Index Vakbarát Hírportál

Mexikóban sem volt kérdés, Verstappen beérte a legendás Prostot

2023. október 29., vasárnap 23:07

Észak-Amerika déli részén fekvő Mexikóban, Mexikóvárosban, a két hazai pilótalegendáról, a Rodríguez testvérekről elnevezett pályán folytatódott a 2023-as Formula–1-es sorozat 19. versenyhétvégéje, ahol Max Verstappen az idei 16. futamgyőztelmét aratta. Összességében már 51-nél tart, amivel beérte az örökranglista negyedik helyén a négyszeres világbajnok Alain Prostot. Sergio Pérez hazai versenye egy kanyarig tartott, Hamilton második helyével kapaszkodik rá.

Több szempontból is igazán különleges hétvége volt ez, legfőképpen Sergio Péreznek, aki hazai pályán versenyzett Mexikóvárosban. A kiemelkedő teljesítményre meg talán neki volt a legnagyobb szüksége, ugyanis egész évben gyenge teljesítményt nyújt(ott), csapattársa, Max Verstappen pedig iszonyatosan elhúzott tőle a pontversenyben és már hetekkel ezelőtt biztossá is vált sorozatban harmadik világbajnoki címe. Továbbá a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko hetente bírálja a mexikói teljesítményét, illetve előszeretettel hangoztatják az osztrák istállónál, hogy egyáltalán nem biztos Pérez ülése 2024-ben.

A pénteki, magyar idő szerinti este fél kilenckor kezdődő szabadedzésen öt újonc is lehetőséget kapott: Isack Hadjar az AlphaTaurinál, Oliver Bearman a Haasnál, Frederik Vesti a Mercedesnél, Jack Doohan az Alpine-nál, Theo Pourchaire az Alfa Romeónál próbálkozhatott, utóbbi végül meghibásodás miatt csak néhány kört futott, aki egyébként 25 ponttal vezeti az F2-es tabellát, éppen a Mercedesnél helyet kapó Vesti előtt.

Mindhárom szabadedzésen ugyanaz az eredmény született: Verstappen nyert, azonban az első és a harmadik gyakorláson meglepetésre mögötte a Williams brit-thaiföldi pilótája, Alexander Albon lett a második helyezett, a nézők legnagyobb örömére, hazai reménységük, Sergio Pérez pedig a képzeletbeli dobogó alsó fokán zárt, ezért úgy tűnt: újabb erős Red Bull-hétvége következhet.

Azonban ekkor érkezett a meglepetés

A szombati időmérő futam végül egy igen izgalmas órát hozott a nézőknek: Lando Norris az Aston Martin-pilóta, Fernando Alonso kicsúszása miatt nem tudott javítani, így a 18. helyről kellett indulnia a Mexikói Nagydíjon, a pénteken és szombaton brillírozó Albon köridejét elvették, így csupán a 14. helyre kvalifikált magát. A Mercedes sem tudott beleszólni az élcsatába, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a hatodik, honfitársa George Russell pedig a nyolcadik rajtrácsról indult. 

A legnagyobb meglepetések ekkor következtek: az ausztrál Daniel Ricciardo most tért vissza kéztöréséből, és egyből a negyedik legjobb időt autózta, így Verstappen mellől, a második sorból rajtolhatott. A másik Red Bull-pilóta, Pérez az ötödik pozíciót szerezte meg, a két Ferrari pedig mindenkit meglepett: Carlos Sainz és Charles Leclerc futották a legjobb időt, így a monacói sorozatban másodszor, 

pályafutása során 22. alkalommal indulhatott pole-pozícióból, ezzel beérte a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót az örökranglistán.

 Csapattársa, Sainz pedig így mellőle, ugyancsak az első sorból rajtolhatott a vasárnapi futamon.

Pérez hazai futama egy kanyarig tartott

A vasárnapi futamon az éppen 100. ferraris versenyhétvéjét teljesítő Charles Leclerc indíthatta el a versenyzést, mögötte pedig csapattársa a spanyol Carlos Sainz és a friss háromszoros világbajnok, Max Verstappen indulhatott.

