Index Vakbarát Hírportál

De Gea 2019-ig hosszabbított a Uniteddel

2015. szeptember 11., péntek 10:27

Sokáig úgy nézett ki, hogy a nyáron véget ér David de Gea, a Manchester United kapusának angliai karrierje. Szeptemberig kerülgette egymást a Real Madrid és az MU, sőt már a végleges szerződés is elő volt készítve, aztán a spanyolok 18 perccel kicsúsztak az átigazolási időszakból, így de Gea maradt Manchesterben.

Pénteken viszont felgyorsultak az események, miután a futballista ügynöke, Jorge Mendes csütörtökön megérkezett Manchesterbe: a klub a weboldalán máris bejelentette, 2019-ig meghosszabbította De Gea szerződését.

A 24 éves kapus megállapodása 2016-ig volt érvényes a Unitednél, így egy év múlva ingyen távozhatott volna.

De Gea védett a spanyol válogatottban a hétvégi Eb-selejtezőkön, és rövidesen az MU-ba is visszatérhet, akár már szombaton. Korábban maga jelentette ki, hogy nem akar játszni, de most hogy minden gond megoldódott, már pályára lépne, vélhetően fog is. A MU érdeke is ez, a cseréje, Sergio Romero gyengén teljesített a második meccsén.

A Manchester United a hétvégén fontos rangadót játszik a Liverpoollal, a szupermeccs szombat este fél hétkor kezdődik.

Rovatok