Míg a legtöbb mai világsztár hipermodern akadémiákon töltötte ifjúkorát, addig az angol élvonalban idén domináló Chelsea és a francia válogatott középpályása egy kilencedik ligás Párizs környéki klubnál tanulta a futballt, egészen 19 éves koráig. 

Hogy milyen lehet egy ilyen csapat, szerencsére nem csak elképzelni tudjuk. Ezen a 2007-es felvételen betekinthetünk a JS Suresnes életébe, a videón többször is feltűnik az akkor 17 éves Kanté, amint egy tornára utazik társaival (például a 45. másodpercnél, a buszon).

A JS Suresnes 80 éves múltra tekint vissza. Egy ízig-vérig amatőr csapatról beszélünk, ahol a cél „normális állampolgárok nevelése” – hogy Kanté egykori edzőit idézzem. A két lengyel tréner, Tomasz Bzymek és Pjotr Wojtyna 10 éves kora óta ismeri Kantét, aki közel tíz évet töltött el a klubnál.

„Emlékszem az első edzésére. A szeptemberi toborzót tartottuk, kb 100 gyerek jött el, de azonnal kitűnt. Nem a különleges tudása vagy a játéka miatt, hanem mert egy pillanatra sem állt le. Bármi is történt, ő csak futott és futott” – mesélték volt játékosukról egy lengyel lapnak.

* [ARCHIVES] Le milieu international @nglkante sous le maillot de la JS Suresnes au début des années 2000 pic.twitter.com/h01t6Ny3hK

— Ligue de Paris IDFF (@LPIFF75) July 21, 2016

Ugorjunk előre 15 évet az időben 2015 nyaráig, amikor a még mindig szinte ismeretlen középpályás a Leicester Cityhez igazolt. Döbbenetes egyébként, mennyire nem volt neve Franciaországon kívül még tavaly nyáron sem, miközben abban a szezonban övé volt a legtöbb sikeres szerelés az európai topbajnokságokban (a francia élvonal mellett a Serie A, a spanyol Liga, a Premier League és a Bundesliga).

A bajnoki cím küszöbén álló Leicester City edzője, Claudio Ranieri így emlékezett vissza első benyomásaira Kantéról „Mi nem álmodunk” című cikkében (amúgy minden idők egyik legcsodálatosabb futballtémájú írása):

„Ott volt ez a Kanté, aki annyit futott, hogy azt hittem, elemmel megy, és a nadrágjába rejtve ott van nála tartalék is. Minden edzésen végig futott. Szólnom kellett neki: 'Hé, N'Golo! Lassíts le, lassíts már le. Ne fuss minden labda után, oké?' Mire azt mondta: 'Igenis, főnök', majd tíz másodperc múlva odanéztem, és már megint futott. Mondtam neki,

egy nap még azt fogom látni, hogy a saját beadásából fejel gólt.

De a Leicester City-ig és az angol bajnoki címig még nagyon-nagyon hosszú és valószínűtlen út vezetett Suresnes-ből. A következő évtized a tanulásról és az elutasításról szólt. Folyamatosan fejlődött, kimagasló eredményeket ért el korosztályában, és mégsem kellett senkinek.

A mentalitásával sosem volt baj. „Amikor 10 éves volt, láttuk, hogy bal lábbal és fejjel nem olyan jó. A nyári szünet előtt szinte viccelődve mondtuk neki, hogy mire visszajön, 50-et kell tudnia dekáznia mindkét lábbal és fejjel is. Aztán két hónap múlva találkoztunk, és ő 100-at tudott. Ballal, jobbal és fejjel.”

Már egész fiatalon ugyanaz a stílus jellemezte a játékát, mint ma, és nem csak a futómennyiség terén, labdával is. Egy-két érintés, aztán passz előre – egykori edzői szerint már így született. De nem csak állóképessége és játékstílusa volt születésétől fogva adottság, hanem alacsony termete is (170 centi sincs), ami a kezdetektől rengeteg nehézséget okozott számára.

„Egyszer megnyertünk egy tornát a központi utánpótláscsapata előtt. Ő lett a legjobb játékos, pedig kisebb volt, mint a kupa. De már akkor sem kellett senkinek.”

A kitartás és az állóképesség mit sem ért volna játékintelligencia nélkül, ám volt edzői szerint Kanté ebben is különleges volt.

„Azokon az edzéseken, amiken a játékintelligenciát akartuk fejleszteni,

N'Golo két-három hét alatt képes volt elsajátítani az új dolgokat. Vannak olyan játékosok, akiknek ehhez egy egész élet sem elég.

