Index Vakbarát Hírportál

A Barca kiszenvedte a kupagyőzelmet

2016. május 23., hétfő 00:21

A Barcelona közel egyórányi emberhátrányt kihúzva kiharcolta a hosszabbítást a Király-kupa döntőjében a Sevilla ellen. A hosszabbításban már 10-10 ember játszott. Messi két gólpassza meg is hozta a győzelmet a katalánoknak.

Az idei spanyol Király-kupa mindkét résztvevője duplázni akart. A Barcelona már behúzta a bajnokságot, míg a Sevilla szerdán megint megnyerte az Európa Ligát.

A Barcelona esélyei már az első félidőben csökkentek, 0-0-s állásnál, a 35. percben kiállították a Gameirót utolsó emberként lerántó Mascheranót.

Mascherano kiállítása - Barcelona vs. Sevilla

A második félidő elején még nehezebb helyzetbe került a Barca, az 57. percben Luis Suárezt kellett lehozni combizomsérülés miatt.

A Barcelona tíz emberrel is kivédekezte a rendes játékidőt, de a ráadás utolsó perceit már nem is kellett hátrányban játszania. Carlos del Cerro bíró a sevillai Banegát is leküldte pirossal, mert felrúgta a kapura törő Neymart.

A Barca a hosszabbítás első félidejében szerzett vezetést, a 97. percben Messi ívelt Jordí Alba elé, aki lefutotta Vitolót és az ötös sarkáról laposan kilőtte a hosszú alsót.

Messi ívelt Jordí Alba elé aki gólt lőtt - Barcelona vs. Sevilla (1:0)

A Sevilla a végére besokallt, a 121. percben Daniel Carricót is kiállították, mert becsúszott Messinek, egy perc múlva pedig Neymar be is biztosította a Barca győzelmét. Messi hozta pár csel után ziccerhelyzetbe a brazilt.

Neymar gólja - Barcelona vs. Sevilla (2:0)

Rovatok