Elindult a maratoni, 46 meccses idény a Championshipben, ahol újra nagy múltú klubok és külföldi tulajdonosok feszülnek egymásnak - hosszabb idő után először magyar játékosok nélkül -, tippelni pedig szokás szerint nem tanácsos a feljutókra. De azért nézzük csak meg, mik az új szezon legnagyobb kérdései.
Az angol másodosztályról már a tavalyi beharangozónkban is elmondtuk, hogy mára a Premier League-hez hasonló nemzetközi bajnoksággá vált, ahol magasabbak a fizetések és több a néző, mint a legtöbb európai első osztályban. Maguk a klubok is ugyanolyan vonzók a nemzetközi (manapság főleg kínai) befektetőknek, mint az élvonalbeliek.
De ha meg tényleg olyan, mint a Premier League kicsiben, akkor miért is érdekes? Hát azért, mert valójában nem is olyan: az élvonalból már évekkel ezelőtt eltűnt a kiszámíthatatlanság varázsa, és tavaly visszaállt a rend a Leicester győzelme után, amikor újra a hét leggazdagabb klub foglalta el a hét első helyet a tabellán, utánuk messze lemaradva jöttek a többiek.
A Championship ezzel szemben mindig nyitottabb, és számos példát lehet sorolni a közelmúltból is olyan klubokra, amelyek vagyonokat öltek a csapatba, mégsem kerültek a feljutás közelébe sem. Tavaly ugyan elmaradtak az öldöklő izgalmak, mert fordulókkal a szezon vége előtt eldőltek a főbb kérdések, de így is bombameglepetést okozott a Huddersfield szereplése, miközben egy Aston Villa végig a táblázat második felében szerénykedett.
Idén sincsenek előre leosztva a lapok, pedig több klub is Premier League-szinten szórta a pénzt, de ennek ellenére sem lehet előre odaadni a feljutó helyeket senkinek. Sőt, ha valami biztosnak tűnik, akkor az az, hogy az idei szezon nem az általában esélyesnek számító Premier League-kiesőkről szól majd.
Közülük ugyanis egyedül a Middlesbrough az, amely nem gyengült számottevően a kiesés után, és még le is akasztott magának egy magasan jegyzett menedzsert Garry Monk személyében, aki tavaly a Leedset vitte a playoff-helyek közvetlen közelébe.
A Boro megszabadult a tavaly leszereplő játékosok egy részétől, helyettük pedig vásárolt olyanokat, akik ebben a mezőnyben is jók lehetnek: egyebek között rekordösszeget fizettek a Nottingham Forest gólzsákjáért, Britt Assombalongáért; elhozták a liga egyik legjobb középpályását, Jonny Howsont a Norwichból, és végre lett rendes kapusuk is Victor Valdes helyett, Darren Randolph személyében. A védelem oszlopát, Ben Gibsont ugyan még eladhatják augusztus végéig, de ha őt megfelelően sikerül pótolni, tényleg bármi lehet.
A Sunderland viszont pont a Boro ellentéte:
Ellis Short ráadásul az idén nyáron is hiába próbálta eladni a komoly adósságokat felhalmozó klubot, mely a piacképesebb játékosait már pénzzé tette, és egész biztos lesz szeptemberig még több távozó. Az ott tomboló káoszra a legjobb példa az, hogy miután a múlt héten 5-0-ra kaptak ki előkészületi meccsen a Celtic ificsapatától, a középpályás Darren Gibson szurkolókkal beszélgetve részegen kiborult, hogy pár csapattársa nem is hajt a klubért, és erről felvétel is készült.
Az biztos, hogy a Sunderlandnél tényleg mérgező a közeg, és amíg a tavalyi kiesésben részt vállaló, kiégett zsoldosokat nem tudják eltávolítani a keretből, a maximum, amit remélhetnek, hogy nem zuhannak tovább. Pedig Simon Grayson személyében megfelelő menedzser is érkezett, aki ezen a szinten már többször is bizonyított, de egész biztos ez az eddigi legnehezebb feladata. Érkeztek ugyan használható játékosok, mint a Graysonnal már dolgozó Aiden McGeady, és a támadó Lewis Grabban, de ha az átigazolási időszak végéig nem sikerül tovább alakítani a kereten, bajban lehetnek.
A Hull pedig szintén nem az állandóság és a kiszámíthatóság mintaképe, a tulajdonos Assem Allam nemcsak régóta háborúban áll a szurkolókkal, de mintha nem is tudná, mi a célja a klubbal. Pénzzé is tették a fél csapatot a nyáron, edzőnek pedig meglepő húzással elhozták a volt orosz szövetségi kapitányt, Leonyid Szluckijt, akit a haverja, Roman Abramovics ajánlott be, és akinek kölcsönjátékosokat is ígért a Chelsea-től.
