Index Vakbarát Hírportál

Van Gaal segít megtalálni az új holland kapitányt

2017. március 27., hétfő 15:24

A Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) kiemelt szerepet szán Louis van Gaalnak abban, hogy segítsen megtalálni a vasárnap menesztett Danny Blind utódját a válogatott kispadjára.

Jean Paul Decossaux, a szervezet technikai igazgatója elmondta, a listára bárki felkerülhet, aki "előre tudja vinni a holland futballt", akár külföldi szakember is. Hozzátette, a jelöltek között ott kellene lennie az Everton vezetőedzőjének, Ronald Koemannak, a korábbi kiváló védő viszont már többször kijelentette, jelenleg "nem elérhető". Valószínűleg arra céloz, hogy jól érzi magát az Evertonnál, amit a szezon elején vett át, újra nagyobb csapatot edzhet, és ígéretes a projekt.

A holland sajtóban még Frank De Boer és Ruud Gullit neve bukkant fel, míg Georginio Wijnaldum, a Liverpool középpályása Van Gaal visszatérését akarja. "Nagyszerű munkát végzett a válogatottnál, ő tudja hogyan kell belefogni fiatal játékosokból álló csapat építésébe" - nyilatkozott a Telegraafnak.

Van Gaalt tavaly nyáron menesztették a ManUnitedtől, és a mostani megbízatásából úgy tűnik, rá inkább már tanácsadóként számítanának.

Gullit hat éve nem edzősködött, utolsó csapata a Terek Groznij volt, előtte 2008-ban dolgozhatott  nagyobb klubnál, az LA Galaxynél. Mindkét helyről kirúgták.

A favorit Frank De Boer lehet, akit ősszel két hónap után menesztettek az Intertől, de előtte három bajnokságot nyert az Ajaxszal. Jelenleg szabad.

Hollandia a 2010-es vb-n második lett, a 2014-esen harmadik - már Van Gaallal - , a tavalyi Eb-re viszont nem jutott ki, jelenleg pedig csak negyedik világbajnoki selejtezőcsoportjában.

Blind irányításával a válogatott kilenc tétmérkőzéséből ötön kikapott. A Bulgáriában 2-0-ra elveszített szombati vb-selejtező után a szövetségi kapitányt elsősorban amiatt bírálták, hogy a kezdőbe tette a 17 éves, középhátvéd Matthijs de Ligtet, aki mindössze 13 mérkőzést játszott az Ajax felnőtt csapatában, és mindkét bolgár gólban benne volt, az elsőben különösen.

Legutóbb egyébként 1978-ban ült nem holland származású kapitány az Oranje kispadján, akkor a legendás osztrák Ernst Happel irányította a csapatot. Külföldi szakember szerződtetését most nehéz lenne elképzelni. (Index/MTI)

Rovatok