Index Vakbarát Hírportál

Liverpooli drámát, sok gólt és nagy égéseket hozott a BL-forduló

2017. november 21., kedd 23:48 | hat éve frissítve

Négy csoportban rendezett nyolc mérkőzéssel folytatódott a Bajnokok Ligája idei kiírása. A csoportmérkőzések ötödik, azaz utolsó előtti fordulóját rendezték kedden az E, F, G, H négyesekben, és ha nem is dőlt el minden, sokat tisztult a kép a továbbjutók kilétét illetően.

E csoport

A nap mérkőzését az E csoportban rendezték, a forduló előtt 8 pontos Liverpool az első félidőben lefocizta a meccset 7 ponttal kezdő Sevillát. A szünetben 3-0 állt az eredményjelzőn, és ahogy mondani szokták, lehetett volna több is. Azaz nem sok minden utalt arra, ami a második félidőben következett. A spanyolok ugyanis alig 15 perc alatt két gólt ledolgoztak a hátrányból, majd a 92. percben kiegyenlítettek.

Guido Pizzaro pont olyan gólt lőtt, amilyennel a 90. percben egyenlíteni szoktak. Egy szöglet utáni rövid tisztázást kotort be valahogy:

Igazán nagy tragédiát csak azért nem jelentett mindez a Liverpoolnak, mert a Szpartak Moszkvának csak döntetlenre futotta a Maribor ellen hazai pályán. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, a moszkvai volt az igazi tragédia, ugyanis azok után, hogy a hazaiak 82. percben bepréselték a meccs első gólját Ze Luis révén, a szlovénok a 90. percben kiegyenlítettek Mesanovic találatának köszönhetően.

Érdemes megfigyelni a 47-es számú moszkvait, aki már akkor a kardjába dőlt, amikor Mesanovic még csak átvette a labdát.

Így az oroszok maradtak a harmadik helyen, 3 ponttal lemaradva a Pool mögött, és sokkal rosszabb gólaránnyal. Vagyis az utolsó fordulóban a moszkvaiak idegenben játszanak ki-ki meccset Liverpoollal, de csak győzelem esetén folytathatják a BL-ben. A Maribor ellen záró Sevilla BL-továbbjutása szinte biztosra vehető (csak akkor eshetnek ki, ha a moszkva nyer ők pedig kikapnak) ahogy a szlovénok utolsó helye is. A Szpartaknak meg valószínű marad az Európa-liga.

E csoport:

Az állás: 1. Liverpool 9 pont, 2. Sevilla 8, 3. Szpartak Moszkva 6, 4. NK Maribor 2

F csoport

Az F csoportban Manchester City már továbbjutóként, sőt biztos csoportelsőként játszhatott a már szintén biztosan kieső Feyenoord ellen, a meccs egyetlen gólt hozott, természetesen Guardiola csapata lőtte, Sterling révén. A City 5 meccsből szerzett 15 pontja deklarálja, hogy a sorozat egyik legnagyobb esélyese az idén.

 A nagyobb izgalmakat a Napoli-Sahtar meccstől lehetett várni. Mivel az olaszok az első fordulóban kikaptak Ukrajnában 2-1-re, így Sarri csapatának csak akkor maradt esélye a második hely, és ezzel a továbbjutás kiharcolására, ha megveri a Sahtart, lehetőleg ennél nagyobb arányban. Ez végül összejött, ha nem is olyan könnyen, mint a 3-0-s végeredményből gondolnánk. A nápolyiak vezetésére egészen az 56. percig kellett várni, természetesen Insigne lőtte a gólt, aki zsinórban második meccsén eredményes azóta, hogy az olasz válogatott nélküle kiesett a svédek elleni pótselejtezőben.

Ebből a gólból is látszik, hogy milyen pompás ötlet volt az olasz kapitánytól végig a padon hagyni a svédek elleni 0-0- alkalmával:

A megnyugtató második gólt csak a 81. percben szerezte Zielinski, majd az egész szezonban fenomenális formában focizó belga Mertens is megrúgta a magáét.

Az utolsó fordulóban a Napolinak kötelező legyőznie a Feyenoordot, és közben nagyon drukkolhatnak, hogy a City megverje a Donyecket, különben marad a jelenlegi sorrend a csoportban.

