Index Vakbarát Hírportál

Storck elmondta, miért maradhatott kapitány

2017. június 17., szombat 11:39 | aznap frissítve

Bernd Storck az MLSZ csütörtök esti döntésének másnapján interjút adott az M4 Sportnak. A posztján megerősített kapitány elmondta, beszámolójával meg tudta győzni a szövetség vezetőit, hogy továbbra is ő a megfelelő személy a feladatra.

"Meg tudtam győzni őket, hogy ez az egyetlen helyes út, amin haladunk."

Storck szerint jelenleg egy olyan fázisban vagyunk, amikor nem mennek jól a dolgok, de ezt át kell vészelni a következő lépés megtételéig.

Engem is sokk ért a mérkőzést követően, hogy ilyen vereséget szenvedtünk. 

– nyilatkozta, kiemelve, hogy nagyon sajnálja a szurkolókat, akik elkísérték a csapatot, őket rendhagyó módon is igyekszik kárpótolni. A vereséget saját felelősségének nevezte, de egyben képesnek tartja magát arra is, hogy megtalálja a helyzetből kivezető utat.

"Jó játékosaink vannak, csak a körülmények nehéz helyzetbe vezettek minket. Ez nem magyarázkodás, de bővítenem kell a kört" – indokolta egy kicsit mégiscsak magyarázkodásízűen a vereséget, részben azzal indokolva a problémákat, hogy túl sok rutinos játékos hiányzott sérülés miatt, ráadásul az Eb óta Juhász és Király is visszavonult. Emellett a klubokkal kötött megállapodása miatti is többen távol voltak a csapattól.

A pénteken a Nemzeti Sportnak is nyilatkozó kapitány a sportlapban Gera Zoltán hiányát emelte ki különösen, a középpályást klubja kérésére nem hívta be, ugyanakkor a játékos kora indokolttá tette a pihenőt, és a Fradi kérésére hiányzott Priskin is, aki a mérkőzés előtt nem sokkal igazolta csapathoz, őt szintén Doll kérésére pihentették a rá váró hosszú szezon előtt.

A fiatalok beépítéséhez pedig még időre van szükség, ami az Andorrai meccsen nem adatott meg a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt.

"Generációváltást akartam, lépésről lépésre haladva, de nem rögtön. Nem akartam előre magyarázkodni, alibit adni a csapatnak. Ezeket a játékosokat hívtam be, ők voltak a csapatom. Bíztam bennük. Sajnos másképp alakult, nem működött" – mondta a televízió riporterének, míg a sportlap oldalain ennél keményebben fogalmazott, nem csak a fiatalokkal kapcsolatban:

"Talán nem kellett volna ennyire megbízni egy-két játékosban. Ne szépítsük, néhányukban csalódtam. Felteszem a kérdés, hogyan fordulhat elő, hogy volt olyan védőnk, aki sárga lap nélkül játszotta végig az andorrai találkozót?"

A kapitány több kiválasztottjában is súlyosan csalódott, Dzsudzsák Balázs meccs utáni indulatos és kritikus értékelését pedig azzal egészítette ki, hogy

"Ha megkapja valaki a lehetőséget, mindent bele kell adni. Ha ezt nem tudja megmutatni, akkor nem válogatott szintű. Akik ott voltak Andorrában, azok ezt nem mutatták meg, nem tudom, miért. Lehet, hogy sokk alatt álltak, vagy új helyzet volt nekik. De a teljesítményüket nem lehet megmagyarázni."

A Nemzeti Sport újságírójának kérdésére, miszerint lesz-e, akit az andorrai meccs után többet nem hív be a csapatba, így felelt:

"Most erre mit mondjak? Lesz. De neveket ne várjon tőlem! (...) Most, hogy eldőlt, maradok, mindenekelőtt a csapatkapitánnyal, Dzsudzsák Balázzsal találkozom. (...) Aztán szép sorban felhívom a többi futballistát, és elmondom nekik is. Azt is, ha többé nem kívánom őket meghívni. És azt is, ha továbbra is számítok rájuk.

"Andorra nem volt jobb csapat, de érzelmesebb játékot mutatott" – tapintott rá végül a szurkolóknak talán legfájóbb pontra Storck, aki egy másik válogatottat ígért a következő meccsre, noha tudja, hogy végtelenül nehéz lesz újra a csapat mellé állítani a szurkolókat.

Rovatok