Index Vakbarát Hírportál

Dárdai berakja Klinsmann fiát

2017. december 7., csütörtök 13:05

Jonathan Klinsmann, a világbajnok Jürgen Klinsmann fia áll majd a Hertha BSC kapujába az Európa Liga esti, berlini mérkőzésén.

"Kapusedzőnk, Petry Zsolt meggyőzött arról, hogy játszathatjuk őt" - idézte a Bild Dárdai Pál vezetőedzőt, aki hozzátette, a fiatal kapus mostanában még jobb benyomást tesz rájuk, mint a nyáron, amikor szerződtették.

"Thomas Kraft influenzával otthon fekszik, Rune Jarsteinnel nem akarjuk megkockáztatni, hogy esetleg megsérüljön" - adott további magyarázatot a döntésre Dárdai a második, illetve első számú kapus helyzetét említve.

Az Östersund elleni mérkőzésnek a Hertha számára már nincs tétje, a csoportelső svéd csapat viszont az első hely megtartásáért küzd a J csoportban.

A német-amerikai kettős állampolgárságú, húszéves Jonathan Klinsmann a nyáron a Berkeley Egyetem csapatától érkezett a berliniekhez, előtte az Egyesült Államokban - ahol apja 2011 és 2016 között szövetségi kapitányvolt - többször pályára lépett az utánpótlás válogatottban.

A Herthánál eddig csak a harmadosztályban szereplő tartalék együttesben kapott helyet, csütörtök este mutatkozik be az első csapatnál.

"Jonathan megérdemli a lehetőséget. Tehetséges, de bizonyítania kell, hogy elbírja azt a terhet, amit apja neve jelent" - mondta Dárdai. (MTI/Index)

Rovatok