Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták Van Gaalt a ManUnitedtől

2016. május 23., hétfő 12:57

A Manchester United megválik edzőjétől, Louis van Gaaltól, írja a teljes brit média, köztük a SkySports is. Hivatalos bejelentést két órára vártak, de az csak este fél 10-kor került ki a klub honlapjára.  A holland már szombaton, az FA Kupa megnyerése után azt mondta, "vége". A Manchester United elnöke, Ed Woodward közleményében nyilván csak a szépre és jóra emlékezett, a következő eredményeket emelve ki: 

A tréner 2014 nyarán, a vb után vette át a klub irányítását, mintegy 300 millió eurót költött játékosokra ez idő alatt, de tavaly csak negyedik, idén ötödik lett a bajnokságban, így még a Bajnokok Ligájában sem indulhatnak. Valószínűleg emiatt kell mennie. A sorozatból ebben az évadban már a csoportmeccseken elbuktak, de egy újabb negyedik hely és BL-szereplés megmenthette volna, gazdaságilag a részvétel még egy ManUnitednek is elengedhetetlen.

Egyetlen sikere a kupagyőzelem, ami az igen szerény képességű Crystal Palace hosszabbításbeli legyőzésével jött össze.

A 64 éves Van Gaal utódja José Mourinho lesz, állítja az angol mellett a spanyol sajtó is, de megállapodás még nincs. Úgy tudni, a portugál menedzsere, Jorge Mendes csak kedden megy Manchesterbe megtárgyalni kliense szerződésének részleteit. Pletyka persze van: öt évre fog aláírni, és 10 millió fontnál is többet fog keresni évente.

Rovatok