Index Vakbarát Hírportál

A Videoton új edzője máris megtalálhatta a csapat eddigi sikertelenségének a kulcsát

2017. június 8., csütörtök 12:58

Új taktikára és játékfilozófiára, de leginkább győztes mentalitásra van szüksége a Videoton FC labdarúgócsapatának ahhoz, hogy a klub trófeákat nyerjen a jövőben - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Videoton új vezetőedzője, Marko Nikolics.

Az MTI idézi Nikolicsot, aki szerint ambiciózus klub trénere lett, ahol folytatni szeretné eddig sikeres szakvezetői pályafutását. Az elmúlt négy évben a Vojvodinánál, a Partizan Beogradnál és az Olimpia Ljubljanánál komoly célokért küzdött, szerinte ugyanez jellemzi a fehérváriakat is.

Kívülről nézve a magyar bajnokságot folyamatosan fejlődőnek mondta, és szimpatikusnak találta a futballt körülvevő környezetet, ezért is mondott igent. A saját karrierje szempontjából remek döntésnek nevezte a Videotont, amellyel mindent szeretne megnyerni.

A játékosok többségét jól ismeri, erősnek érzi a keretet, de szerinte két-három új labdarúgó pluszt adhat az együttesnek. A Videotonnál csütörtökön kezdődik a felkészülés orvosi vizsgálattal, majd hétfőn tíznapos ausztriai edzőtáborba utaznak, ahol négy felkészülési mérkőzést játszanak. Megjegyezte, az Európa Liga-szereplést nem tekinti felkészülésnek a magyar bajnokságra, fontos a jó szereplés a nemzetközi porondon is.

Kovács Zoltán sportigazgató közölte, tavaly nyárhoz képest sokkal erősebb a keret, mindössze néhány posztra keresnek játékosokat, akiket az új edzővel egyeztetve fognak kiválasztani.

Kovács tagadta, hogy az új trénernek 800 ezer eurós éves fizetése lesz.

Megvan az első igazolás

Csütörtök délután a Videoton a honlapján jelentette be, hogy az U20-as vb-t is megjárt Tamás Krisztiánnal erősítenek. Tamásb2011-ben szerződött a Milanhoz, de többször kölcsönadták, majd egy idő után hazatért, tavasszal a Gyirmótban játszott. 

Rovatok