőtt az elmúlt percekben. Hamilton csapatrádión közli a mérnökeivel, hogy a jelenlegi gumikon nehezen tudja befejezni a versenyt, de arra biztatják, hogy újabb kerékcsere nélkül is célba tud érni. 

    Már közel 5 másodperc Verstappen előnye az élen. Egyébként Russel még mindig Sainzot ostromolja a negyedik helyért, de egyelőre nem jár sikerrel a fiatal brit. 

  • Eddig bírta Leclerc, Hamilton szép előzést mutatott be, és immár a második helyen áll. Most az éllovas Verstappen nyomába eredhet, mint tette azt egy héttel ezelőtt is az Amerikai Nagydíjon, de akkor még néhány kör hiányzott az előzéshez. 

    Most kiderül, mennyi van még a Mercedesben, hátránya jelenleg a hollandhoz képest 3 másodperc. 

  • Verstappen meglógott az élen, már több mint 2 másodperccel vezet az élen, miközben Hamilton már nagyon szorosan követi Leclerc-t a második helyért. Mögöttük is zajlanak az események, Russell Sainzot szorongatja. 

  • Verstappen megtartotta első helyét a rajt után, mögötte Leclerc és Hamilton a sorrend. A mezőny most problémamentesen rugaszkodott el, nem történt szerencsére ütközés az első kanyarok alatt. 

    Norris egyébként nagyon rosszul kapta el a rajtot, rögtön vesztett öt pozíciót. 

  • Az újabb felvezető kört követően folytatódhat a verseny álló rajttal. Az élről most Verstappen indulhat, mellőle Leclerc rajtol, mögöttük pedig a sorrend: Hamilton, Sainz, Ricciardo, Piastri, Russell, Cunoda, Hülkenberg és Norris. 

  • A versenybírák közlése szerint helyi idő szerint 15.13-kor, ami magyar idő szerint 22.13-at jelent, tehát nagyjából 10 perc múlva folytatódhat a verseny. Minden bizonnyal álló rajttal kezdik újra a körözést. 

    Addig még javítják a gumifalat, és összeszedik a törmelékeket. Még 36 kör van hátra a futamból. 

  • Nem folytatódik a körözés, a súlyos sérülések miatt a bokszutcába hívták a csapatokat. Egyelőre nem látni, mikor folytatódhat majd a futam. 

    Rengeteg törmelék van a pályán, és a gumifal is csúnyán megrongálódott. 

  • Már korábban is csúszkált Magnussen alatt a Haas, most viszont csúnyán összetörte autóját a dán versenyző, és a gumifalban kötött ki! 

    Sőt, lángra is kapott az autó, jön a Safety Car! 

    A visszajátszások alapján Magnussen defektet kapott, és kitört a hátsó kereke. Hosszabb korlátozás következik, mivel a gumifal is nagyon csúnyán megsérült. Verstappen rögtön kihasználta a lehetőséget ingyenkerékcseréért. 

  • A 31. körig bírt elmenni Sainz a rajtnál feltett gumikkal, most kerülnek autójára friss abroncsok. Eközben Hamilton előzés nélkül lépett előre, igaz, most Sainz gumijai sokkal gyorsabbak lesznek, mint a britnek. Meglátjuk, mi sül ki ebből. 

    Hamilton jelenleg 19 másodperccel van lemaradva Verstappenhez képest. 

    Sőt, Leclerc is a bokszban, így a régi-új éllovas Verstappen! 

  • Elindult a mezőny átrendeződése a kerékcserék miatt, Piastri és Russell is friss gumikra váltott, de a Ferrarik még mindig kivárnak. 

    Verstappen elképesztő tempót diktál, most Sainz mellett ment el, és immár a második helyen autózik, előtte Leclerc nagyjából nyolc másodperccel vezeti a futamot. De valószínűleg már csak percekig. 

  • Ott folytatja Verstappen, ahol a kerékcsere előtt néhány másodpercre abbahagyta, rögtön elkezdte a felzárkózást, és könnyedén elment Russell és Piastri mellett is. 