Az eddig érkező Michael Hector és Ola Aina viszont azért még nem az a kategória, ami bármit is garantálna, és ugyan rajtuk kívül is jött pár játékos, a Hull még messze nem kész csapat, és meglepő is lenne, ha komolyan bele tudnának szólni a feljutás kérdésébe. Maga Szluckij viszont mindenképpen szórakoztató jelenségnek ígérkezik, de hogy edzőként mire lesz képes, az végképp megtippelhetetlen.
A többiek közül a legtöbbet a Championshipben óriásnak számító Aston Villát emlegette a nyáron a sajtó, főleg, amikor leszerződtették a Chelsea-től John Terryt. Hogy a középhátvédre 36 évesen mennyire lehet még számítani, az azért kérdéses, de jó esetben ő lehet az a seggberúgás, ami a Villának kell ahhoz, hogy túltegye magát végre ezen a gyászos korszakon.
Steve Bruce tavaly már nekikezdett a nagy átalakításnak, mára pedig már rá se lehet ismerni a másfél éve még a Premier League-ben játszó csapatra. Az idén nyáron Bruce a rutinra helyezte a hangsúlyt, Terry mellett még két harmincon feletti, sokat látott játékos is jött (Glenn Whelan és Chris Samba), a rajt előtt viszont kölcsönbe elhozta a Spurs U20-as világbajnok középpályását, Josh Onomah-t is. Ugyan a sérülések már most megnehezítik a Villa dolgát, így is bátran mondhatjuk, Bruce-nak kötelező a feljutás az idén.
Szintén erősödni tudott a tavaly a playoffban elvérző Fulham, mely megtartotta a koronagyémántjait: a nyáron U19-es Eb-győztes Ryan Sessegnont, illetve a liga legjobb középpályásának tartott Tom Carneyt. Melléjük Szlavisa Jokanovics hozott néhány játékost a belga és a francia bajnokságból, bár gyaníthatóan többet szeretne ennél, mivel a nyáron többször is üzengetett a tulajdonosoknak. Azóta jött kölcsönbe az északír középpályás, Oliver Norwood a Brightonból, aki remek kettőst alkothat Carneyvel.
Az évek óta a feljutást kerülgető Sheffield Wednesday viszont olyan istenigazából nem erősödött: a tavalyi kerethez képest egyedül a munkabíró skót szélső, George Boyd az új név. Igaz, nem is távozott senki meghatározó ember, úgyhogy Carlos Carvalhal vezetőedző számára ez lesz a szezon, amikor fel kell mutatnia valamit. A keret rutinos, erős, normális esetben ott kell lenniük az élcsoportban.
Nagy változások a playoff döntőjében csak tizenegyesekkel elbukó Readingnél se voltak: Jaap Stam maradt a kispadon, és ugyan a fáradhatatlan középpályás, Danny Williams nem hosszabbított szerződést, a csapat nagyjából együtt maradt, és még jött is néhány új arc, mint például a szélvészgyors Modou Barrow a Swansea-tól. Egy csatár azért még nem ártana, és egyébként is, tavaly a Reading lényegesen jobban szerepelt a reálisan elvárhatónál, ezért a realitás azt diktálja, hogy az idén csendesebb szezont fussanak.
És akkor ne feledkezzünk meg a Championship nagy alulteljesítőjéről, az évek óta nagy mellénnyel induló, de aztán mindig óriásit zakózó Derby Countyról sem, mely ráadásul elveszítette a két legnagyobb erősségét: a Watfordhoz távozó, rendkívül tehetséges középpályást, Will Hughest, és a Huddersfieldhez igazoló, gólerős szélsőt, Tom Ince-t. Őket ráadásul lapzártáig nem is sikerült még pótolni (noha várhatóan szeptemberig megpróbálják), mégis, a menedzser, Gary Rowett személye biztosíték lehet rá, hogy az idén nem omlanak össze, főleg, hogy rutinos emberek érkeztek hátra Curtis Davies és Tom Huddlestone személyében, úgyhogy masszív és nehezen legyőzhető csapat körvonalazódik.
Érdekes trend, hogy láthatóan egyre többen keresik az új David Wagnert, aki tavaly különösebb edzői múlt nélkül vitte fel a Huddersfieldet a PL-be. A Norwich vezetői olyannyira utánozó majmok, hogy ők is a Borussia Dortmund második csapatától hozták el Daniel Farkét, ahonnét korábban Wagner is jött. A Kanáriknál volt is némi átalakítás, és a már említett Howsonon kívül a Newcastle-hoz távozó szélső, Jacob Murphy is hiányozni fog, de a fiatalokkal és a Bundesliga alsóbb régióiból érkező helyettesekből idővel jó csapat is kialakulhat, viszont ehhez idő kell, talán több is, mint egy év.
A másik sötét ló az edzők között a Leeds új menedzsere, a ciprusi ligából érkező Thomas Christiansen, aki a dán neve ellenére spanyol válogatott volt játékosként. Az ő kinevezése lutri, ami még jól is elsülhet, viszont a Middlesbroughtól érkező szakmai igazgató, a szintén spanyol Victor Orta nem biztos, hogy jó ötlet volt: a klub igazolt egy szekérderéknyi, Angliában még kipróbálatlan fiatalt, de hogy csapat lesz-e belőlük, az megint egy másik kérdés, miközben az egy-két éve még a csapat magját jelentő, saját nevelésű játékosokból pedig mára csak hírmondó maradt. Ha viszont továbbra is meg tudják tartani a gólzsák Chris Woodot, az 25 gólt jelent minimum.
