Index Vakbarát Hírportál

Az iksszel valamit kezdeni kell, hát csinálják így!

2017. január 12., csütörtök 00:13

2026-ban már 48 csapatra bővül a vb-mezőny, és a lebonyolítás miatt előfordulhat, hogy annyi büntetőpárbajt kell majd végignéznünk, hogy beleununk. Kinek van kedve folyamatosan tizenegyesrúgásokat nézni? Mi inkább azt szeretnénk, ha a lebonyolítást úgy csinálnák, mint Amerikában a 90-es években vagy a Serie A sörmeccsein az ezredfordulón.

Gianni Infantino FIFA-elnök átvitte elképzelését, így 2026-tól az eddigi 32 helyett már 48 csapat játszik majd a futball-világbajnokságokon. A lebonyolítás is gyökeresen megváltozik, a 48 csapatot 16 darab háromcsapatos csoportba osztják, és körmérkőzéssel döntik el, hogy a háromból melyik kettő megy tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Csoportonként így csak három meccs lesz, tehát a csoportban mindig lesz egy csapat, amelyik pihen, amíg a másik kettő játszik. Ennek a menetrendnek viszont megvan az a veszélye, hogy az utolsó napon játszók az éppen pihenő csapatot egy nekik teljesen megfelelő döntetlennel egyszerűen kiejtik.

Láttunk már ilyet a négycsapatos csoportokban is, a legemlékezetesebb és a legközelebbi a 2004-es Eb svéd-dánja. Akkor az olaszok voltak a szenvedők, miközben még pályára is léphettek a bolgárok ellen (2-1), de hiába, akadt a másik csoportmeccsen egy eredmény, a 2-2, amivel a skandinávok kigolyózhatták őket. Nem meglepő tehát, hogy azon a csoportmeccsen éppen a 2-2 lett, amivel a két északi ország továbbment, az olaszok meg haza.

Az ilyesminek az esélye a háromcsapatos csoportnál hatványozottan áll fent, és nem feltétlenül csak azért, mert a csapatok ügyeskedni akarnak. Akkor is probléma lehet az ikszekből, ha mindhárom csoportmeccs ugyanarra az eredményre végződik, és a csoportkör végére minden csapatnak ugyanannyi pontja és ugyanolyan gólkülönbsége van. Ha ez csak két válogatott között fordul elő, és épp egymással játszanak az utolsó csoportkörben, akkor még el lehetne dönteni, hogy melyik menjen tovább,  mondjuk tizenegyesekkel, de három csapatnál, amiből az egyik ráadásul nincs is a pályán, nem marad más, mint valami külső tényezőt számításba venni, netalántán sorsolni.

Jelenleg a FIFA-együttható, azaz a FIFA-világranglistás helyezés dönthetne a tökazonos csapatok között, amit egyszer még lehetne is alkalmazni, de ha a 16 csoportból többnél is ez dönt, az már komolytalanná teszi a játékot, lutriszintre süllyeszti a futball legfontosabb bajnokságát.

Márpedig mindössze három csoportmeccsnél reális, hogy - mondjuk - mindhárom 1-1 lesz, vagy kijöhet egy tökéletes körbeverés, például mindhárom meccs 2-1, és akkor rangsorolni kell. A négyes csoportok hat meccsénél azért elég nehezen jöhetett ki olyan, hogy a végén mindenki ugyanúgy álljon, de az sem kizárt. (A 90-es vb-n az F csoportban majdnem össze is jött, az angolok végül az utolsó meccs utolsó fél órájában egy góllal nyertek Egyiptom ellen, így csoportelsőként továbbmentek, de a holland-ír-páros ugyanúgy állt, köztük sorsolással döntöttek, amit az írek nyertek). És ez 2026-ban még inkább valós veszély lesz.

Infantino is jól tudja, a döntetlenekkel valamit kezdeni kell, ezért kilátásba helyezte, hogy ha már a csoportmeccseken 90 perc után ikszre áll egy meccs, akkor tizenegyespárbajok következnek majd, és aki győz, az viszi el a három pontot. A FIFA tehát minden meccset úgy döntene el, hogy tizenegyeseket rúgat - hosszabbítás nélkül.

Előre félünk ettől. És amikor már az első héten öt büntetőpárbajt látunk, az degradálja a szétlövést is.

Eltűnik a tizenegyesek varázsa.

Az ember állandóan láthat olyat, nem csak majd a kieséses szakaszban, ahol a drukkerek szívesen izgulják végig, ki bírja jobban az idegek csatáját. Az egész unalmassá válik, vagyis kellene találni valami olyan szétlövésrendszert, ami nem tizenegyes, de ugyanolyan gyorsan el lehet vele dönteni a meccset.

Trofeo Moretti - 3.8.2000, rávezetéses szétlövés az Inter-Juvén

Ötletekben nincs hiány, és nem is kell értük messzire menni, ott van a rávezetéses büntető. Európában az ezredfordulón az olasz Trofeo Birra Moretti nyári felkészülési tornán láttam ilyet, amikor Del Piero, Pirlo, Recoba, De La Pena és társaik a térfél közepétől vezették a kapusra a labdát. A végén, de akár az elején is elrúghatták, kicselezhették a kapust, olyan szabadon variálhattak, mint a jéghokisok, akik most is ilyen szétlövésekkel döntik el az ikszes meccseket.

Nem cselezgethettek örökké, volt egy időkorlát, ami alatt a kapuba kellett juttatniuk a labdát, de kapkodniuk nem kellett. Érdekes, hogy többnyire kihagyták, Buffon is védett ilyen rávezetős büntetőt, többek között.

Juve-Lazio, rávezetéses szétlövés a 2001-es Trofeo Morettin

Az nekem nem volt meg, hogy a 90-es években az 1994-es, amerikai világbajnokság után elindult MLS-ben, a mai napig szárnyaló profiligában kezdetben így döntöttek iksznél. Az utolsó ilyen szétlövés ott 1999-ben volt, azután álltak át a hagyományos tizenegyesrúgásokra.

A Youtube-on szerencsére fennmaradt jópár klasszikus párbaj Tony Meolával meg a 94-es vb több hazai sztárjával. Ugyanúgy csinálták, mint Del Pieróék azokon a nyári sörmeccseken.

A dolog gyors, látványos és hatékony, bár az amerikaiak egy olyan csavart is beletettek, hogyha a rúgót a kapus akasztotta, akkor tizenegyes következett, ami talán már sok, de 2026-ig van idő tökéletesíteni a rendszert.

Rávezetéses szétlövés Amerikában, az MLS-ben, a 90-es években

A lényeg, hogy az ördögi döntetlen gyorsan kiküszöbölhető vele, a közönség valami újat kap, és ezért nem is fogja megunni a tizenegyeseket, mire azok a kieséses körben élet-halálról döntenek.

Infantino kedden azt mondta, van még idejük határozni a lebonyolítás részleteiről, 2026 végülis még tényleg nem holnap lesz. Nem zárta ki a tizenegyesrúgásokat, de azt sem, hogy a csoportmeccsek végén, ha szükséges, a FIFA-világranglistás helyezés alapján rangsorojanak.

Utóbbi - mint írtuk - komolytalan, egyrészt mert egy cetliről döntenének a továbbjutóról, másrészt mert a meccs előtt az egyik csapat már tudná, hogy nem kell nyernie a továbblépéshez, mivel a listán előrébb áll. Infantino szerint ebben az a pozitív, hogy a másik viszont tudja, hogy nyernie kell, ami igaz, de semmiképp nem igazságos.

Rovatok