Index Vakbarát Hírportál

Hősként bukott ki Európából az utolsó magyar futballcsapat

2016. augusztus 4., csütörtök 19:43

1-1-et játszott idegenben a Videoton, hosszabbításban verte ki egy jó dán csapat.

Nehéz feladat előtt állt a Videoton az EL-selejtezőben, csütörtökön az 1-0-ás hazai vereség után kellett Dániában bizonyítania a Midtjylland ellen. A 48. percben kvázi kilátástalanra fordult a magyar csapat sorsa, Viniciust utolsó emberes, egyértelmű szabálytalanság miatt kiállították. Az egyből piros teljesen jogos volt, a védő sem reklamált igazán.

A hazaiak mégsem tudták megszerezni a gólt, ami mindent eldöntött volna, a Videoton viszont betalált. A labda a tizenhatosra pattant Kovács Istvánhoz, aki átvette, közepesen erősen lőtt, de a labda az egyik védő lapockáján megpattanva védhetetlenül vágódott a kapuba. A 75. percben ledolgozta hátrányát a Vidi.

Az utolsó negyedórát simán kihúzták, sőt, Feczesin nehéz szögből majdnem kapura is tudott fejelni, jöhetett a hosszabbítás.

A 104. percben a Midtjylland egyenlített az itthon is eredményes Filip Novak góljával, vagyis negyedóra alatt kellett a magyaroknak gólt szerezniük a továbblépéshez.

Nem sikerült, bár volt helyzete Pátkainak, és még a 122. percben is a dánok tizenhatosán pattogott a labda. Közben persze többször, kontrákból a Midtjylland is eldönthette volna.

Maradt az 1-1-es eredmény, ezzel az összesítésbeli 2-1 a dán csapatnak.

A lényeg: augusztus 4-re kiesett az összes magyar klub az európai kupaselejtezőkből, a DVSC, az MTK és a Fradi után a Videoton is.

Hiába az Eb és az ügyes válogatott, klubcsapataink attól nem lépnek előre.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó:

  Midtjylland (dán)-Videoton FC 1-1 (0-0, 0-1, 1-1)

Herning, MCH Arena, v.: Marco Guida (olasz)
    gólszerzők: Novak (104.), illetve Kovács (75.)
    piros lap: Vinícius (47.)
    sárga lap: Hansen (22.), Novak (45.), Onuachu (46.), Banggaard (74.), Duelund (116.), illetve Lang (19.), Szolnoki (56.), Barczi (57.), Juhász (111.), Bódi (122.)
    Továbbjutott: a Midtjylland, 2-1-es összesítéssel.

    Midtjylland:
Dahlin - Nissen, Hansen, Banggaard, Novak - Halsti - Kadlec (Duelund, 69.), Olsson (Larsen, 109.), Römer (Pusic, 80.), Hassan - Onuachu

    Videoton FC:
Kovácsik - Nego, Vinícius, Lang, Juhász, Stopira (Bódi, 12.) - Pátkai, Kovács (Suljic, 91.), Szolnoki - Géresi (Feczesin, 67.), Barcz

Rovatok