Index Vakbarát Hírportál

Hulk a fejét fogta, annyira megszívatta a 18 éves benficás

2016. március 10., csütörtök 10:43

A szerda esti Zenit-Benfica Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágó 43. percében a brazil Hulk majdnem elsüllyedt szégyenében: a Benfica tizennyolc éves szupertehetsége már megint látványos megoldással állította meg. 

A 44. percben a középpályán találkoztak össze, Hulk cselezett volna befelé, de Renato Sanches úgy szerelte le, hogy elsarkazta előle a labdát. 

Hulk a fejét fogta, már csak azért is, mert az első mérkőzésen pontosan ugyanezt csinálta meg vele a portugál, az talán még szebb volt. Sanches majdnem elesett, de a zenites után rohant, hogy megcsinálja a sarkazós szerelést, és még a labdát is megtartotta utána. 

Az 1997-es születésű középpályásnak amúgy is nagyon megy a labdaszerzés: csapatában negyvenötöt jegyez ebben az idényben úgy, hogy nem is játszott minden mérkőzésen (októberben mutatkozott be az első csapatban), ebben a kategóriában ő a legjobb a Benficában.

De nemcsak a védekezésben veszi ki a részét, gyakran csatlakozik a támadásokhoz, és mélyről hozza fel a labdát, a bajnokságban már szerzett is két gólt, rúgótechnikájával sincs nagy gond. Ezért a megfigyelők szerint leginkább olyan szerepkör fekszik neki a legjobban, ahol részt vehet a támadásokban is.

Eddig negyven meccset játszott különböző utánpótlás-válogatottakban a portugáloknál, a felnőtt csapatban egyelőre nem mutatkozott be, de ha jól sikerül neki az idény, odaférhet az Eb-keretbe, a tornán a magyar válogatottal is játszik Portugália. 

Sanchest már kinézte magának a Manchester United, állítólag 40+20 millió euróért vásárolnák meg, és lehetőleg minél hamarabb üzletet kötnének, mert nem akarnak licitversenyt kezdeni más nagy klubokkal, érdeklődőkben ugyanis nincs hiány. 

Rovatok