Index Vakbarát Hírportál

Őrült befejezés a dobogóért a német bajnokságban

2017. május 20., szombat 17:44 | aznap frissítve

Egy időben bonyolították a német bajnokság utolsó fordulójának összes meccsét, a legnagyobb kérdés már eldőlt, a Bayern München hetekkel ezelőtt megnyerte a bajnokságot, és aztán az is kiderült, hogy az RB Leipzig, Gulácsi Péter csapatáé az ezüstérem.

A biztos harmadik helyért viszont a Borussia Dortmundnak le kellett győznie a Werder Brement, mert a másik idei csodacsapat, a Hoffenheim is dobogóért küzdött, Szalaiék az Augsburgot fogadták. És az is kérdés volt, hogy Dárdai Pálnak sikerül-e az év elején kitűzött céljai elérni, azaz a hatodik helyen végezni.

(A képen az látható, hogy egy bázisugró vitte a berlini meccshez a labdát).

A Dortmund meccsen a Werder szerzett vezetést, a gólvonal előtt végigguruló labdát Junuzovic lőtte közelről a kapuba, bár Bürki kapus kiütötte, a gólvonal-technológiának köszönhetően kiderült, bent volt a labda.

A Dortmund rohamozott, majd Reus szemfüles és Aubameyang nagy góljával fordítottak. De a második félidőből csak 35 másodperc telt el, amikor egyenlített a Werder. Kruse végigfutott a bal szélen, az alapvonalnál egy pompás csellel elküldött egy védőt, a visszagurított labdát Bartels lőtte közelről a hálóba. Ezzel még a Dortmund volt a harmadik, de aztán Kruse is lőtt egyet, amivel a Bremen fordított. A másik meccsen Szalaiék döntetlenje máris elégnek tűnt a dobogóhoz. De a Dortmund nem adta fel, két könnyű szívvel befújt tizenegyessel előbb Reus, majd Aubameyang fordított. Utóbbi ezzel a góllal 31 gólosként gólkirály is lett a német bajnokságban.

A Hoffenheim ugyanakkor nem tudott begyötörni egyetlen gólt sem (0-0), így negyedikként végzett, ami szintén Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyezés. 

A Herthát a Leverkusen Berlinben KO-zta, a félidőben már 3-0-ra vezettek, a végén 6-2-re nyertek Dárdaiék ellen. A Köln az utolsó fordulóban előzte a Herthát, miután 2-0-ra legyőzte a Mainzot, és ezzel behozta pontszámban Dárdaiékat, de sokkal jobb gólkülönbségüknek köszönhetően 5.-nek futott be.

Előzhette volna Dárdaiékat a Freiburg is, amelynek azonban Münchenben kellett volna legyőznie a Bayernt, és erre nem sok esélye volt, miután Robben megcsinálta szokásos visszahúzós cselét, majd ballal kilőtte a hosszút. Vidal 18 méterről leadott lövésével 2-0 lett, majd Petersen szépített, de a ráadásban jött Robben megint, végigrohant a pályán, és a nem sokkal azelőtt beállt Ribérynek passzolt, aki nagyon kisodródva, de szerencsével a kapuba lőtt. Aztán egy perc múlva Kimmich is lőtt egyet, 4-1 lett.

Ezen a meccsen amúgy a 82. percben lecserélték Xabi Alonsót, akit vastapssal búcsúztatott München és a futballvilág, visszavonult a spanyol, majd Lahm is megkapta a vastapsot, ő is visszavonult.

A tabella végén is nagy izgalmakat tartogatott az utolsó forduló, a Hamburg egy cserejátékos góljával menekült meg az osztályozótól, amely a Wolfsburgra vár így. Kiesett a Darmstadt és az Ingolstadt.

  1. Bayern München
  2. RB Leipzig
  3. Borussia Dortmund
  4. Hoffenheim
  5. Köln
  6. Hertha
  7. Freiburg
  8. Werder Bremen
  9. Borussia M'gladbach
  10. Schalke
  11. Eintracht Frankfurt
  12. Bayer Leverkusen
  13. Augsburg
  14. Hamburger
  15. Mainz
  16. Wolfsburg
  17. Ingolstadt
  18. Darmstadt 98

Rovatok