Vannak aztán a veterán edzők: a hetvenéves Harry Redknapp a Birminghamnél tomboló káoszt csendesítette el tavaly, majd azzal a lendülettel alá is írt egy évre, és a csapat kezd is formálódni: a Barnsley középhátvédje, Marc Roberts és a Premier League-et feladó kapus, David Stockdale is nagy fogás, de itt még hiányzik néhány igazolás ahhoz, hogy tényleg esélyesek legyenek a feljutásra. Redknappet ismerve azonban új játékosokban nem lesz hiány.
A nála csak egy évvel fiatalabb Neil Warnock tavaly a Cardiffot szedte ráncba, és a nyáron a walesi csapat nagyobb hírverés nélkül, a surranópályán erősített annyira, hogy ha minden jól alakul, ők is ott lehetnek a playoff-helyek valamelyikén a szezon végén. Warnock egy kiállhatatlan alak, mellesleg régimódi, nem túl látványos focit is játszik a csapata, de láthatóan még mindig ért hozzá, hogyan kell boldogulni ebben a ligában.
Végül pedig itt van a Wolverhampton, amely békebeli, noszalgikus angol kiscsapatból rövid idő alatt a Championship legellenszenvesebb csapatává vált, köszönhetően a klubot felvásároló kínai konzorciumnak, és a háttérben a szálakat mozgató, szuperügynöknek becézett futball-maffiózónak, Jorge Mendesnek. A Farkasok újra ipari mennyiségben igazoltak Mendes érdekeltségei közül, és megvették azt a Ruben Nevest, akit Premier League-csapatok is kerülgettek. Az edző is az a Nuno Espírito Santo, aki Mendes régi bizalmi emberének számít, és ha van igazság, ő is ugyanarra a sorsra jut, mint a tavaly hasonló körülmények között érkező Walter Zenga, aki pár hónap alatt megbukott. A keret viszont kétségtelenül erősebb lett, úgyhogy a Farkasokkal akár Santóval, akár nélküle számolni kell az idén.
A többiek közül említést érdemel a hat év után visszajutó Sheffield United, mely az idén egész komoly vagyont keresett azzal, hogy két egykori saját nevelésű játékosa sok pénzért váltott klubot, és mindkettejük szerződésében szerepelt egy továbbadási klauzula: Kyle Walkerért a Man City fizetett egy vagyont a Spursnek, de Harry Maguire-ért sem adott keveset a Leicester a Hullnak, és mindkettőből jutott tíz százalék a nevelőegyesületnek is. Chris Wilder egyébként is ütőképes csapatot rakott össze, bár az igazán nagy dobáshoz azért ez még kevésnek tűnik.
Szintén érdekes lesz a Nottingham Forest szereplése, ahol a jelek szerint végre megállt a tulajdonosváltással a folyamat, melynek keretében folyamatosan elkótyavetyélték a klub tehetségeit. Így egyelőre sikerült megtartani például az U19-es Eb-győztes csatárt, Ben Breretont is, sőt, Mark Warburton menedzser még aránylag jól is tudott igazolni, bár az Assombalonga pótlására érkező Daryl Murphy lehet, hogy már túl van a fénykorán. Ha nem jön közbe semmi váratlan, a Forest is elindulhat végre újra felfelé.
És még pár kérdés a végére: Vajon meddig játszhatja büntetlenül a Barnsley, hogy minden évben kiárusítja a legjobbjait, akiket alsóbb osztályból igazolt tehetségekkel pótol? Hasonló, de kicsit óvatosabb modellt követ a Brentford: tényleg az Exetertől hozott fiatal támadó, Ollie Watkins lesz a szezon felfedezettje? Régi formájában tér-e vissza a mentális problémáiról és a szerencsejáték-függőségéről őszintén valló védő, Steven Caulker a QPR-hoz?
Továbbá: igaza lesz-e a Manchester Unitedban nemrég góllal bemutatkozó, majd inkább a Prestont választó tehetségnek, Josh Harropnak? Igazolja-e a klubja türelmét a Bristol City menedzsere, Lee Johnson, akit annak ellenére se rúgtak ki tavaly, hogy a teljes szurkolótábor követelte? Tényleg a végéhez ért-e Mick “Merlin” McCarthy edzői pályafutása, vagy még egyszer újra összekapja az Ipswichet? Az idén is bravúrral bent tartja-e Nigel Clough a Burtont, vagy beüt a második idény szindróma? És ha igen, akkor mégis ki esik ki? Hiszen papíron jól erősített a Bolton és a Millwall is, de három csapatnak akkor is ki kell esnie. Alig kilenc hónap múlva meg is tudjuk, melyik három lesz az.