Kikapott 2-1-re a Barcelona otthon a Valenciától vasárnap este, zsinórban harmadik meccsét veszítette el a bajnokságban. Az Atletico ezzel utolérte 76 ponttal, a Real Madrid egy pontra megközelítette öt fordulóval a vége előtt.
Messiék valójában magukat verték meg, mert jól játszottak, de annyi helyzetet hagytak ki, amennyit nem lehet büntetlenül. Ráadásul Rakitic öngólt vétett 0-0-nál.
A kihagyott helyzetek:
Messi és Neymar rontott a legtöbbet, Suarez egy méterről fejelt fölé az első félidőben. A másodikban újra Messi nyitott egy hibával, majd Rakiticnek volt két tiszta lövőhelyzete a tizenhatoson belül, az egyiket eltörte, a másiknál már emelte a lábát, hogy a még nála is tisztábban érkező Suareznek sarkazza, de inkább lőtt, a kapus simán védett.
Az utolsó negyedórában már nem jöttek annyira a lehetőségek, de a 89.-ben még Piqué állhatott szemtől szembe a kapussal - még a kaput sem találta el. (A videóban az összes helyzet benne van meg persze a gólok is.)
A Valenciának két támadása volt az első, kettő a második félidőben, a négyből szerzett két gólt, és nyert.