Azonnal egy LeclercVerstappen csata következett, majd a holland át már az első kanyarban át is vette a vezetést, csapattársa, Pérez meg egy kiváló pozícióból ráhúzta a monacóira az autót és kicsúszott. Azonnal a boxutcába kötött ki és saját hibájából véget is ért a versenye. A mexikóit még az ág is húzza. Az AlphaTauri ausztrál versenyzője, Ricciardo a rajtot követően is tartotta a pozícióját. Egy kör erejéig Leclerc autómaradványai miatt virtuális biztonsági autós fázis következett.

A 11. körben Hamilton megelőzte Daniel Ricciardót, így már ő autózott a negyedik helyen, Verstappen előnye az élen már ekkor több, mint három másodperc volt, továbbá az ausztrál Oscar Piastri is javított egy pozíciót, Alonso hátraesett és csak a 16. volt ekkor. Leclerc a sérült autóval is tartotta a tempót az éllovas holland mögött, aki a 20. körben megkezdte a kerékcserék sorát.

Hamilton kiváló tempót diktált és nagyon közel került a két Ferrarihoz, – akik így az első és második helyen álltak – csupán fél másodperc volt a hátránya Sainz mögött. Lando Norris továbbra sem tudott előrébb kerülni, még mindig a 18. helyen versenyzett. 

Az olasz istálló az egy kiállásos stratégiát szerette volna véghez vinni, ami még a 32. körben jó taktikának tűnt, ugyanis ekkor ment ki először Sainz és Leclerc is friss abroncsokért. Így az új felállás az élen: Verstappen, Leclerc, Hamilton, Sainz.

Nem sokkal később, féltávnál a Haas dán pilótája, Kevin Magnussen technikai hiba kicsúszott és ez biztonsági autós fázist idézett elő, és nem lehetett tudni mikor folytatódik a verseny a rengeteg törmelék és a gumifal roncsolódása miatt. Kihívták a pilótákat a boxutcába, a versenyzést felfüggesztették.

Egy teljesen új verseny következett a 35. körtől

Körülbelül 15 perces megszakítást követően állórajttal indult újra a Mexikói Nagydíj, Verstappen és Leclerc az első sorból, a vb-rekorder Hamilton és Sainz pedig a harmadik, negyedik pozícióból kezdhette újra a körözést. A 23 éves japán, Cunoda Juki óriásit nyert a piros zászlóval, ugyanis tíz helyet javítva, a nyolcadik pozícióból kezdhette a második rajtot.

Az újraindítást követően is maradt az eredeti felállás az élen, a mclarenes Norrist azonban körbevették és emiatt négy helyet visszaesett, csak a 14. helyen versenyzett, Verstappen pedig egyből meg is autózta a leggyorsabb kört. 

A 48. körben Fernando Alonso autóját visszahívták a bokszba, így csak 17 pilóta maradt versenyben. Piastri és Cunoda percekig csatázott a hetedik helyért, viszont a japán húzta a rövidebbet és elszálltak a pontgyűjtő esélyei, csupán a 16. helyre tudott visszakerülni, így a McLaren jól jött ki a kalamajkából és csapattársa került az ausztrál mögé. Verstappen előnye a mezőny elején már tíz másodperc volt Hamiltonnal szemben, aki idő közben megelőzte a Ferrari monacói versenyzőjét, eggyel hátrébb pedig Russell próbálkozott ugyanezzel Sainzcal szemben.. Csapatutasításra a két McLaren pedig pozíciót cserélt. 

A futamot simán megnyerte a holland, aki 51. sikerével beérte Alain Prostot az örökranglistán, Hamilton becammogott a közepes keverékeken a második helyen, Russell pedig nemcsupán Sainzcal nem bírt, hanem a remek futamHajrát bemutató Norris is megelőzte, sőt, kis híján Ricciardo is előtte zárt.

A 16. siker egyben új idényrekordot is jelent, az immár háromszoros világbajnok holland saját tavaly csúcsát (15) adta át a múltnak.

Egyre közeledünk az év vége felé. Mindössze csak három nagydíj: Brazília, Las Vegas és Adu Dzabi várja még a motorsport kedvelőket a következő egy hónapban.

Mexikói Nagydíj, Mexikóváros (71 kör, 4304 km)

leggyorsabb kör: Hamilton - 1:21.334 perc (71. kör)    

A vb-pontverseny állása (még három futam van hátra)

versenyzők:

csapatok:

(Borítókép: Henry Romero / Reuters)

Rovatok