Hiába volt nyilvánvaló a tehetsége, mégsem kapkodtak utána, és akkor még finoman fogalmaztam. Részben termete miatt volt így, részben visszahúzódó személyisége miatt.

„2008-ban tagja voltam az egyik kerületi válogatott edzői stábjának – emlékezett vissza Bzymek. - Főként a PSG és a clairefontaine-i akadémia (a francia szövetség központi akadémiája) fiataljaiból állt a csapat, akikkel megnyertük a nemzeti bajnokságot. Utána ajánlottam N'Golót a többi edzőnek, azt akartuk, hogy elmenjen a Troyes-hoz vagy Sochaux-hoz, de mindenki azt válaszolta, hogy már van ilyen játékosuk."

Wojtyna szerint az volt a baj, hogy Kanténak legalább 3-4 hét kellett, hogy megszokjon egy csapatot, és jól érezze benne magát. „A próbajáték ezzel szemben legfeljebb 2-3 napig tart, aztán mehetsz haza.” Így maradt a Suresnes-nél, ahol

Őt ez egyáltalán nem zavarta, szeretett az erősebbek ellen játszani.

„Képtelenek voltunk jobb csapatot találni neki. Végül csak a kapcsolataink miatt sikerült. Az egyik klubtagunk fia az első osztályban játszott, a másik jóban volt Arsene Wengerrel, tudják hogy megy ez. Végre aztán a Boulogne-nál sikerült neki az áttörés. A 2011-12-es szezonban a felnőttekkel edzett, de még csak a tartalékoknál játszott. Akkor került be a csapatba, amikor az idény végén kiestek, aztán a következő évben a France Football megválasztotta a harmadosztály legjobb játékosának.”

Edzői utólag is sokat gondolkoztak rajta, hogy miért nem kapta meg senkitől a lehetőséget már sokkal korábban. A francia kiválasztási szisztéma nagy hangsúlyt helyez a fizikumra, de másnak sem kellett. „Egyszer meglátogatott minket egy híres lengyel edző, és ő sem volt benne biztos, hogy Kanté elég jó – mondta erről Wojtyna – Szerencsés volt, hogy nálunk olyan emberekkel hozta össze a sors, Tomaszon és rajtam túl is, akik elég makacsok voltak hozzá, hogy ne adják fel a dolgot, és folyton új csapatokhoz küldjék.”

Végül a Boulogne játékosa lett, de még a csapat legjobbjaként is amatőr szerződése volt.

„A magánéletben nagyon csendes volt, de a pályán egy szörnyeteg – idézte fel egyik volt csapattársa – Sosem láttam még senkit ennyit futni. Annyira veleszületetten fitt, hogy meccs után még simán lefutott volna egy maratont, és utána még valószínűleg elmehetett volna a haverokkal egy kicsit focizni”.

A harmadosztályban töltött szezon után rengeteg ajánlatot kapott, de ő csak volt edzőire hallgatott. „Játszhatott volna a Lille-ben, felmerült egy belgiumi kölcsönadás is, de mi a Caent ajánlottuk neki a másodosztályban, pedig ők csak filléreket fizettek érte.”

Innentől már nem volt megállás. Az első szezonban feljutott a Caennal az élvonalba, megválasztották a csapat legjobbjának, és bekerült az év csapatába is. „Tudtuk, hogy jó lesz, de sosem gondoltuk volna, hogy ennyire gyorsan sikeres lesz nálunk. Egy pillanat alatt beilleszkedett, és főleg óriási hatással volt a csapatra a legelső edzéstől fogva. Az első naptól kezdve mindenki szerette, a fiúk meg akarták védeni, ő volt az öltöző kedvence” – mesélte caeni edzője, Patrice Garande.

A következő évben, a francia élvonalban is mindenkit lenyűgözött játékával, felkeltette az Arsenal, a Lyon és a Marseille érdeklődését is, ám ezek a klubok túl sokat fontolgatták a dolgot, a Leicester City viszont azonnal lépett. A legfőbb érdem Steve Walsh-é, a leicesteri játékosmegfigyelőé (azóta már az Everton futballigazgatója), aki hihetetlen érzékkel képes megtalálni az unortodox pályafutást befutó tehetségeket. Ő igazolta le a csapathoz Jamie Vardyt az angol negyedosztályból – a csatár 23 évesen még a hetedosztályban játszott – és Riyad Mahrezt a francia másodból, ő 19 évesen még a negyedosztályban volt.

Walsh legnagyobb húzása a francia középpályás volt, akit 2015 nyarán nagyjából 8 millió euróért vett meg a Leicester City. Kanté eljutott a francia kilencedik ligából a Premier League-be, miközben minden megváltozott körülötte, ő az maradt, aki volt.

