Index Vakbarát Hírportál

Rooney középpályásként: 90 perc Benny Hill

2016. szeptember 20., kedd 13:37

Úgy passzol, mint én, mondta róla júliusban edzője, José Mourinho. A Watford ellen kiderült, hogy tényleg.

Miután az angol válogatott a középpályásként használt Wayne Rooney-val együtt leégett az Eb-n, José Mourinho kijelentette, hogy ő a játékost csak és kizárólag csatárként veszi számításba a Manchester Unitednál.

„A játékosok kvalitása és karaktere az évek alatt változik, teljesen normális, hogy valaki az ő életkorában egy kicsit más legyen, mint volt. Van azonban, ami mindig örök marad: az ösztön, hogy gólt akar szerezni.”

"A megfelelő helyen lenni és gólt lőni, ezek a legnehezebb dolgok.

Számomra ő egy 9-es vagy 10-es, esetleg 9 és feles, de sosem 6-os, netán 8-as.

Zárta a kérdést rövidre az edző (mint közismert a 6-os és 8-as mez hagyományosan a belső középpályások hátán díszeleg). Majd kitért arra is, hogy miért nem szerepeltetné Rooney-t a pálya közepén: 

Mondhatják nekem, hogy csodálatosan passzol, de én is csodálatosan passzolok, ha nincs rajtam nyomás.

A Watford ellen mégis ott játszatta, miközben három játékosa is alkalmasabbnak tűnt a visszavont osztogató pozíciójára. Michael Carrick, Morgan Schneiderlin vagy a középhátvéd pozíciójából erre a meccsre lecserélt Daley Blind is kézenfekvőbb döntés lett volna, különösen, hogy eddig védőként is utóbbi szervezett.

A képhez az is hozzátartozik, hogy Rooney csatárként már nem igen fér a kezdő  közelébe, talán ezért esett rá az edző választása középen, amit élete egyik legborzalmasabb teljesítményével hálált meg.

A mérkőzés után Stan Collymore félkomolyan felvetette, hogy valószínűleg olyan szerződése van, hogy ha egészséges, akkor játszatni kell. Chris Sutton szerint pedig – ez biztos külön jólesett Mourinhónak – Pep Guardiola már rég vette volna a bátorságot, hogy a kispadra tegye.

Rovatok