Bács-Kiskun megyét egyetlen csapat képviselte a Magyar Kupa 32-es mezőnyében, mégpedig a megyei III. osztályban szereplő Géderlak. A kiscsapat nem akárkit, hanem az NB I. egyik dobogóesélyesét, a Debrecent fogadta. A Géderlak nagy mázlija volt, hogy Kondás Elemér lényegében a B csapattal érkezett, a Debrecen pedig annak örülhetett, hogy megúszhatta a találkozást a sérült Kovács Jánossal, aki az elmúlt nyolc bajnokin 26 gólt szerzett.
"Magyar és futballszerető ember vagyok, ezért azt mondom: jó lett volna kijutni egyenes ágon. De bírálom a taktikát. Mi az, hogy hazai pályán jó az iksz? Mi a támadófocit szeretjük, azt játsszuk a Géderlakkal is."
Katona György, a falu polgármestere mondja ezt a géderlaki Vaszócsik Viktor kapuja mögött. A meccs megy már vagy tíz perce, a tét a legjobb 16 közé jutás. Nagyon, nagyon ritkán fordul elő, hogy idáig jusson egy megyei III. osztályú, a magyar futball legmélyebb bugyraiban játszó csapat. Sőt, még a megyei II. osztályból is csupán hárman voltak a 112 csapatos főtáblán, ők mostanra már elvéreztek.
A drámai számolgatásba torkolló Eb-selejtezők után mi más is lehetett a fő téma egy másnapi focimeccsen, mint a pótselejtező. Különösen, hogy a Debrecen keretének a tagja volt az a Dombi Tibor, aki játszott a magyar futball eddigi egyetlen pótselejtezőjén a jugoszlávok elleni oda- és visszavágón, de róla majd később.
A Géderlak ugyan a megyei III. osztályban játszik, valójában második osztályúnak, sőt, megkockáztatom, egy gyönge első osztályúnak felel meg. A tavalyi megye III. 24 meccsén 23-szor nyertek, egyszer ikszeltek, 127 gólt lőttek, 11-et kaptak. De akkor miért nem akarnak feljutni? A magyarázat egyszerű: a 997 lelket számláló falu nem tud kiállítani ifjúsági csapatot. Így marad a megye III., 2001 óta 7 aranyat, 4 ezüstöt és 2 bronzot termeltek a fiúk. Most a nyolcadik arany felé menetelnek a fiúk: ebben a bajnokságban 9 meccsen 9 győzelmük van, gólkülönbségük 69-5.
"Gyertek már erre is" – sikítja nagy derültséget okozva egy női hang a túlsó térfélről, és mi tagadás, igaza van. Egykapuzik a Debrecen. Nagyon hiányzik a Géderlakból a 37 éves Kovács János, aki a hétvégén sérült meg. A csatár 8 meccsen 26 gólt szerzett, ilyet még C. Ronaldo sem tud. Ha más nem, legalább meg tudna tartani elől néhány labdát, hogy szusszanjon egyet a védelem. (Végül ő is beállhatott sérülten a 88. percben, csak hogy részese legyen a nagy élménynek.)
Ha Kovácsot C. Ronaldóhoz, akkor a hatodosztályú Géderlak teljesítményét egy BL-győztes csapatéhoz hasonlíthatjuk: nyolc ellenfelet kellett kiverniük, amíg a 112 csapatos főtáblára kerültek. Ott volt egy kis mázlijuk. Az első fordulóban erőnyerők voltak, vagyis meccs nélkül jutottak a második fordulóba, ahol egy szép szeptemberi délutánon a megyei I. osztályú Tiszakanyár csapatát verték meg 2-1-re. NB I.-es csapat még soha nem járt kupameccsen a géderlaki sporttelepen.
A debreceni Sós Bence közelről pofoz egy labdát a hálóba, már Vaszócsik sem segíthetett, 0-1. Sós amúgy az NB I. eddigi 11 fordulójában csupán 76 percet játszott. A Debrecen amúgy is tartalékosan állt fel, sőt, nem is tartalékosan, hanem inkább a B csapatával. A pályára lépők közül egyedül a holland Castillion volt az, aki benne van abban a 11 játékosban, akik a DVSC színeiben a legtöbbet játszották idén az NB I.-ben, a kezdőből négyen egy percet sem játszottak. Hogy mást ne mondjunk, még az edző fia, Kondás Kristóf is beállt.
Különös, de a nézők nem bosszankodtak a gólon, inkább azon csodálkoztak, hogyan sikerült 21 percet kibekkelniük a hazaiaknak kapott gól nélkül. A Debrecennel – egy kivételtől eltekintve, mint látni fogjuk – amúgy is kesztyűs kézzel bánnak errefelé a drukkerek. Hogy a jó pár évvel ezelőtti BL-szereplés vagy a vidékiség teszi (a bunkópestizés itt eleve kizárva), azt nem tudom. Az egyik szurkoló azt veszi észre, hogy a debrecenieket mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy a bíró javukra vagy kárukra ítél. Egy másik tátott szájjal nézi a lecserélt, előtte elsétáló dr. Horváth Zsolt combizomzatát: "Hány év munka lehet ezekben a lábakban?" – kérdezi inkább magától, mint a mellette állótól. Egy biztos: magyar focistát a munkával úgy az ötvenes évek óta senki sem hozta összefüggésbe.
