Index Vakbarát Hírportál

MU-sokk a ligakupában, a Boro kiverte őket otthon

2015. október 29., csütörtök 08:04

1990 óta csak másodszor volt 10 ezernél több vendégszurkoló a Manchester United stadionjában, a Middlesbrough-t elkísérő tömeg pedig meg is tette a hatását, hiszen a másodosztályú csapat kiütötte a Unitedet.

Nem sok helyzetet hozott a szerdai ligakupa-meccs, és azok is inkább a vendégektől jöttek, akik alaposan megdolgoztatták a kapuban Sergio Romerót. Az argentin a nagy védések mellett kis híján egy öngólt is összehozott Daley Blind hazaadásából, de a lába alatt elguruló labda végül elkerülte a kaput.

A hosszabbítás viszont inkább a Unitedé volt, előbb Andreas Pereira lőtt egyet kicsivel mellé távolról, majd Martial cselezése közben ért kézzel a labdába Daniel Ayala, de a bíró nem fúj büntetőt. Martial előtt volt még egy lehetőség a végén, de a fiatal francia csukafejese picit pontatlan volt.

A büntetőpárbajban viszont teljesen csődöt mondott a United, négyből csak egy tizenegyest rúgtak be Andreas Pereira révén, míg a vendégek négyből csak egyet rondottak, így bejutottak a negyeddöntőbe, ahol az Evertonnal játszanak majd.

Manchester United-Middlesbrough 0-0 (1-3)

A United büntetőit némi meglepetésre Wayne Rooney kezdte – ki is hagyta –, pedig október legelején Louis van Gaal még úgy nyilatkozott, hogy az angol válogatott gólrekordere nála már csak az utolsó büntetőrúgó a gyenge mutatója miatt.

A Middlesbrough-Everton páros mellett még Southampton-Liverpool, Stoke City-Sheffield Wednesday és Manchester City-Hull City negyeddöntők következnek.

Rovatok