Index Vakbarát Hírportál

Túlélte a légikatasztrófát, mezt cserélt Messivel

2017. augusztus 8., kedd 08:40

A Barcelona tavaly decemberben határozta el, hogy barátságos meccsre hívja a Chapecoensét, amely 2016. november 29-én szenvedett repülőgép-szerencsétlenséget. A Barca így tisztelgett az áldozatok előtt. Ezt a meccset, a Trofeao Joan Gampert hétfő este játszották le a Camp Nouban és a Barca Deulofeu, Busquets, Messi, Luis Suárez és Denis Suárez góljaival 5-0-ra nyert.

Nem is az eredmény volt a lényeg, hanem hogy a jelen lévő 64 ezer ember méltóképpen emlékezzen az áldozatokra. A találkozó egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a lefújás után az egyik túlélő, Alan Ruschel és Lionel Messi mezt cserélt. Ruschelt már akkor vastaps kísérte a kispadra, amikor a 36. percben lecserélték. A játékos nem véletlenül kapott csak ilyen kevés lehetőséget:

először lépett pályára a tavaly novemberi repülőgép-baleset óta.

Tavaly, november 29-én érte légikatasztrófa a brazil Chapecoense csapatát, miközben a kolumbiai Atlético Nacional elleni Copa Sudamericana-döntő első meccsére utaztak. A gépen tartózkodó 81 utasból csak hatan élték túl a katasztrófát, közte a Chapecoense három futballistája. 18 labdarúgó a helyszínen, a kapus Danilo a kórházba szállítás után vesztette életet.

A Chapecoense azóta teljesen újjáépítette a csapatát, megnyerte az állami bajnokságot az év első felében, a brazil élvonalnak számító Serie A-ban 19 forduló után viszont nem áll túl jól, az éppen bennmaradást érő 16. jelenleg, pedig május legvégén még ők vezették a tabellát.

Rovatok