Index Vakbarát Hírportál

Szinte sírásig alázta a védőt kötényeivel a United sztárja

2016. február 26., péntek 16:05

Életemben nem jártam ilyen közel ahhoz, hogy elsírjam magam egy mérkőzés után. Teljesen megsemmisülve érzem magam, nagyon rossz éjszaka vár rám.

Így értékelt a Manchester United elleni 5-1-es vereség után Andre Römer, a dánok jobbhátvédje, akinek különösen rossz meccse volt. Leginkább Memphis Depay, a United holland szélső miatt, aki amellett, hogy remek formát fogott ki csütörtökön, háromszor is igen komoly kötényt osztott ki a védőnek.

Nem is akárhogy, az első kettőnél sarkazva, a védőnek háttal állva fordult le Depay. Nézzék csak!

„Ő a legjobb játékos, aki ellen valaha játszottam. Ezzel nem is lehet vitatkozni, amikor úgy játszik, mint most. Bármit meg tud csinálni. Befordult, kifordult, megforgatott, aztán ott is hagyott a hihetetlen sebességével” – méltatta ellenfelét Römer, aki szerint ugyan kaphatott volna több segítséget is a védőitől, de amikor folyamatosan megsemmisítette őt Depay, akkor nehezen tudná másra fogni, miért ment neki annyira rosszul.

A harmadik kötény volt mind közül talán a legnagyobb, hiszen a holland a támaszkodó lába mögött rúgta el a labdát, így fűzte be Römert. 

A védő be sem fejezte a meccset, a 89. percben megkapta második sárgáját, így már nem volt pályán, amikor Depay betalált, beállítva az 5-1-es végeredményt.

A United összesítve 6-3-mal jutott tovább a Midtjylland ellen, az Európa Liga következő fordulójában a Liverpoollal találkoznak majd.

Rovatok