Index Vakbarát Hírportál

Bogdán olyan csapatba ment, ahol védhet is

2016. július 20., szerda 14:45 | aznap frissítve

Bodgán Ádám hivatalosan is egy évre kölcsönbe került a Liverpooltól az angol másodosztályban játszó Wigan Athletichez, jelentette be előbb a Liverpool, majd a Wigan is.

A 28 éves kapusnak tavaly csak hat meccs jutott a Liverpool első keretében, ahol egy hatalmas baki miatt viszonylag hamar eldőlt, hogy nem lesz versenyben játéklehetőségért a belga Simon Mignolet mellett.

„Amióta tudtuk, hogy megszerezhetjük Ádámot, mindent megtettem, hogy nálunk folytassa. Nagy tapasztalattal rendelkezik, és komoly versenyhelyzetet teremt az érkezése, ami előreviszi a csapatot" - nyilatkozta Gary Caldwell vezetőedző az MTI szerint.

„A Liverpoolnál megtapasztalhattam az abszolút topfutballt, hogy milyen érzés döntőkben játszani, mi az a nyomás, amit el kell viselni. Minden nap olyan színvonalon edzhettem, ami a fejlődésemet szolgálta. Persze az nem vitatható, hogy nem úgy alakult a szezon, ahogyan elterveztem" - mondta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában Bogdán.

Hozzátette, a Wigannél most arra kell koncentrálnia, hogy visszaemelje magát arra a szintre, ahová egyszer már eljutott.

„A Wigan ráadásul megvette a Bolton korábbi edzőközpontját, így most ugyanott fogunk készülni, ahol korábban nyolc évig." 

Bogdán 2015 nyarán ingyen igazolt a Bolton Wandererstől a Liverpoolhoz. A Wigan az előző szezonban még harmadosztályú volt, de ott nyert, így egyből visszajutott a Championshipbe, ahol kezdőjátékosként számít majd rá a csapat.

Rovatok