Index Vakbarát Hírportál

Nem amnesztiát kaptak a bundabotrány érintettjei

2016. október 26., szerda 12:00

Sipos Jenő szerint nem jelent amnesztiát, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében újra igazolhatóvá váltak azok a játékosok, akik valamilyen formában érintettek voltak a bundaügyben, tudósított az MTI.

Az MLSZ szóvivője szerdán az M4 Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, "vannak eljárások, amelyek öt-hat évvel ezelőtt indultak, és ezekben mind a mai napig nem született jogerős ítélet, és az elkövetkező két-három évben sem fog".

Mint fogalmazott, emiatt merült fel jogi szakemberekben is, hogy konkrét időhatárt kellene megállapítani, és ez az időhatár lett a három év.

"Ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem lehet a fegyelmi eljárásokat lefolytatni. Ez azt jelenti, hogy ha eltelt három év, akkor a játékos kérheti a versenyengedélyét, megkapja, esetleg játszik, majd ha megszületik a jogerős ítélet, adott esetben az MLSZ dönthet arról, szükséges-e további lépés" - folytatta.

Sipos Jenő hangsúlyozta: továbbra is zéró tolerancia van, a legkisebb gyanú esetén azonnal intézkedik az MLSZ, a dokumentumokat, bizonyítékokat azonnal eljuttatja a nyomozóhatósághoz, az pedig megteszi a szükséges intézkedéseket.

"Nem amnesztiáról van szó. Egyszerűen arról van szó, hogy a jogerős ítéletet meg kell várni" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a sportszervezetek eldönthetik, hogy ilyen esetekben alkalmazzák-e az adott játékost.

A műsorban szó esett arról is, hogy már szurkolói klubtagság, illetve szurkolói kártya nélkül is lehet jegyet vásárolni az andorraiak elleni, november 13-i világbajnoki selejtezőre, melyre a Groupama Arénában kerül sor.

Sipos Jenő szerint az ilyen módon megváltott belépőkért személyesen meg kell jelenni a vásárlásnál. Közölte, az andorraiak nem kértek jegyeket, így még több magyar szurkoló lehet jelen a stadionban.

A két nappal későbbi, svédek elleni barátságos találkozóról - amelyen búcsúztatják a válogatott négy korábbi meghatározó játékosát, Király Gábort, Juhász Rolandot, Vanczák Vilmost és Hajnal Tamást - azt mondta, hogy "gőzerővel folyik a szervezés", és a legfontosabb információk rövidesen felkerülnek az MLSZ honlapjára.

A válogatott találkozói iránt megnyilvánuló jelentős érdeklődés ellenpontjaként terítékre került az is, hogy a hazai bajnoki és kupamérkőzéseken alacsony a látogatottság. Sipos Jenő ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: elsősorban a klubok feladata, hogy változást lehessen elérni.

Megjegyezte, átmeneti állapot van abból a szempontból, hogy a közelmúltban épültek stadionok, jelenleg is épülnek, és a jövőben is zajlanak majd munkálatok több helyszínen, így nem mindig tudnak a szurkolók saját, megszokott környezetükben mérkőzésekre járni. Ugyanakkor hangsúlyozta, ahhoz hogy mérhető legyen a nézőszám-emelkedés, fontos, hogy izgalmas, jó, színvonalas mérkőzések legyenek, minél több magyar fiatal szerepeljen a csapatokban, és a klubok marketingtevékenysége tovább javuljon.

"Ha ez egyesül azzal, hogy a családok ki tudnak jönni és a nők is szívesen kijönnek a mérkőzésekre, azt hiszem, bízhatunk abban, hogy egy-két éven belül mérhetően növekedik a nézőszám" - mondta, majd hozzáfűzte: az a cél, hogy családoknak - gyerekeknek, felnőtteknek, férfiaknak és nőknek -, valamint az ultráknak közös élményük legyen egy adott mérkőzés a stadionban, amelyben korszerű kiszolgálás várja őket, és amelyből biztonságosan mehetnek haza.

Rovatok