Index Vakbarát Hírportál

Nemzetek Ligája: görög, finn és észt az ellenfelünk

2018. január 24., szerda 11:52

Egy korábbi büntetés - románok elleni meccsen - miatt zárt kapus lesz az első magyar meccs a Nemzetek Ligájában, hamarosan kiderül, melyik ellenféllel szemben. Megvolt a sorsolás.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kissé megbonyolította a következő Európa-bajnokság selejtezőit azzal, hogy négy helyet a Nemzetek Ligájából lehet elérni. Igaz a sorozat életre hívásával megszűnnek a tét nélküli, unalmas barátságos meccsek.

A 2016-ban még Eb-csoportgyőztes magyar válogatott az andorrai veresége miatt kiesett a B divízióból, és átkerült a C-be, amit ha megnyer, akkor nemcsak kijut a 2020-as tornára, de még két meccset hazai pályán, vagyis az addig felépülő Puskás Stadionban játszhat. Annyi logikai csavar van azért a dologban, hogy a Nemzetek Ligája divízióinak négyes döntőjét majd csak akkor, 2020 márciusában rendezik meg, amikor a rendes selejtezőkből, 10 csoportból már kijutott 20 csapat. (A rendes selejtezőket idén decemberben húzzák.)

A C divízió 15 csapatát így osztotta be a korábbi eredmények alapján az UEFA. A BL-győztes finn csatár, Jari Litmanen fogja csoportokba rendezni a csapatokat. A portugál Deco a legjobbakat sorsolja, a B-divíziót a cseh Vladimir Smicer, a D-t Alexander Hleb. Valamennyien megnyerték egyszer a BL-trófeát.

A mi részlegünk így néz ki:  

Nem véletlen, hogy Georges Leekens a skótokkal játszik majd márciusban, hiszen velük nem kerülhettünk össze, és talán az sem nagy baj, hogy Romániával nem kell ebben a sorozatban meccselni.

Körülbelül fél egyre minden kiderül.

Pedro Pinto, az UEFA kommunikációs igazgatója köszöntötte mind az 55 nemzetet, miután befejeződött a Nemzetek Ligája himnusza, amit elég sokat fogunk hallani 2018 szeptembere és novembere között. Az UEFA szlovén elnöke, Alexander Ceferin mutatta be a trófeát, amiért a 12 legjobb küzd. Nekünk előbb meg kellene nyerni a C-t, és a B-t is, hogy a kupáért egyáltalán versenyben lehessünk.

A mieinket bemutató kis filmben Böde Dániel egyik bombáját vágták be, és Gyurcsó Ádám örömét.

Azt már rögtön az elején tudtuk, ha az első csoportba kerülünk, akkor biztosan csak két ellenfelünk lesz, a másik háromban értelemszerűen három. Az egyes csoportot elkerültük.

Az észtekkel szemben pozitív a mérlegünk, ellenük legutóbb is hat pontot szereztünk, amikor összekerültünk.

A finneket emlékezetes meccseken vertük, elég csak 1997-re, vagy 2010-re gondolni. Előbbi meccsen egy örökre emlékezetes öngóllal értük el a vb-pótselejtezőt (1-1). Utóbb Dzsudzsák a 94. percben vágott nekik egy hatalmas bombát, azzal lett 2-1. Mindkét meccsen játszott Litmanen, aki most kihúzta a nevünket, meg is említette.

A két emlékezetes meccs ellenére oda-vissza akkor sem vertük a finneket, csak a 2016-os lebonyolításkor, mindkétszer Dárdai Pállal, mindkétszer 1-0-ra. A mostani sikeresség alapfeltétele most egy dupla győzelem lenne.

A görögökkel szemben viszont akkor is csak egy pontra voltunk jók, amikor ők a 2016-os csoport utolsó helyén végeztek, mi pedig a harmadikon. Itthon egy sovány 0-0 jött össze Dárdai Pállal, míg kint Bernd Storck 4-3-ra kapott ki.

A görögök a vb-selejtezőn elérték a pótselejtezőt, de a horvátok tavaly novemberben 4-1-gyel megakadályozták, hogy ott lehessenek a vb-n.

A csoport esélyesei kétségtelenül ők, annak ellenére, hogy bennünket húztak a legjobb pozícióból.

Első ránézésre annyi feltétlenül elmondható, kiesési gondjaink nem lesznek. Hacsak nem vesszük elő az Andorra és a Luxemburg elleni formát. Georges Leekens szövetségi kapitány sem beszélt erről, mikor gyorsértékelte az ellenfeleket.

Illetve azzal csak most szembesültünk, hogy az UEFA még egyet csavarta az amúgy szövevényes lebonyolításon, hogy a legrosszabb harmadik kiesik, vagyis ha netán a harmadik helyre futnánk be, még egy külön összevetés várni fog a csapatra.

A meccsek sorrendjét jelentősen meghatározhatja, hogy novemberben sem Tallinnban, sem Helsinkiben nem lehet játszani, ezért az idegenbeli meccseink mindkét országban legkésőbb októberre esnek. Novemberben pedig várhatóan mindkét nemzetet fogadjuk.

A magyarok programja:

A játéknapok:

A legjobbak így csapnak össze:

A felettünk lévők, ahová feljuthatunk, ha megnyerjük a mostani négyesünket.

Ha utolsó vagyunk, akkor eggyel lejjebb csúszhatunk, ez a divízió így játszik most.

Rovatok