Index Vakbarát Hírportál

Mielőtt a pokolba kívánja Szalait, ezt nem árt végignézni

2016. április 26., kedd 08:05

Egy forduló alapján még egyetlen kapitány sem hozott döntést a keret összeállításáról, azt azonban érdemes megnézni a hétvégi meccsek után, hogyan játszottak a magyar centerek. Az adatok azt nem adják vissza, milyen hatással voltak a csapatukra, és persze azt sem, milyen hatással lehetnek majd a júniusi válogatott meccsekre, de sok mindent jeleznek.

A múlt hétvégi fordulóban a magyar válogatottnál szóba jöhető négy magyar center is a pályán volt, ezért most könnyebben össze lehet hasonlítani a teljesítményüket. Az összehasonlítással ráadásul az Európa-bajnokságra készülő futballválogatott német kapitánya, Bernd Storck is kezdeni tud valamit, miután ugyanazt a statisztikai jelentés nézni, amit mi is használhattunk. Az Instat ugyanis a rendelkezésünkre bocsátotta.

A norvégoknak bombagólt lövő Priskin Tamás térdsérülése sajnos még mindig nem jött rendbe, így a Slovan továbbra is nélkülözni kénytelen őt. A pozsonyiak jó formában vannak, a hátralévő négy fordulóban akár meg is közelíthetik a listavezető Trencínt. Az eredeti hírek arról szóltak, hogy a csatár a május huszadikáig tartó bajnokság végére visszatérhet, ezért őt most ugyan nem tudtuk megvizsgálni, de mindenki mást igen. A katari Németh Krisztiánéknál pedig véget ért a bajnokság.

  Játékos   Meccs   Eredmény   Perc   Mit ért el
  Böde Dániel   Ferencváros-Újpest   2-2   90   semmit
  Szalai Ádám   Ingolstadt-Hannover   2-2   90   gólpassz
  Mervó Bence   Podbeskidzie-Slask Wroclaw   1-2   90   gól
  Nikolics Nemanja   Legia-Cracovia   4-0   72  gól, gólpassz

Nikolics 72 percet kapott, már 3-0-nál lecserélték, az övé volt a harmadik gól. A Legia három ponttal vezet, de a bajnoki rájátszás java még csak most jön. Kell az erő, még öt forduló van hátra, és a Legiának minden esélye megvan a bajnoki cím elérésére.

Böde Dániel rangadón lépett pályára a Groupama Arénában, decemberben épp ilyenkor sérült meg. A Ferencváros már bajnok, ennek megfelelően a koncentráció sem olyan, mint máskor, bár a lilák elleni ütközetet feltétlen komolyan kell venni.

Szalainak volt egy gólpassza, remekül tette a labdát a japán Sakai elé. A második gól előtt is volt szerepe, jó ütemben lépett el a japán Kiyotake elől, aki bevágta a kapuba, miközben ezen a meccsen a Hannover elbúcsúzott a német élvonaltól.

Mervó a hétközi duplája - 3-1-re verték a Bialysztokot hazai pályán - után most a vezetést szerezte meg a csapatának, kulcsfontosságú győzelem volt, nagy lépést tettek a bentmaradás felé.

A német bajnokság erejét egyik másik ligáéhoz sem lehet hasonlítani, ezért ott nyilván sokkal nehezebb végrehajtani egy cselt, sokkal gyorsabb a játék, a nagy tempónál értelemszerűen könnyebb hibázni, mint egy lötyögős meccsen. A következő adatsort ennek fényében érdemes megnézni.

  Játékos   Instat Index   Passzok (%)   Cselek   Párharcok   Hányszor lőtt kapura
Böde Dániel  (FTC)   185 13 jó/13 rossz (50) 1 jó/ 1 rossz (50%) megnyert 32/ elveszített 37 egyszer, a kapu közepére fejelt
Szalai Ádám (Hannover)   218 25 jó/7 rossz (78) 2 jó/ 1 rossz (67 %) megnyert 13/ elveszített 23 egyszer, fölément
Mervó Bence (Slask)   208 16 jó/1 rossz (94) 1 jó/3 rossz (25 %) megnyert 10 /elveszített 31 4-ből 2-szer kaput talált
Nikolics Nemanja  (Legia)   238 11 jó/4 rossz (72) 2 rossz megnyert 3/ elveszített 12 4-ből 2-szer kaput talált

Ami nem olvasható ki az adatokból.

Nem lenne meglepetés, ha az Európa-bajnokságra mind a négy csatár helyet kapna a keretben.

Az ördög a részletekben rejlik 

Szalait a horvátok ellen kifütyülték, holott ilyen adatok alapján erre nem szolgált rá. Az edzőtáborban tartott beszéde miatt pedig pláne nem, mert végre valaki bátran és tisztán beszélt a magyar futball bajairól, míg az edzők többsége az időben bízik, és arra hárítja a felelősségét.

Az is szembetűnő: annak ellenére, hogy mind a négyen centerek, különböző stílusban játszanak és különböző stílusú csapatokban.

Ahogy a magyar válogatott is egy külön stílust képvisel, amely nem a labdabirtokláson alapul. Nikolics ezért speciális helyzetben van, őt a klubjában kiszolgálják, hiszen a Legia minden meccsen dominanciára törekszik, és bármelyik ellenfelét képes a kapujához nyomni. (A hétvégi találata a videó 35. másodpercénél).

Nikolicsék kiütéssel nyertek

Míg a magyar válogatott nem, mi több, kevés megkomponált támadást vitt végig a selejtezőkön, nem kivárásra játszik, kevésszer van fölényben, inkább csak reagál a meccseken, ettől még persze a kontrák lehetnek gyorsak.

Storck ezt felismerve a horvátok ellen meg is próbálta a szélre húzni Nikolicsot, hogy hátrább lépve több esélye legyen a labdával találkoznia. Míg

Szalai erényei Ausztria ellen sokkal inkább használhatóak, a magyarnál is defenzívebb Izlanddal szemben már Nikolicsot lehet játszatni,

aki a résekbe mozogva teremtene lehetőségeket.

A többi magyar:

Rovatok