Index Vakbarát Hírportál

Balmazújváros: túl drága bekapcsolni a vagyonokért épített pályafűtést

2017. február 18., szombat 11:01 | hét éve frissítve

A gondos előrelátással megtervezett futballfejlesztés különösen szép példája a balmazújvárosi stadion pályafűtése. Ami van, csak épp az önkormányzatnak nincs pénze rendeltetésszerűen üzemeltetni, ezért el kellett halasztani a csapat vasárnapra kiírt, Békéscsaba elleni másodosztályú bajnokiját.

Annak idején volt némi visszhangja, amikor Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő csapata mintegy 1 milliárd forintnyi közpénzből teljesen felújította a stadionját. A beruházás részeként lett új lelátó (nettó 333 millió), új eredményjelző, színes TV közvetítésre alkalmas világítás, és elkészült – az egyik legnagyobb tételként – a pályafűtés is. A rendszer a helyi termálvíz melegét használja, ezért különösen gazdaságos, igaz meg is kérték az árát. Önmagában 48,6 millió forintba került (nettó), de ebben még nincs benne a gépház épülete, amit az önkormányzat építtetett a maga költségén (a többit közpénzből finanszírozta az állam). 

A rendszert a Pharos '95 építette, és bizonyosan fantasztikus lett, csak épp nem használják. A klub honlapja ezért kénytelen volt szomorúan arról tájékoztatni a szurkolókat, hogy:

"Bár a stadion pályamunkásai mindent megtettek a hó és a jégpáncél eltakarításáért, az időjárás nem segítette a munkát, így elmarad a tavaszi nyitányunk."

Tegyük hozzá, hogy a pályamunkások gigászi erőfeszítéseit egy 17 millióért taózott, hómaróval felszerelt traktor is segítette, ezek szerint mérsékelt sikerrel.

Mivel a klubnál nyilván érezték, hogy a pályafűtés és a jégréteg között feszül némi ellentmondás, azért a következő indoklással szolgáltak:

"A stadion ugyan rendelkezik pályafűtéssel, annak hosszú távú üzemeltetése viszont olyan költséggel járna, amelyet jelen pillanatban az Önkormányzat nem tud bevállalni. A játéktér több centis jégtakaróval fedett, a talaj pedig kb. 40 cm mélyen van átfagyva, amelyet egy-két napos fűtéssel nem lehetett volna felolvasztani."

Rögvest adódik a kérdés, hogy akkor esetleg nem lehetett volna három-négy napos fűtéssel próbálkozni? Ha pedig még erre sincs pénz, akkor hogyan tervezték üzemeltetni a félmilliárdos rendszert? Zúzmarás májusi reggeleken egy negyedórára?

A klub indoklása azért is meglehetősen zavarba ejtő, mert januárban még azt nyilatkozta a klub vezetője, Tiba István (Balmazújváros fideszes országgyűlési képviselője, miniszteri biztos), hogy:

"A rendszer jól vizsgázott. Jelenleg ez nincs üzemben, mint ahogyan egyetlen, erre alkalmas magyar pályán sem.

Viszont, ha a február 19-i hazai bajnoki nyitányon, a Békéscsaba elleni találkozóra ez szükséges lesz, például a fagyott talaj okán, akkor természetesen napokkal korábban ezt be fogjuk kapcsolni.

Persze ha úgy vesszük, nem történt semmi rendkívüli. Elvégre ha stadionok épülhetnek a nem létező nézőknek, akkor pályafűtést is telepíthetnek azért, hogy aztán ne legyen pénz bekapcsolni.

(via 444)

(A cikk korábbi változatában hibásan tüntettük fel a pályafűtés árát, ami 486 millió forint helyett 48,6 millióba került.)

Rovatok