Index Vakbarát Hírportál

Kiscsapat ellen támadt fel a Real Madrid

2018. január 21., vasárnap 18:48

Fontos győzelmet szerzett vasárnap a spanyol bajnokságban a több mint egy hónapja nyeretlen Real Madrid, ráadásul nem is kicsit, 7-1-re verték a sereghajtók között kullogó Deportivo la Corunát, a vendégek a második félidőben ugyanis teljesen összeomlottak.

Nem is indult egyébként rosszul a meccs a Deportivo számára, a 23. percben Adrian Lopez révén még ők szereztek vezetést, de Nacho Fernandez alig tíz perccel később egyenlített, Bale pedig még a félidő vége előtt belőtte a másodikat is, bár Ronaldo itt is ellopta a show-t, néhány másodperccel a lövés előtt ugyanis színházba illő módon dobta fel magát a tizenhatoson belül és egészen addig reklamálta is a tizenegyest, amíg Bale lövése a kapuba nem vágódott.

A második félidőben aztán negyed óráig sem bírták a vendégek, Bale újabb góllal jelentkezett, innentől pedig már nem volt megállás, lőtt egyet Modric, aztán kettőt Ronaldo, aki egyébként második gólja után csúnyán megsérült, Schär lábával találkozott fejelés közben, fel is szakadt az arca, de a győzelem persze ettől már nem került veszélybe.

A hetediket aztán gyönyörű megoldással a Real első gólját is szerző hátvéd, Nacho vágta be egy szöglet után.

Nagyon kellett már ez a győzelem az utóbbi időben csak kínlódó Realnak, főleg mert vasárnap derült ki az is, hogy engedélyt adtak Cristiano Ronaldonak arra, hogy elkezdjen tárgyalni nyári távozásáról. A spanyol csapat válságáról bővebben ebben a cikkünkben olvashat.

Rovatok