Raúl Garcia arca vérzik, Rolfes könyöke találta el, mégis Simeonét rendezi Rizzoli, hogy ne dumáljon annyit. Aztán azt is láttuk lassításban, hogy Wendell is odavert kissé Torresnek az imént.
Martial helyén a belga Ferreira-Carrasco.
De ő rúgott először, szabadrúgás kifelé.
Most épp a Monaco akciózik már, pár higgadt húzás után elvesztették az angol védők a labdát, de két jó blokkal javították a hibájukat.
Nagyon sok a lecsorgó labda a tizenhatoson belül, amire úgy vetődnek oda, nehogy a hazaiak rá tudják bombázni. Csak egy ilyen vetődésben valaki elesik, nem biztos, hogy nem fújják be.
Ospinán nem tudta átvinni egyébként sem, így mindegy is, hogy les volt-e. Közben már szabadrúgás a másik oldalon, 25 méterről nagyjából.
Özil csavarta szépen a léc alá a szabadrúgást, a horvát kapusnak nagyon kellett nyújtózkodnia. A szögletet utána csak másodikra tudták felszabadítani.
Mandzukic sodródott ki balra egy indítással, Turannal összejátszva próbálták meg középre ívelni a labdát, de a védők megoldották. Közben Torres már melegít.
Közben megy már Madridban is a második félidő.
Helyzetecske volt csak, kirúgással a végén.
Totális Arsenal-fölény: 8 kapura lövés 1 monacóival szemben 65,3 % a labdabirtoklás. A szögletekben is vezetnek, 1-0-ra. És a pályát is uralják.
4-2 a kapura lövések aránya az Atlético javára, a labdabirtoklásban viszont minimálisan a Leverkusen vezet (21,8-48,2). Szögletben viszont hazai túlsúly van, 6-2-re vezetnek. Ez pedig az első félidő hőtérképe:
Esemény nélkül ment le. 1-0 az Atléticónak, hosszabbításra áll a meccs egy félidő után.
Az oldalvonal mellett, az orvosi stáb csigalassúgággal ment oda hozzá. Kirakják a vonalon kívülre, hogy mehessen a játék, egy egész team dolgozik az Atlético-csatár bokáján.
Subasicnak van dolga, bár elsőre veszélyesebbnek tűnt a megmozdulás. A horvát kapus egy percen belül kettőt véd. Szünet is egyből, hosszabbítás nélkül.
Ezt most megúszta az Atlético. Parádésan ment el a balon Wendell Szon passzából, be is adta középre, de Calhanoglu nem jól találta el, így Oblak simán összeszedte a három méterről érkező lövést.
3-4 perce nyomás alatt tartják a Madridot, jön is a fütty a nézőtérről. Helyzet nincs, de ettől még nem tetszik a hazai közönségnek, hogy az Atlético csak keresi a labdát.
Műesésért. A 16-oson belül volt, valami kontakt is volt. Elég határozott és kemény ítélet.
A spanyol középpályás tökéletesen csúszott be, mégis sokáig kellett ápolni a Leverkusen-játékost.
Megint távolról lőtt, ez is megpattant, de túlzottan fölfelé pördült és csak szögletre pattant.
Welbeck bombázott most, egy kapu előtt fekvő Monaco-védőről csorgott mellé. Nagy szerencse volt ez most a hazaiaknak.
A balon tűnt fel megint az Arsenal-csatár, az első lövése még elakadt Subasicban, de valahogy mégis átpördült a kapuson, pont a francia csatár elé, aki egy pördülés után üres kapura már bevágta a léc alá oldalról. 1-0 az Arsenalnak, de még kettő kell.
A sorfalról ment szögletre.
Spahic már megint könyökkel támaszkodva ment fel fejelni, a csatár pedig remekül játszik rá ezekre pont annyit, hogy drámaibbnak tűnjön az eset. Lap viszont még mindig nincs, a szabadrúgás viszont nagyon jó helyről.
Az 1-0-s spanyol vezetéssel. Közben viszont Giménez kapott egy sárgát, Calhanoglut vágta fel elég keményen.
Lap nincs, de egy beadásra jó a szabad. Koke tette középre, harmadikra visszarúgta Mario Suárez, megpattant, így lett gól. 1-0 az Atléticónak.
Koscielny felső lécre vágta pár méterről. Szépen lépett ki a védők mögé a beadásnál, ráadásul nem is támadótól került hozzá a labda, így nem volt jogos, hogy lest fújtak. De akárhogy is nézzük, egyébként sem lett volna gól.
Moyá a bal combját húzta meg.
Két védő között, pedig jól jött fel a Leverkusen-kontra. Megsérült viszont Moyá az Atlético kapujában, meghúzhatta valamijét. Oblak mehet melegíteni villámgyorsan.
De blokkolták a lövést.
Viszonylag sokat vannak a francia térfélen, de komoly fölényről azért nem beszélhetünk még. Remek egyébként a mezválasztás, Londonban az Arsenal volt fehér-pirosban és a Monaco kétféle kékből álló mezben, most pont fordítva.