A géderlaki csapatot az önkormányzat másfél millióval támogatja. (Ez az oka annak, hogy az először 2010-ben polgármesterré választott Katona György már nem a sportegyesület elnöke, saját egyesületének ugyanis nem adhat pénzt.) Hogy mennyibe kerül kihozni egy évet a megye III.-ban, azt nem tudjuk meg ("Még össze se mertem számolni"), azt viszont nem tagadja – és ez az őszinteség más alacsonyabb osztályban játszó, teljes amatőrizmust hazudó csapatokhoz képest megkapó –, hogy némely játékosnak a költségtérítés mellett tiszteletdíjat is fizetnek.
Minden bizonnyal köztük van Salamon Miklós is, akinek minden mozdulatából süt az NB I.-es múlt. Ő az, aki összefogja a védelmet, hangosan irányít, ha kell, pedig csak most nyáron csatlakozott a csapathoz Dunaújvárosból, és akinek Vaszócsik kapus mellett leginkább köszönhető, hogy a Debrecen Sós Bence révén csak a 61. percben szerzi a második gólt.
Akkor figyeltem fel a még mindig hosszú hajú középhátvédre, amikor 2000-ben a Dunaferr kiverte a BL-selejtező második fordulójában a Hajduk Splitet. Azon kevés játékosok egyike, aki mindkétszer győztes meccsen szerepelt a válogatottban. Azt mondja, hogy a Debrecenben most pályára lépők közül talán Szakály ellen játszott az NB I.-ben, a többiekkel nem találkozott. És hogy eléggé elfáradt, hiszen már 40 éves.
0-2-nél a Géderlak nem, a közönség viszont egy kisebb offenzívát indít: "Hajrá Géder! El vannak fáradva!" – kommentálja egy néző a sorozatos debreceni cseréket. "Kettőt gyorsan, aztán döntetlen" – így a társa. Egy ittas drukker pedig a debreceniek hangos ócsárolásába kezd: "Na mi van, csak kettőt tudtok rúgni a megye III-as csapatnak?" – óbégatja, amikor Castillion, mintha csak értené, bepofozza a harmadikat. A kapatos drukker nem jön zavarba: "Na mi van, csak hármat tudtok rúgni, a megye III-as csapatnak?"
Egy csapat kisfiú autogramokra vadászik, amiket egy matricás albumba kérnek a híres NB I.-es játékosoktól. Éppen Castillionnal vannak kicsit zavarban: "Hozzá majd kell egy angol fordító" – mondja egyikük.
Dombi Tiborhoz, vagy ahogy az egyik drukker odakiáltja neki, Dombi papához nem kell fordító. Az alapvonalnál melegít, amikor megrohamozzák a srácok, aláír mindenkinek. Egy drukker a még mindig melegítő Dombinak passzol egy labdát, és arra kéri, rúgja neki vissza, hogy elmondhassa: kifogott egy Dombi-lövést. Dombi veszi a lapot, a drukker vetődve akarja hárítani a könnyű lövést, ami a lába között gurul be a képzeletbeli kapuba.
Dombi a harmadik csere után visszaül a kispadra. A Debrecen második csapatának 41 éves szélsője végül nem állt be. "Mindig játszani szeretnék" – válaszolja az öltözőbe menet arra a kérdésre, hogy most csalódott-e. Amikor szóba hozom, hogy kedd este nem úgy alakultak az eredmények Lettországban és Törökországban, ahogy szerettük volna, bólogat, hogy bizony, pótselejtezőn nagyon nehéz lesz kiharcolni az Eb-részvételt. Ő már csak tudja, hiszen 1997. október 29-én este 8 órakor ő is pályára lépett az Üllői úton Jugoszlávia ellen. Ha valakinek, talán neki a legfájóbb az 1-7. A jugók már 4-0-ra vezettek, amikor a 32. percben, vagyis még bőven az első félidőben Csank János kapitány lehívta a pályáról, és a védő Mracskó Mihályt küldte be. Belgrádban kárpótlásul végigjátszhatta a 0-5-öt. Túl van egy szelfin egy kamaszfiúval, épp az öltözőajtóhoz érünk, amikor végre rákérdezhetek az 1-7-re, de csak ennyit mond: "Már nem azzal kelek, és nem azzal fekszem."
Géderlak, 1000 néző. Vezette: Botló.
Géderlak: Vaszócsik – Grecu, Salamon, Németh T. (Ruppert 85.), Suhajda – Balogh I., Dorogi – Lázár D. (Katona 72.), Németh L., Vincze – Mazán (Kovács J. 88.). Vezetőedző: Sümegi József.
DVSC: Slakta – Lázár, Kinyik, Szatmári, Barna (Kondás 52.) – Szécsi M., Szakály (Vincze Á. 80.), Sós, Ferenczi – Castillion, Horváth Zs. (Bereczki 70.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gólszerzők: Sós (21., 61.), Castillion (86.)