Röviden így összegezhető José Mourinho eddigi manchesteri pályafutása. Öt forduló után csak a 7. helyen állnak a bajnokságban, a lehetséges 15-ből 9 pontot szerezve (vagyis a pontok 40 százalékát elbukva), utolsó két meccsüket elveszítve.
Pedig ha valamire szüksége lett volna José Mourinhónak Manchesterben, akkor az egy jó szezonkezdés. A Realtól való távozását még lehetett a belterjes királyi közeg intrikáival mentegetni, de a Chelseatől egyértelműen bukott edzőként lépett le a speciális portugál, kirúgták.
Ennek ellenére Angliában továbbra is töretlen maradt a nimbusza, kinevezték a Manchester Unitednél, és mindenki messiásként tekintett rá a Sir Alex Ferguson távozása óta lényegében folyamatos edzőválságban lévő klubnál.
A szó szoros értelmében most sem: a Leicestert legyőzték augusztus elején, a nem hivatalos szuperkupadöntőben, aztán 3 meccsből 3 győzelem jött a Premier League startjánál. Ez is azt mutatja, hogy Mourinho, ha távozni nem is mindig tud szépen, de a belépője elég hatásos szokott lenni. A Chelseavel visszatérése után kért egy év átépítési időt, a következőre ígérte a bajnokságot, és meg is csinálta, csak a rákövetkező szezonban esett szét hirtelen minden.
A hullámvölgy persze mindenki karrierjében benne van, fontosabb, hogy képes-e tanulni belőle. És itt látszik némi gond Mourinhónál, mert ő mintha nem tudna.
Éppen úgy mentegeti magát, mint bármelyik tehetségtelen félművelt másodosztályú tréner. Szidja a bírókat, szidja a szerencsét, és ha nagyon ég a ház, kipécézi a játékosait. A Reálnál Casillas lett a legfőbb bűnbak, a Chelsea-nél Hazardba szállt bele látványosan, de Diego Costa vagy Terry sem kerülhette el a haragját, sőt egy idő után senki.
Most a Manchester Unitednél a hétvégi - zsinórban harmadik - zakó után Luke Shaw-t találta meg, miközben a kívánságára rekordpénzért igazolt Pogba is legalább annyira benne volt a balhátvéd nyakába varrt két találatban.
Igazából egyedül abban különleges Mourinho, hogy mindezt képes megfejelni a legszánalmasabb összeesküvés-elméletekkel.
Bár csak a manchesteri időszakból nem lehet sok tanulságot levonni, ha a Chelsea-vel szerzett bajnoki címe óta lejátszott 32 meccsét nézzük, elég kiábrándító a mérleg.
A 2015-16-os szezon kezdete óta
Ez annyira rossz, hogy a lényegesen rosszabb edzőnek tartott Robert Martinez, a lényegesen gyengébb Evertonnal ugyanennyi meccsen összesen egy ponttal gyűjtött kevesebbet (42, illetve 43), miközben csak 11-szer kapott ki. (Őt is kirúgták a szezon végén, nem csoda.)
A tavaly szezonközben érkező, más csapatát átvevő, és egyértelműen sokkal rosszabb feltételekkel rajtoló Jürgen Klopp 54 pontot gyűjtött a legutóbbi 32 meccsén a Liverpoolnál, és csak 8-szor kapott ki. 15 vereséget pedig 62(!) meccsen gyűjtött össze a német, egészen Dortmundig kell visszamenni hozzá, hogy meglegyen.
Szóval az utóbbi időben lenne mire szerényebbnek lennie Mourinhónak, de ez láthatólag nem megy neki. Ezért is kellett volna nagyon az elsöprő rajt után a legalább olyan elsöprő folytatás, hogy fel se merüljön az aura megkopása, hogy ne szaporodjanak a tekintélyét aláásó kérdőjelek.
