Index Vakbarát Hírportál

Kiszámoltuk, mi kell Dárdai maradásához

2015. június 27., szombat 12:19

A magyar futballválogatott Eb-esélyei akkor dőlnek el, amikor a Bundesliga 2015/16-os idényének első szakasza zajlik. A magyar válogatott és a Hertha BSC edzőjére, Dárdai Pálra nagy menet vár, megvizsgáltuk, hogy mennyire. A német klub az első öt fordulóban három kupaindulóval idegenben találkozik, ezért a hazai meccseit feltétlenül hoznia kell.

Pénteken kisorsolták a német labdarúgó-bajnokság következő szezonjának menetrendjét, ami magyar szempontból azért különösen fontos, mert a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál a Hertha BSC edzője is egyben. Emlékeink szerint a holland Guus Hiddink volt az utolsó, akinek két állása volt egyszerre, a Chelsea mellett az orosz válogatottat is felkészítette. Régebben nem számított szentségtörésnek, ha egy klubedző felkészíti a válogatottat is, manapság azonban a túlterhelt versenynaptár miatt nem könnyű a két feladatot összeegyeztetni, és nyilván úgy lényegesen egyszerűbb, ha valaki a hazája csapatát készíti fel, miközben a hazája bajnokságában kap állást, mint valaha például a kijevi Valerij Lobanovszkij.

Dárdaival nem ez a helyzet, a Hertha egyértelművé tette, hogy van egy olyan pont a magyar edző szerződésében, amely alapján bármikor visszarendelheti, és onnantól a magyar kizárólag a berlini munkájára kell összpontosítson.

Dárdai a magyar futballban jelenleg bárkinél hitelesebb, mert tétmeccsen még nem kapott ki, a játékosok és a szurkolók is úgy kalkulálnak, hogy vele a románokat 34 év után végre legyőzhetjük. Belfastban nagyjából olyan meccsre számíthatunk, mint Helsinkiben, miért ne hozhatná azt is. Ha pedig így van, 30 év után ismét ott lehetnénk egy nagy tornán. Ő éppen ezért maradni szeretne a válogatottnál. A két mondat a finnek idegenbeli legyőzése után, hogy „nehéz engem innen kiszakítani” vagy a „szeretem befejezni, amit elkezdtem” arra utal, szívesen ott ülne a magyar padon mind a négy hátralévő selejtezőn, illetve ha szükséges, még a pótselejtezőn is. Dárdai egyik segítője, Sallói István szerint Dárdai azt mondta neki, ha nyerünk Helsinkiben, akkor itt marad.

Az MLSZ is maradáspárti, a Hertha érdekei azonban alakulhatnak úgy, hogy Dárdai Berlinben maradjon.  

A sikeresség és az eredményesség

Így lehet összefoglalni, amikor a Hertha vezetői nem szólnak egy szót sem a kettős szerepvállalásról, hiszen ha az ő alkalmazottjuk és a csapat is jól teljesít, akkor nincs miért kisajátítaniuk Dárdait.

Dárdai naptárja így néz ki szeptemberig

Dárdai szerint az Augsburg ellen ötven százalék esély van, mert ne feledjük, a Bundesliga kiegyenlített bajnokság, ezért nemcsak a kezdet, hanem minden szakasza nehéz. Minden meccsen lehetnek meglepetések. De ígéri, alaposan fel fognak készülni.

Ha a Hertha klubigazgatójának, Michael Preetznek a szempontjait vizsgáljuk, akkor nagyjából arra jutunk, hogy akkor lenne minimálisan elégedett, ha a német bajnokságban a csapat az első három forduló után négy ponttal állna. Ez egy hazai győzelemmel, és egy idegenbeli pontszerzéssel összejöhet: a Werdert mindenképpen győzzék le, egyértelműen az a kulcsmeccs. A Hertha akkor a 4 pontjával a 8-13. helyen állna, ami összességében nem számít rossz kezdésnek.

Petryvel összeállt a szakmai stáb

Az új szezonban Petry Zsolt kapusedzőként segíti Dárdai munkáját, aki hat évet töltött a Hoffenheimnél. Henrik Kuchno lesz újra az erőnléti edző, ő Luhukay mellett is ott volt már, aztán összevesztek a holland edzővel.

Dárdai elmondta, hogy a német kupában legalább a harmadik fordulóig szeretne eljutni, és játékoskorában is nagy álma volt, hogy egyszer Berlinben kupadöntőt játszhasson, de erre esélye sem volt. Ha a másodosztály újonca, a Bielefeld ellen kiesnek, az ugyanakkor messze nem ugyanolyan súlyú, mint egy bajnoki vereség.

A lényeg, hogy a Herthán nincs nyomás, ami miatt felmerüljön a kérdés, hogy miért engedi el a magyarokhoz a vezetőedzőt, mert egy stabilan teljesítő középcsapattól ilyen ellenfelekkel szemben reális, ha 50 százalékosan teljesít.

Baj akkor lesz, ha a berlinieknek csak egy vagy annál is kevesebb pontjuk lesz, mert akkor megtámadják Preetzet, miért engedi a párhuzamos melót.

