Semmi különös nem történt a Bayern Münchennel a hétvégi bajnoki fordulóban, egy félidő alatt lerendezte a Stuttgart elleni meccset, a 4-0 után még akár több gólt is lőhetett, de már nem koncentráltak úgy a csatárok. A végeredmény is 4-0 maradt, a bajorok az elmúlt hat hazai meccsen kétszer négy (Köln és Stuttgart), négyszer pedig öt (Arsenal, Dortmund, Zágráb, Wolfsburg) gólt lőttek. Összességében 37 gólnál tartanak a Bundesligában, miközben négyet kaptak.

A Kicker úgy kezdte a tudósítását a hétvégi meccsről, hogy egy új formációt alkalmazott Pep Guardiola vezetőedző, amivel még inkább nyomást tudott gyakorolni. A nyomásgyakorlást egyébként is szereti a szakvezető, hiszen pár napja azt mondta, miért ne lehetne egyszer 100 százalékos a labdabirtoklás.

Mivel a sérülés után visszatérő védőnek, Holger Badstubernek még sok lett volna egy teljes meccs a héten, ezért a katalán szakvezető úgy döntött, hogy három védővel játszik.

A spanyol Javi Martinezt is beállíthatta volna a védelembe, mégsem tette, ami csak arra utal, hogy ezt a hadrendet tudatosan választotta. Sőt, Lahm is ott ült a kispadon, ő sem kellett neki, ami még inkább alátámasztja: ki szerette volna próbálni, milyen ez a 3-2-4-1.

Tehát csak két védekező felfogású játékost állított a három védő elé: a fiatal Kimmichet és a chilei Vidalt. És rajtuk kívül volt még öt csatár a pályán, akik közül Lewandowski volt kicsivel előrébb a többieknél. A többiek pedig: Coman és Costa, Robben és Müller. Ők pontosan tudják, mit jelent labdavesztés után azonnal letámadni, de egyik sem szeret a saját térfelén lenni.

Talán nem túlzás, ha azt állítjuk: Guardiola újraértelmezett egy olyan játékrendszert, amelyiket az ötvenes években a magyarok járattak csúcsra.

Épp az, amelyikkel Sebes Gusztáv és az Aranycsapat elég sok győzelmet szerzett.

Ismerve az edző előéletét, azt az alapfilozófiáját, amit az életrajzírója, Marti Perarnau osztott meg róla, hogy a totális futball szerinte a hetvenes évek holland, de még inkább a két évtizeddel korábbi magyar gyökereken nyugszik, talán nem is véletlen, hogy kipróbálta ezt az összetételt.

Ismerve Guardiola felfogását, igen könnyen előfordulhat, hogy a jövőben is megpróbálja a kor viszonyainak megfelelően értelmezni ezt a 60 évvel ezelőtti szisztémát, és a maga – nem utolsósorban – a játékosai képére formálni.

Ebben az idényben egyébként folyamatosan kísérletezik, de eddig inkább kényszerből alkalmazta a 3 védős felállást.

A Barcelonával is játszott már 3-4-3-at, hogy még jobban nyomást gyakoroljon az ellenfélre, még több időt tudjon az ellenfél térfelén tölteni, ekkor Dani Alves a jobb hátvéd posztja helyett a középpálya jobb oldalára húzódott, míg Puyol és Piqué nagyobb területen védekezett.

Ezt a 3-4-3-as rendszert még nem próbálta ki sokszor Münchenben, ezért volt meglepő, hogy most egy még nyíltabb és agresszívebb megoldást ötlött ki.

A 3-4-3 októberre már más gondolata volt, a Dortmund elleni rangadón próbálta ki élesben a 3-3-3-1-et. Xabi Alonso és Lahm mellett Thiago volt a középpályán, ők voltak hátrébb, míg Götze, Müller és Douglas Costa értelemszerűen előrébb.

A Dortmundnak alig volt helyzete, és mivel a Stuttgart idén is valószínűleg inkább a kiesés ellen fog harcolni, még jobban nyitottabbá merte tenni a hadrendet.

A Stuttgartnak volt is egyszer egy veszélyes kontrája és kapufája, mert Boateng és Alaba kissé bizonytalan volt. A játékvezető is engedte a támadófutballt, mert két találat eléggé lesgyanús helyzetből született.

A Stuttgart ellen nyilván lehet kísérletezni, míg a nívósabb ellenfelekkel szemben már nem feltétlen vállalja be ezt a formációt, hiszen a stabilitás sohasem ártalmas.

60 perc után egyébként most is visszaállt a 4 védős felállásra, akkor Müller helyére Badstuber érkezett a védelem közepére.

Guardiola kísérletező kedve ugyanakkor azt is jelzi, hogy a Bayern igyekszik igazi kiismerhetetlen csapattá formálni, ne lehessen felkészülni belőlük. Vagy amelyik bármikor tud váltani, ha éppen az eredmény azt kívánja. Vagy éppen kockáztatnia kell.

De az is lehet, hogy ennyi jó támadó csak ebben a WM-re emlékeztető rendszerben fér el, hiszen most már Robben egészséges, természetesen játszani akar.

Arra még érdemes figyelni, hogy a Stuttgart ellen, mit jelentett a kényelmesen vett második félidő, hiszen 107 kilométert futottak csak a játékosok. Átlagban egyébként a Bayern 110 kilométert szokott futni, ami a német átlagtól három kilométerrel marad el. Vagyis a labdabirtoklásnak itt a félreérthetetlen jele.

No, meg az is látszik, simán tud spórolni a Bayern, ha már az eredmény megfelelő neki. A Bundesligában egyébként 118 kilométert futott átlagban meccsenként a középcsapatnak számító Mainz, ezzel ők vannak a rangsor élén.

A Hertha 115,66 kilométerrel a középmezőnyben van. Tavaly volt, hogy 120 kilométer feletti adata is Dárdai csapatának, igaz akkor még a mostaninál is lényegesen kevesebbet volt náluk a labda.

Hogy a futball folyamatosan táplálkozik a múltból, elég csak a 2014-es BL-döntőre tekinteni, amikor a Real edzője, Carlo Ancelotti a 4-2-4-gyel tartotta örökös nyomás alatt az Atletico Madridot, és végül Sergio Ramos fejese után a hosszabbításban sikerült is felülmúlnia a masszív védekezést.