Mert a válságmenedzselés nem az ő világa. Problémák esetén mintha semmilyen más receptje nem lenne, mint bevezetni a hadiállapotot. Ám a fanatizmus szintjét nem lehet a végtelenségig fenntartani, és nem is mindenki érzi jól magát benne. Madridban elvesztette az öltözőt, és Londonban is elvesztette az öltözőt. Végletes, egyre cinikusabb és egyre arrogánsabb stílusát még az eredmények sem feltétlenül szentesítették, azok nélkül meg kifejezetten visszás jelenség lett a portugálból.
Visszataszító például, hogy ő legfeljebb abban hibás, hogy túlságosan bízik a csapatában, illetve az egyes játékosokban, azok meg elárulják. És ezt képes elmondani minden egyes vereség után. Vagyis a legrosszabb, hogy nem csak vészhelyzet esetén alkalmazható menekülőútnak tartja, hanem tényleg így is gondolja.
Ráadásul, ahogy a Real Madridnál sem tudta igazán kezelni a helyzetet, hogy sosem lehet nagyobb a klubnál – azaz a megnyilvánulásaiban igazodnia kell(ene) bizonyos hagyományokhoz és elvárásokhoz –, úgy ez Manchesterben is komoly gondokat okozhat még neki. Még akkor is, ha elődje és - nem kinyilvánítottan - példaképe, Sir Alex Ferguson azt hangoztatta, hogy ennek a klubnak - és minden sikeres klubnak - a legfontosabb embere a menedzser. A posztot ő 27 éven át töltötte be, csiszolgatta, fényesítgette, de sosem vádolta nyíltan a játékosait, hogy azok nem lennének elég jók, vagy hogy elárulták őt. Sőt, épp ellenkezőleg, Fergusonnál egy-egy ember sosem volt hibás, nyilvánosan biztos nem. A háttérben megtette a szükséges lépéseket, de pellengérre nem állított senkit.
Végezetül – és talán ez a legfontosabb – most a számára is egy teljesen új helyzetben van, és a tét is sokkal nagyobb a szokásosnál. Nem azt kell bizonyítania, hogy a módszerei egy másik csapatnál is működnek, hanem azt, hogy egyáltalán.
Az előző két helyén, a Real Madridnál és a Chelsea-nél két év után mentek félre a dolgok, amikor már nyert egy-egy bajnokságot a csapattal plusz ilyen-olyan kupákat.
A Chelsea-nél mondta 10 hónapja egy név nélkül nyilatkozó, korábbi játékosa, hogy amikor megnyerték az első nagy trófeát, a bajnokságot, akkor hirtelen mintha teljesen elszállt volna Mourinho: csak és kizárólag magának és a módszereinek tulajdonította a sikert.
Erre rímel Hazard pár héttel ezelőtti nyilatkozata, akit Mourinho utódjáról, a Chelsea-edző Antonio Contéról kérdeztek: "Ő tudja, hogyan kell velünk bánnia, tudja, mit érzünk, mivel ő is volt futballista". Utóbbi megjegyzést egyértelműen üzenetnek tulajdonítják az újságírók, Mourinho ugyanis sosem volt futballista - csak nagyon amatőr szinten űzte a sportot - , és emiatt nem képes átélni, mi megy végbe egy futballista fejében.
Az előző két helyen nem tudta kezelni a kialakult helyzetet, de a szituáció annyira nem volt akut, a Reallal és a Chelsea-vel is nyert nagy címet, így végülis büszkén állhatott tovább. A tét itt sokkal nagyobb, valamit nyernie kellene, mert ha nem, az egyértelműen a módszerei besülését jelentené. (Főleg, hogy még közvetlen elődje, Louis Van Gaal is össze tudott hozni valamit a két esek-kelek éve alatt, egy FA Kupát.)
Amikor Mourinho 12 éve megérkezett Angliába, kikiáltotta magáról, hogy ő “A különleges”. Ha a mostani helyzeten nem tud úrrá lenni, hamarosan csak úgy fogják emlegetni, hogy “Aki különleges volt”.