A 4 pontos forgatókönyv, és a folytatás

Ha Dárdainak szerencséje van, és a válogatott meccsek után még egy napot nyer, hogy a negyedik fordulóban a Stuttgart elleni meccset vasárnapra rakják, az újabb esélyt adhat a folytatáshoz, hiszen egy nap is sokat számíthat a felkészülésben. Dárdai szeptember nyolcadikán már Berlinben lehet, miután az északírek elleni meccset lenyomta.

Újabb kulcspont: a bajnokságban a berlinieknek azt a Stuttgartot is meg kellene verniük, amely a 2014/15-ös bajnokságban az utolsó helyről, szinte lehetetlen helyzetből a bajnokság végére formába lendült és az utolsó három meccsét megnyerve kiharcolta a bentmaradást. Ennek ellenére ott is eléggé bizonytalan a helyzet: Huub Stevens nem maradt, Alex Zorniger lett az edző, aki a másodosztályban a Lipcsénél bukott meg.

Jöhet a következő szakasz az októberi válogatott meccsekig.

A Hertha és Dárdai további programja

Ezt a szakaszt legalább 7-8 ponttal kellene lehoznia Dárdainak, ami feltételezi, hogy legalább két hazai meccsét ismét hozza, és egyet döntetlennel zár. Akkor megint csak biztos a nyugalom, mert nyolc forduló után 12-13 ponttal állni lényegesen több az átlagnál, és a Hertha garantáltan a mezőny első felében lenne. Tavaly a Leverkusennek volt 13 pontja például.

Az előző szezonban a Herthának nyolc kör után nyolc pontja volt.

Ebből persze még nem következik, hogy hasonló helyzetben, tehát nyolc pontos állásnál, ha mégsem sikerülne az összes hazai meccset veretlenül és leginkább győzelemmel lehozni,  megmaradna a bizalom, de látjuk tavalyról,  hogy feltétlenül bizalmatlanságot sem eredményezne, mert az elődnek, Jos Luhukaynak is csak ennyi jött össze.

Az Európa-bajnoki selejtezők itt véget érnek, ha nincs pótselejtező, akkor a kettős terhelés is véget ér.

Dárdainak magyar kapitányként nem is lehet más célja, minthogy a második helyre érjünk oda, mert az pótselejtező nélküli közvetett Eb-részvételt ér, vagy a legjobb harmadikként is befuthatunk, mert akkor sincs két újabb meccs novemberben, és egy barátságos mérkőzést lehet helyette választani.

A válogatotttól a harmadik hely elvehetetlen, ha még 8 pontot szerez, de a másodikra is kifejezetten jó az esély, ha például nyerünk Belfastban.

A magyar csoport állása

A csoportban még sok lehetséges kimenetel van, felesleges is végigszámolni.  A lényeg, hogy jelenleg  a legjobb harmadikok vagyunk , de nagyon kell drukkolni, hogy a finnek ne csússzanak vissza hatodiknak, mert akkor az ellenük megszerzett hat pont egycsapásra értéktelenné válik. (A hatfős csoportokban a végelszámolásnál az utolsó helyezett elleni eredményeket mindenkitől levonják). 

Egy biztos, Dárdai és a Hertha is apró lépésekkel szeretne haladni.

A Hertha nem túl jó anyagi helyzete a válogatott szempontjából még jól is jöhet, mert a berliniek kétszer is meggondolják, hogy az MLSZ-nek mekkora bánatpénzt fizessenek. Dárdai ráadásul azt mondta, sikertelenségnél nem kér végkielégítést, mert az olyan, mint ha otthonról lopna.

Mire lesz képes a Hertha az új szezonban?

Ezt egyelőre még nem látni, bár a felkészülést már vasárnap elkezdik, a játékoskeret még nem végleges. Dárdai februárban rendbe rakta a védelmet, de hogy új igazolások nélkül az általa elképzelt kreatív támadójáték is meg tud-e majd valósulni, az nem valószínű.

Egyelőre nem biztos, hogy a Leverkusenből Sidney Samet meg tudják-e szerezni , vagy hogy a sérüléséből visszatérő középcsatár, Julian Schieber mire lesz képes. Kérdés, Salomon Kalou mennyi erőt gyűjt a mostani alapozáson, és a góljaival mennyi pontot hoz, illetve Dzsudzsákra van-e pénze a berlinieknek. Baumjohann és Cigerci fontos játékos, ők visszatérnek, amikor az előd, Luhukay meccseket nyert, ők ketten jól játszottak.

Pillanatnyilag még az is bizonytalan, hogy a Deutsche Bahn kiszállása után melyik cég költ el 4,5 millió eurót főszponzorként. A büdzsének hatalmas csapás lenne, ha nem sikerülne eladni a mezreklámokat.

Annyit tudunk, Dárdai nem bunkerfocit, hanem 4-3-3-at szeretne játszani a Herthával. Ha meglesz a lehetősége nemcsak a védekezés, hanem a támadások összerakásához is, és sikeres lesz a klub, akkor a válogatott is biztosan számolhat vele.

Ha nem, a sikertelenségnek a válogatott is megihatja a levét, mert egy tehetséges, pályakezdő edzőnek a hangulatát jelentősen befolyásolhatja a németországi lejtmenet, és az ezzel járó örökös feszültség. És onnantól már nyilván nem csak Lothar Matthaus mondogatná, hogy egy fenékkel két lovat nem lehet megülni.

Rovatok