    Sőt, már a harmadik helyen a holland. Eközben Hamilton is átmenetileg feladta a harcot Sainz ellen, kijött inkább a bokszutcába friss abroncsokért. A Ferrari szerint az optimális stratégia az egy kiállás, így még egyik versenyzőjüket sem hívták ki magukhoz. 

  • Eddig bírta Verstappen a használt abroncsain, gyorsan ki is hívták a bokszutcába, így átmenetelig Leclerc vette át a vezetést. A holland kerékcseréje egyébként problémamentes volt, és a hetedik helyen tért vissza a versenybe. 

    Verstappen hátránya jelenleg nagyjából 13 másodperc az éllovas Leclerc-hez képest. 

  • Annak ellenére, hogy Hamilton tempója kiváló, nem tudja magát áthámozni Sainzon, igazából előzési pozícióba is alig került a brit. Pedig ahhoz, hogy egy jó futamunk legyen, fontos lenne, hogy minél hamarabb Hamilton üldözőbe vehesse Leclerc-t. 

    De Sainz egyelőre tartja harmadik helyét. 

  • A holland versenyző csapatrádión közölte mérnökeivel, hogy egyre kevesebbet tud kihozni az abroncsokból, nem elégedett tempójával, de szerencséjére mögötte Leclerc nem követi szorosan, így azért sok minden miatt nincs aggódnivalója. 

    Annak ellenére, hogy Verstappen panaszkodott, még így is nagyjából mindenkinél gyorsabb a mezőnyben. 

  • Kiváló tempót diktál a Mercedes brit versenyzője, mindössze néhány körbe telt, és megérkezett a harmadik helyen autózó Sainz mögé. A Mercedes mérnökei szerint egyébként abszolút jó úton haladnak, véleményük szerint jobban is kezelik a gumikat, mint a Ferrari, így meglesz minden esélyük az előrébb lépésre. 

    Hamilton jelenleg közel egy másodperccel tart hátrébb, mint Sainz, de ezen hátrány hamar semmissé válhat. Egyre nagyobb bajban lehetnek a Ferrarik. 

  • Az Alpine francia versenyzője jelenleg a 9. helyen áll, de mindössze néhány tizedmásodperces lemaradásban a 8. Hülkenberghez képest, Gasly hamarosan megpróbálkozhat az előzéssel. 

    Szorosan mögöttük helycsere történt, Albon lépett át Csoun, így a Williams pilótája már pontszerző helyen autózik. Egyébként Verstappen előnye az élen átlépte a négy másodpercet, ez azért már megnyugtatóbb előny a hollandnak. 

  • Hatalmas mélyrepülésben az Aston Martin, Lance Stroll és Fernando Alonso is abszolút kilátástalanul autózik a 15. és a 16. helyen. Ez főleg annak ismeretében meglepő, hogy a szezon elején többször dobogón végzett az istálló. 

  • A monacói első szárnya megsérült a rajtnál, de ez a versenytempóján egyelőre nem látszik meg, tartja nagyjából két másodperces hátrányát az éllovas Verstappenhez képest. Sainz mögöttük további három másodperccel lemaradva a harmadik. 

    Időközben Hamilton előzése sikeres volt, már negyedik a brit, és a két Ferrari nyomába eredhet.  

  • Az ötödik helyen autózó Lewis Hamilton foga Daniel Ricciardo negyedik helyére fáj, és nagyon közel jár a hétszeres világbajnok az előzéshez, lemaradása alig néhány tized másodperc. Hamilton kiváló tempót megy egyébként, most megfutotta a mezőny eddigi leggyorsabb köridejét. 

    Közben végérvényesen eldőlt, hogy Pérez nem tér vissza a versenybe. Öt körön keresztül próbálkoztak a szerelők, mindhiába. 

  • A Pérez és Leclerc ütközéséból származó törmelékek még a pályán hevernek, így virtuális biztonsági autós korlátozást jeleztek a bírák egy kör erejéig. Jelenleg az élmezőny alább fest: Verstappen nagyjából 2 másodperccel jár előrébb Leclercnél, Sainz a harmadik, Ricciardo pedig tartja negyedik helyét.

    Az első tízben még Hamilton, Piastri, Russell, Hülkenberg, Gasly és Csou sorakoznak. 

Rovatok