Index Vakbarát Hírportál

Van Basten ugyanazt javasolja a futball-vb-re, mint az Index

2017. január 18., szerda 15:27

Múlt héten vetettük fel, hogy a 48 csapatos világbajnokságon hogyan kellene eldönteni a problémásnak ígérkező döntetleneket, most Marco Van Basten, a háromszoros aranylabdás is ezt javasolja a FIFA-nak.

A holland exklasszis jelenleg a Nemzetközi Futballszövetség (FIFA) technikai igazgatója, és ahogy mi is, jégkorongos mintára szétlövést javasol a 2026-os vb csoportszakaszában a 90 perc után ikszre álló mérkőzésekre.

A FIFA nyolc nappal ezelőtt közölte, hogy kilenc év múlva minden eddiginél nagyobb mezőny lesz a vb-n, az első körben a csapatok várhatóan 16 hármas csoportban küzdenek. Gianni Infantino FIFA-elnök azzal az ötlettel állt elő, hogy már a csoportszakaszban megszűnhetne a döntetlen, és egyenlő állás esetén büntetőpárbajban döntene. 

Van Basten a Sport-Bild című német lapnak vetett fel, hogy:

A szétlövés során minden csapat ötször próbálkozhatna úgy, hogy egy-egy játékos 25 méterről rávezeti a kapusra a labdát, és nyolc másodpercen belül lő.

Az 52 éves, 1988-ban Európa-bajnok legenda további elképzeléseket is felvázolt: az utolsó tíz percben nettó játékidőt számolhatnának az időhúzás elkerülésére, sárga lapok helyett az időbüntetést is megvalósíthatónak tartja, sőt, a les eltörlésétől sem zárkózna el. Ezek azért kicsit vadnak tűnnek, reméljük, neki is inkább csak átfutottak az agyán.

Rovatok