Index Vakbarát Hírportál

A Barca mindkét kiszemeltje szív a klubjánál

2017. augusztus 14., hétfő 15:57

Csaknem két hét telt el azóta, hogy a PSG rekordösszegért megvette Neymart a Barcelonától, a katalánok pedig azóta próbálnak a lehető legjobban kijönni az egészből. 222 millió eurót kaptak a brazilért, ebből 40-et már elköltöttek Paulinhora hétfőn, ám őt nyilvánvalóan nem a brazil helyettesítésére igazolták le. Korábban már írtunk arról, hogy Neymart csak három ember tudná helyettesíteni, ebből pedig kettőre, Philip Coutinhora és Ousmane Dembélére már rá is hajtott a Barcelona, üzletet azonban egyelőre sem a Liverpoollal, sem a Dortmunddal nem sikerült kötniük.

A két játékos pedig menne, Coutinho a múlt héten átigazolási kérelmet nyújtott be, miután klubja két ajánlatot is elutasított, Dembélé pedig egyebek mellett a múlt héten nem jelent meg a Dortmund csütörtöki edzésén, ami miatt büntetést is kapott a csapattól. Helyzetük ezen a héten sem változott meg, mindketten fél lábbal már kint vannak a csapatukból, amit jól mutat, hogy 

A francia csatárt már a múlt héten is nagyon bosszantotta az, hogy a katalánok nem tudnak megegyezni a németekkel és a probléma továbbra is fennáll – a Dortmund ugyan engedett korábbi követeléséből, most már csak 130 milliót kérne a játékosért, a Barca azonban még így is sokallja az árat, korábbi sajtóértesülések szerint ők 100 milliót szánnának Dembélére.

Coutinho helyzete egy fokkal talán még problémásabb, őt ugyanis klubja egyáltalán nem akarja odaadni, két ajánlatot is elutasítottak és kemény hangvételű közleményben adták mindenki tudtára, hogy a brazil nem eladó. Ezért is meglepő, hogy nem került be egy tétmeccs keretébe, ez ugyanis jelenthetné azt, hogy a Liverpool mégis hajlandó lenne odaadni a Barcelonának, csakhogy Coutinho egy hátsérülés miatt az utóbbi időben nem tudott edzeni, szombaton a Watford ellen sem játszott, így az is könnyen elképzelhető, hogy ez áll a döntés hátterében.

A Liverpool keretébe egyébként Sturridge sem került be, őt egy combsérülés hátráltatja és bár volt remény arra, hogy pályára léphet majd a németek ellen, végül nem épült fel időben.

Rovatok