Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos: Valverde a Barca új edzője

2017. május 29., hétfő 19:45

Ahogy azt a múlt héten megírtuk, Ernesto Valverde lett a Barcelona új edzője. A 53 éves szakember Luis Enriquét váltja a kispadon, és kétéves megállapodás írt alá a hivatalos bejelentés szerint.

Az 53 éves exfutballista 1988 és 1990 között játszott a Barcában, KEK-et is nyert az egyesületnél, de csak kiegészítőember volt Johan Cruyff keretében. 2002-ben kezdett edzősködni a Bilbaónál, 2005-ig maradt első ciklusában, majd két évig az Espanyolt irányította. 2007-ben csak tizenegyesekkel kapott ki velük az UEFA-kupa döntőjében, a Sevillától.

Ez után háromszor lett bajnok a görög Olympiakosszal, dolgozott a Villarrealnál és a Valenciánál is, nyáron visszatért a Bilbaóhoz.

A baszk csapatnál négy szezont töltött el, és nem tudott túl fényes eredményt felmutatni, csak a meccsei 48 százalékát nyerte meg.

Nem is akármilyen belépője lesz az új edzőnek. Az első öt meccse sorrendben ez lesz: Juventus, Manchester United, Real Madrid, Real Madrid, Real Madrid. A Barca július 23. és 30. között az International Champions Cupon vesz részt az Egyesült Államokban, majd következik a spanyol Szuperkupa oda- és visszavágója.

Rovatok