Index Vakbarát Hírportál

Súlyos büntetést kapott az Ibra fejére taposó védő

2017. március 9., csütörtök 13:24 | aznap frissítve

A Bournemouth védője, Tyrone Mings öt mérkőzéses eltiltást kapott, mert a Manchester United elleni bajnokin rátaposott Zlatan Ibrahimovic fejére. Az angol szövetség a videofelvételek alapján bizonyítottnak látta, hogy Mings szándékosan követte el tettét.

A Bournemouth-nál igencsak kiakadtak.

A klub állásfoglalásában kijelentette, hogy amint lehetőségük lesz rá, tanulmányozni fogják az ítéletet, de egyelőre elképesztőnek tartják, hogy a testület bizonyítottnak találta a vádakat, noha semmi sem bizonyítja, hogy a játékos szándékosan követte el tettét.

A vizsgálatot végző független testület azért döntött az öt meccses eltiltás mellett, mert a kirívó szabálytalanságoknál szokásosan alkalmazott három mérkőzéses eltiltást nem tartotta arányosnak a szabálytalanság súlyával.

Míg a taposást könyökléssel megtorló Ibrahimovic elfogadta három meccses eltiltását, addig Mings ügyében valószínűleg fellebbezés következik.

A TV-felvételek alapján nem egyértelmű a dolog, de úgy tűnik, hogy Mings bemérte a célpontot, mielőtt talppal az áldozata fejére ugrott. Úgyhogy én le is szavazok az igenre, aztán lássuk, mit gondol a többség.

Borítókép: Julian Finney/Getty Images

Ön szerint szándékos volt Mings tette?

  • 3171
    Igen
  • 721
    Nem
  • 310
    Kit érdekel, tovább jutott a Barcelona!

Rovatok