Index Vakbarát Hírportál

Nem ez a Bayern hete: a kupakiesés után a bajnokságban is kikaptak

2015. május 2., szombat 21:12

A Leverkusen 2-0-ra legyőzte a Bayern Münchent a német bajnokság 31. fordulójában. Mivel a bajorok a múlt héten már megszerezték a bajnoki címet, nem fájt nekik igazán ez a vereség.

Pep Guardiola most valamelyest higgadtabb volt, mint kedden, amikor a Dortmund ellen a kupaelődöntőben kaptak ki tizenegyesekkel úgy, hogy egyet sem sikerült berúgnia a játékosainak. A katalán szakvezető akkor többször hevesen reklamált, most is irányított, és gesztikulált, de messze nem olyan hévvel, mint kedden, hiszen akkor mégiscsak elveszített egy trófeát.

A Leverkusen a második félidőben nyerte meg a meccset, Calhanoglu ötödik szabadrúgását vágta be idén, Neuernek nem volt esélye, hogy a sorfal felett elszálló, és a kapufa mellé helyezett labdát kiüsse. A 81. percben Brandt lőtte be a másodikat, Bellarabi szólója után kapta meg a labdát, azzal el is dőlt a találkozó.

A Bayernben Weiser volt a balhátvéd, Strieder az egyik védekező középpályás, az állkapcsát és orrát törő Lewandoswki helyett Pizarro kezdett, mögötte Gaudino kapott lehetőséget. Lahm sem a megszokott posztján mozgott, de szerinte fontosak ezek a meccsek, mert a sok fiatalból kerülnek ki a jövő emberei.

A legveszélyesebb Bayern-játékos egyébként Götze volt, aki kétszer is a kapussal állt szemben, de mindkét lehetőséget kihagyta.

Ha valamelyiket belövi, biztosan nem veszítenek a tartalékos müncheniek.

A Barcelona ellen is sok hiányzójuk lesz, de természetesen nem ennyi.

A Hoffenheim centere, Szalai Ádám végig játszotta a meccset a Dortmunddal szemben, 1-1 lett.

Bundesliga, 31. forduló:  

    vasárnap:      


    A tabella:
1. Bayern München          31    77-15  76 pont
2. VfL Wolfsburg           31    65-34  62
3. Bayer Leverkusen        31    59-32  58
4. Bor. Mönchengladbach    30    45-22  57
5. FC Schalke 04           31    41-36  45
6. FC Augsburg             31    38-40  43
7. Werder Bremen           31    47-59  42
8. 1899 Hoffenheim         31    46-49  41
9. Borussia Dortmund       31    41-38  40
10. FSV Mainz 05           30    42-41  37
11. 1. FC Köln             31    30-36  36
12. Eintracht Frankfurt    31    51-60  36
13. Hertha BSC             30    34-46  34
14. SC Paderborn           31    29-59  31
15. SC Freiburg            31    32-43  30
16. Hannover 96            31    35-53  30
17. Hamburger SV           30    19-46  28
18. VfB Stuttgart          31    36-58  27

Rovatok