Index Vakbarát Hírportál

Másodszor hosszabbított 2020-ig Simeone az Atlétivel

2017. szeptember 5., kedd 12:42

Egy évvel azután, hogy a 2020-ig szóló szerződését 2018-ra csökkentették, most megint 2020-ig írt alá Diego Simeone, az Atlético Madrid szakvezetője kedden. Ezt a klub hivatalos honlapjára hivatkozva közölték a hírügynökségek.

Nem egy megszokott lépés keretében, tavaly szeptember közepén rövidítette meg az Atlético a 2015-ben, öt évre szóló megállapodást. Aztán tavaly májusban, büntetőkkel elvesztett BL-döntő uitán tűnt bizonytalannak a folytatás, majd később kijelentette, hogy el kell gondolkodnia, lezárult-e egy ciklus a csapatnál, vagy folytatja-e hosszabb távon.

Simeone végül a Las Palmas elleni 5-1-es idegenbeli szezonnyitó után döntött úgy, hogy hosszabbít, ez volt a csapata 200. győzelme amúgy amióta 2011 decemberében átvette a csapat irányítását. Szeptember 16-án pedig következhet a stadionavató, a Wanda Metropolitanóban fogadják majd a Malagát.

A 47 éves szakember 2011 december 23-án váltotta a kispadon Gregorio Manzanót. Azóta csapata bajnoki címet, Copa del Reyt, spanyol Szuperkupát, Eurpa Ligát, Európai Szuperkupát nyert és kétszer is elvezette az Atlétit a Bajnokok Ligája döntőjébe, de mindkétszer a Realtól kapott ki.

Rovatok