Index Vakbarát Hírportál

CR azonnal kirúgatná Benítezt: ő vagy én

2015. november 22., vasárnap 16:20 | aznap frissítve

Az olasz Carlo Ancelottit váltó Rafa Benítez első Clasicóját játszotta, és a négygólos madridi vereség a Realra nézve még akkor is hízelgő, ha Bravónak voltak bravúrjai. A Barcelona viszont visszavett a tempóból.

A Fox azt hallotta a meccs után a portugál Cristiano Ronaldótól az interjúzónában, hogy vagy Benítez vagy ő távozik. Ezt a párbeszédet az AS is kiemelte cikkében.

CR és Benítez viszonya régóta nem jó, a csatár nem bízik benne. Azt is mondta, hogy Benítezzel nem nyernek semmit idén. Ronaldo szeptember közepe óta három bajnoki találatot jegyzett, ami nem sok tőle.

Az edző elismerte a meccs után, aggódik, hogyan tudnak kijönni ebből a gödörből. Bizonytalanságot sugallni ebben a helyzetben nem túl szerencsés, de ezzel az alapszabállyal nem törődött a szakvezető.

Ronaldo arcát valamennyi bekapott gól után bevágták a közvetítésben, a hitehagyottság és az ingerültség tükröződött rajta.

Benitez egy bukásból érkezett a Real kispadjára, a Napolinál egy értékes állománnyal nem ért el semmit. A BL-selejtezőn is elbukott velük.

Az AS Florentino Perez elnökről is ír, miszerint 16. vereségét szenvedte el, 11 győzelem és döntetlen mellett.

A gólarány azonban megrendítő: 51-66. Ráadásul ebben nincs a 2-6, csak a mostani 0-4, illetve a barcelonai 5-0.

Messi 31. Clasicóján 15-ször nyert, CR 24. rangadójával érdemes összevetni, mert ő csak hatot nyert meg, és 12-szer volt vesztes csapatban.

Rovatok