F csoport:

Az állás: 1. (és továbbjutott) Manchester City 15, 2. Sahtar Donyeck 9, 3. SSC Napoli 6, 4. Feyenoord 0

G csoport

Az idei BL őrült csoportjában a Besiktas már a forduló előtt biztos továbbjutó volt, míg a tavalyi szezon meglepetéscsapata, a francia bajnok Monaco biztos kieső. A kettejük "között" pedig a Porto és az RB Leipzig csatázik a Bajnokok Ligájában maradást jelentő második helyért. A portugálok egy Törökországban szerzett győzelemmel hatalmasat léptek volna előre e téren, ám a Besiktast idén nem lehet megverni. A Portónak sem sikerült, ugyanakkor még az egy pont is nagyon sokat érhet a végelszámolásánál. Ez vigasztalhatja valamennyire a portugálokat, akik vezettek a meccsen, mígnem Cenk Tosun egy esernyővel színesített szóló végén góllal felérő passzt adott Taliscának, aki be is rúgta szépen.

 A Lipcsének viszont összejött a győzelem idegenben, a Monacót verték meg, ráadásul nagyon (4-1-re). A negyedik vendéggólt Naby Keita szerezte, a felvételt látva nyilvánvaló, hogy miért akarja leigazolni fél Európa a 22 éves guineait.

Az utolsó forduló előtt mind a portugáloknak, mind a németeknek 7-7 pontja van, viszont az egymás elleni összevetésben a portugáloknak áll a zászló, így pontegyenlőség esetén ők végeznek előrébb. A Porto a Monacót fogadja, a Lipcse pedig a Besiktast. 

G csoport:

Az állás: 1. (és továbbjutott) Besiktas 11 pont, 2. FC Porto 7 (10-8), 3. RB Leipzig 7 (9-9), 4. AS Monaco 2

H csoport

Bár papíron még akár a Tottenhamet fogadó Dortmundnak is lehetett volna esélye a továbbjutásra, a Cipusra látogató Real Madridnak meg a kiesésére, senki sem gondolhatta komolyan, hogy Sallai Rolandék megszoríthatják a BL-címvédőjét. Vagy ha voltak is ilyenek, elég hamar feladhatták a reményt, mivel a Madrid 4 gólos előnnyel vonult a szünetre. A Real lényegében egy jó felhozó meccset játszott, az ezer éve gólképtelen Benzema, illetve a magához mérten régóta hallgató Ronaldo is szerzett két-két gólt, a legszebbet viszont Modric lőtte. Ezzel lett 1-0 az állás:

Sallai Roland 60 percet játszott a meccsen, 6-0-nál cserélték le, valószínűleg annyira nem bánta.

Eközben Dortmundban a Tottenham bizonyította, hogy idén Európában sem viccel. Hiába vezettek a németek Aubameyang góljával, Harry Kane (ki más) még a szünet előtt egyenlített, majd a második félidőben a Tottenham a koreai Son góljával 2-1-re megnyerte a meccset. A Dortmund problémáit ékesen ábrázolja a győztes gól, Delle Ali nem tudott annyit flegmázni a szélen, hogy ne maradjon nála a labda, Sont pedig négy dortmundi védő hagyta teljesen üresen a tizenhatoson belül.

A győzelemmel az angolok egy fordulóval a csoportkör vége előtt biztos csoportelsőként végeztek a Real előtt, még akkor is, ha az utolsó körben Londonban kikapnának a ciprusiaktól (ami nem valószínű).

Ezt azért nem sokan gondolták volna, de vélhetően azt sem, hogy a Dortmund 2 szerzett ponttal fog állni 5 kör után, és csak jobb összesített gólkülönbségével előzi az APOEL-t.

H csoport:

Az állás: 1. (és továbbjutott) Tottenham Hotspur 13 pont, 2. (és továbbjutott) Real Madrid 10, 3. Borussia Dortmund 2 (5-10), 4. APOEL 2 (2-14)

Borítókép: Sevilla - Liverpool. Fotó: Matthew Childs / Reuters.

Rovatok