Index Vakbarát Hírportál

A FIFA elismerte: 10 millió dolláros vesztegetés volt a 2010-es vb

2016. március 16., szerda 12:27 | aznap frissítve

A FIFA elismerte, hogy komoly vesztegetés történt a 2010-es futball-világbajnokság odaítélése során: dél-afrikai futballvezetők 10 millió dollárt fizettek ki, hogy megrendezhessék meg a tornát. A pénz az akkori végrehajtó bizottság tagok zsebébe ment, ez volt az a hírhedt bizottság, amelynek számtalan tagját letartóztatták azóta. 

A nemzetközi futballszövetség szerint ez még nem minden, mert a volt vezetőik tízmilliókra lopták meg őket, és ezért most visszakövetelik a pénzt tőlük. A most megválasztott elnök, Gianni Infantino azt mondta, hogy ez a pénz a futballé. 

"Azokat a pénzeket pályákra kellett volna költeni, nem lakosztályokra, ékszerekre, autókra és luxus életmódra. Ezek az emberek visszaéltek a helyzetükkel, és olyan pénzeket tettek zsebre, melyek a futball fejlődését szolgálták volna" - nyilatkozta Infantino. Azt is elmondta, hogy bármit meg fognak tenni, hogy visszaszerezzék az összeget, ezért fordultak az amerikai hatóságokhoz. Az AP hírügynökség szerint 28 millió dollárról van szó. A közlemény szerint egyébként a végrehajtó bizottság tagjai többször is eladták a szavazatukat, azaz több vb-helyszín kiválasztásánál is vesztegetés történt. 

A FIFA egy 22 éves keresetet nyújtott be az amerikai ügyészségnek, amely a tavaly májusi és őszi letartóztatásokat kezdeményezte. Összesen 41 gyanúsítottja van az ügynek eddig, többen a közép-amerikai CONCACAF és a dél-amerikai CONMEBOL futballszövetségekhez kapcsolhatók. A balhé központi figurái többek között Chuck Blazer és Jack Warner, az ő nevük már a korábbi ügyekben is felmerült, a FIFA szerint őket vesztegették meg a dél-afrikaiak.

Most az amerikai Blazertől 5,3 milliót követelnek, a korábbi alelnök FIFA-alelnök Warnertől 4,4 milliót, míg a brazil Ricardo Teixeira 1,5 milliót.

A tavaly kirobbant FIFA-botrányban már gyanúba keveredett a dél-afrikai rendezés, gyanús pénzmozgásokról érkezett hír a pályázattal kapcsolatban. 

Akkor annyit lehetett tudni, hogy a FIFA a dél-afrikai futballszövetség kérésére tízmillió dollárt adtak a Warner által irányított CONCACAF-szövetségnek. Dél-Afrika azért kérte a pénz folyósítását Warneréknek, hogy a karibi térségben élő afrikai diaszpórát támogassák. Mindezt egy olyan program keretében, amiről korábban senki nem hallott. 

Warner a pénzt tisztára mosta, és nagy részt saját magára költötte, vagyis szemrebbenés nélkül ellopta. A BBC által tavaly júniusban megszerzett bizonyítékok szerint 360 ezer dollárt Warner közvetlen ismerőseinek juttattak, míg 1,6 millió dollárt a korábbi FIFA-alelnök hitelkártyáinak fedezésére, illetve személyes kölcsöneinek törlesztésére használtak fel. A legnagyobb összeg, amit saját magának fizetett ki Warner, 410 ezer dollár volt, míg a hitelkártyáját volt, hogy 87 ezer dollárral segítette ki.

A 2010-es világbajnokság mellett már a 2006-os német rendezésű vb is gyanúba keveredett, de egy független vizsgálóbizottság nem talált konkrét vesztegetésre utaló nyomokat nemrég lezárult vizsgálatában.

Rovatok