Index Vakbarát Hírportál

Guardiola és Mourinho nagy visszatérő találkozása lett volna

2016. július 25., hétfő 09:08

A tétnélküliséghez képest jelentős érdeklődés előzte meg a Manchester City és a Manchester United mára megszervezett Nemzetközi Bajnokok Kupája-mérkőzését Kínában. Mind a két klub nyáron váltott edzőt, és noha már az év eleje óta tudni lehetett, hogy a két sztáredző Manchesterben folytatja, az első összecsapásuk csemegének ígérkezett. De ez ma elmarad, az időjárás ugyanis közbeszólt, így a klubok és a szervezők nagy egyetértésében a meccset törölték.

A PL topklubjainak a zöme edzőt cserélt, a fent említettekhez a Chelsea-be érkező Contét lehet még hozzátenni, és persze a legnagyobb költekezésbe még bele sem kezdtek, de máris érezni lehet, hogy a gyengélkedő angol bajnokság az idén hatalmas változások előtt áll. 

Mourinho egy sikeresből szégyenletessé vált Chelsea-korszakot szeretne feledtetni, és visszatalálni az útra, amely a Realnál hozott neki sikereket, Guardiola egy közepesen sikeres Bayern-korszakot hagyott hátra BL-győzelem nélkül, míg Conte az Eb-n az elvárásokat túlszárnyaló olasz válogatottól búcsúzott.

Az előző két edző nevéhez Spanyolországban egy korszak kötődik, Guardiola Barcelonája minden rekordot megdöntve egyeduralkodóvá vált a világban, amit Mourinho Realja csak hatalmas erőfeszítéssel tudott valamennyire tompítani, most visszatérnek, és Anglia két legnagyobb riválisaként folytathatják.

A kínai NBK-ban még a Dortmund szerepel.

Rovatok