Index Vakbarát Hírportál

Tényleg ennyire ostobák a bírók?

2018. január 4., csütörtök 00:27

Meglehetősen egyértelmű meccs volt a Juventus-Torino Olasz Kupa-negyeddöntő szerda este, a hazai csapat végig jobb volt. Hatalmas góllal vezettek a szünetben, Douglas Costa dropból nagyon bevarrta 16-ról. Csodás mozdulattal.

A Toro rögtön a gól után kapufát lőtt, ez volt a legnagyobb helyzetük, a Juve kihagyott még jó pár ziccert. A 67.-ben Mandzukic ügyesen beemelte a kifutó kapus fölött a második Juve-gólt, a mérkőzés eldőlt a 2-0-val.

Csakhogy a támadás szabálytalanságból indult, nagyon úgy tűnt, és meg is videózták az esetet, ha már az olaszoknál van videóbíró, használják. A játék állt úgy másfél percet, végül a játékvezető is kiment megnézni, mi történt.

A tévében három kamerából mutatták meg Khedira és Acquah összecsapását, az elsőből nem volt biztos fault, a másodikból nagyon annak tűnt, a harmadikból kiderült: a német ellenfele lábát rúgta telibe, és csak utána a labdát. Ebből a kamerából van, akinek úgy tűnhet, előbb a labda, aztán a láb:

Az alábbi képen Daniele Doveri játékvezető a két legjobb ismétlést egyszerre nézni, amire mutat, a jobb oldali - amit fent mi is megmutattunk -, abból talán nem lehet egyértelműen eldönteni, a bal oldali monitorképes ismétlésen látszott egyértelműen, hogy előbb lábat, és csak aztán talált labdát a juvés.

Doveri viszont a rosszabb kameraállásból döntött - legalábbis arra mutat az ujjával -, így nem csoda, hogy hibásan. Ott látszódhat úgy, hogy Khedira a labdát rúgja előbb, mert az a kameraállás mélységet nem mutat.

Talán az lehetett a baj, hogy a két ismétlést egyszerre nézte meg Doveri, bár nem kell agytrösztnek lenni hozzá, hogy kiválaszd a jót, főleg, ha annyiszor nézheted vissza, ahányszor akarod. Ne ragozzuk tovább, Doveri ostoba volt.

Szinisa Mihajlovics, a Torino edzője - joggal - tajtékzott, és azonnal olyat mondott, hogy a bíró elküldte a kispadtól. A 2-0 persze állt, a Juve simán jutott az elődöntőbe.

Mit gondol, a bírók hülyék?

  • 2479
    Igen, nem képesek jól ítélni tévéről sem
  • 1842
    Nem, csak a pályán lévő ragaszkodott az ítéletéhez
  • 974
    Egyszerűen csak figyelmetlenek

Írtuk már, hogy ha a vébén sem tudják használni a videóbírót a játékvezetők alkalmatlansága miatt, abból irtó nagy balhék sülhetnek ki. Most is ez történt, a bíró a pályán és a bíró a videó előtt - aki ugyanolyan bíró, mint aki a pályán van, vagyis szokott meccseket vezetni -, szóval ha ő sem látta a faultot, vagy ha látta, de szabályosnak minősítette, akkor nagyon nagy baj van.

Felmerül a kérdés, hülyék, hogy még többszöri ismétlés után, az orruk elé tolva sem képesek észrevenni a szabálytalanságokat?

Rovatok