„Amikor még a Caenben játszott, a társai vadiúj Ferrarival jöttek edzésre, ő meg betoppant egy hátizsákkal, a rollerén. Ahogy az anyja ezt megtudta, nagyon mérges lett, és vetetett vele egy autót. Engedelmes fiú volt, úgyhogy vett egyet. Egy használt Renault-t” – emlékezett vissza Wojtyna.

„Még mindig elérzékenyülök, amikor benéz hozzánk – folytatta Bzymek – Ugyanazt a fiút látom, mint egykor. Visszafogott, szerény és segítőkész. Képes eljönni Suresnes-be, másfél órát ott állni egy helyben, és autogramot osztani.”

Kanté idén tavasszal a tőle várt szerénységgel beszélt felemelkedéséről. „Nem kérdés, hogy sokat fejlődtem az utóbbi öt évben. Amikor a Boulogne-hoz kerültem, a legjobbamat akartam nyújtani, profi akartam lenni. Előtte nem voltam túl sikeres, de onnantól fogva menni kezdtek a dolgok. Nem nagyon álmodoztam soha, nem vagyok az a típus.

Egyszerűen csak a lehető legjobban akartam játszani, bármilyen szintről is volt éppen szó.

A csapattársaim és az edzőim voltak azok, akik elhitették velem, hogy van feljebb.”

Az angliai szerződésből végre nevelőegyesülete is profitált, 240 000 eurót kaptak, ami a klub éves költségvetése. „Bizottságot kellett összehívnunk, hogy eldöntsük, mit kezdjünk a pénzzel, végül minibuszokat vettünk, és alkalmazunk néhány jobb edzőt.”

A 2015-16-os szezon végén – ki ne ismerné a tündérmesét – angol bajnok lett a Leicesterrel, bekerült az év csapatába és a francia válogatottba is, utóbbi színeiben ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon. Első válogatott meccsén góllal bizonyította, hogy nem csak a védekezéshez vagy a támadások indításához ért, de a befejezéshez is.

Hihetetlen, de még mindig, folyamatosan fejlődik. Hiába sokkal nehezebb és fizikálisabb az angol élvonal, mint a francia, tavaly is ő szerezte a legtöbb labdát az öt nagy bajnokságban.

Az Eb után a Chelsea játékosa lett, az új edző, Antonio Conte legdrágább nyári igazolásaként, mintegy 36 millió euróért. Ranieri így nyilatkozott a csapatát ért veszteségről: „Idén minden másként lesz. Azért igazolta le a Chelsea, mert tavaly úgy játszott, mintha két játékos lett volna.

A bíró 11-et számolt, valójában 12-en voltunk.

Idén életében először játszik nagy csapatban, így a védekezés mellett a támadásokban is nagyobb szerepe van. Pár forduló kellett neki, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez, azóta szárnyal ő is és a Chelsea is. Túl azon, hogy labdaszerzésben ott van a legjobbak között, a bajnokság egyik legpontosabban és legtöbbet passzoló játékosa, hosszú passzok terén pedig ő a legjobb középpályás a ligában. A Manchester Unitednek lőtt góljával legjobb ismerőit is alaposan meglepte, ki gondolta volna, hogy erre is képes.

Pedig már a Caenben is megmutatta ezt az arcát:

És a válogatottban is az első meccsén, Oroszország ellen:

Ha végiggondoljuk, hogyan jutott el a csúcsra, az emelkedés döbbenetes és zavarba ejtő. Egyrészt, mert ezek szerint egy kilencedik ligás csapatban sem lehetetlenség megszerezni azokat az alapokat, amikkel később az elképzelhető legmagasabb szinten is érvényesülni lehet, legalábbis Franciaországban. Másrészt talán érdemes volna elgondolkozni a kiválasztás manapság általános gyakorlatáról. Kantét ugyanis nem kiválasztották, hanem alig bírták beerőltetni egy alsóbb osztályú csapat amatőrjei közé. Amint megkapta ezt a halvány esélyt, sínen volt a csúcsra.

Öt év alatt öt szintet lépett, felnőttként. Francia másodosztályú tartalékbajnokság, francia harmadosztály, másodosztály, első osztály, Leicester City, Chelsea és persze a francia válogatott. 

Ám a legfontosabb dologban Kanté semmit sem változott. Fut. A Chelsea összes idei meccsét végigjátszotta és végigfutotta, az első perctől az utolsóig. A kissrác, aki senkinek sem kellett, ma kihagyhatatlan a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb csapatából. Van, akit nem lehet megállítani.