Index Vakbarát Hírportál

Már Nagy Ádámot interjúvolják a győztes meccs után

2016. szeptember 22., csütörtök 09:45

Nagy Ádám ismét jelentős szerepet vállalt csapata győzelmében. A magyar védekező-középpályás nem csak átjátszhatatlan volt a Sampdoria elleni, tegnap esti 2-0-ás hazai sikerrel végződő mérkőzésen, de még ki is állították róla az ellenfél egyik játékosát.

Nem csoda, hogy a mérkőzés után a Bologna Youtube csatornája is interjút készített vele, amelyben a játékos elmondta, hogy remekül érzi magát a csapatnál, ahol mindenki nagyon segítőkész és odafigyelnek a kéréseire.

Nagy bolognai szereplése eddig a magyar szurkolók minden álmát felülmúlja, a játékos szinte azonnal felvette a bajnokság ritmusát, az edzője odavan érte, és a sajtója is fantasztikus.

A tegnap esti győzelmet követően számos olasz futballportálon foglalkoztak vele, kiemelve gyors fejlődését, illetve hogy Donadoni mester minden egyes mérkőzés után megdicséri, és a szurkolók között is viharosan nő a népszerűsége.

A zerocinquantuno.it idézi a játékos mérkőzés utáni nyilatkozatát – egy másikat –, amiben Nagy elmondta, hogy nehéz meccsre számítottak, de sikerült kontrollálniuk a meccset, és nagyon örülnek a három pontnak.

„Igazi csapatként játszunk, együtt védekezünk és támadunk, ha pedig valaki hibázik, valaki mindig segít. A szurkolók is nagyszerűek voltak, fantasztikus hangulatot teremtettek, minden pillanatban éreztük, hogy otthon vagyunk."

Bologna legfontosabb napilapjának honlapja, az ilrestodelcarlino.it szintén egy Nagy Ádám interjúval várta a győzelem után az olvasókat:

„Boldog vagyok itt, és örülök a hazai győzelemnek. Tudom, hogy nagyon erős csapatok vannak a bajnokságban, de ez nem jelenti azt, hogy az ilyen győzelmek után ne gondolhatnánk igazán nagy célokra. Kifejezetten optimista vagyok, szerintem a szezon végén jó helyezést érhetünk el. Minden meccsen a győzelemért kell pályára lépnünk, nem szabad félve, legfeljebb egy gól nélküli döntetlenben bízva játszanunk. Ha esetleg valaki az éve elején még kinevetett, amikor azt mondtam, hogy minden meccsen győzni akarok, remélem az szezon végén majd én nevethetek rajta."

Rovatok