Az október legvégén kinevezett belga Georges Leekens a két novemberi meccsen még meghúzódott a háttérben, és Szélesi Zoltán vezette a csapatot, most viszont Kazahsztán ellen már övé az irányítás és az övé a teljes felelősség.
Kellemesebb bemutatkozásról talán nem is álmodhatott a belga szakember, mert a rivális 2016 júniusa óta nyeretlen, igaz, saját pályáján – ennek a műfű miatt van jelentősége – döntetlent játszott a vb-résztvevő Lengyelországgal (2-2) és Romániával (0-0) is.
Pintér Attilának is lekötötték egyszer a kazahokat 2014 nyarára, és a nem túl jó emlékezetű Pintér-korszak legnagyobb győzelme – 3-0 – akkor született meg.
Leekens 2010. októberben, amikor még belga kapitány volt, találkozott Kazahsztánnal, 2-0-ra verte Eb-selejtezőn, a másik kispadon a mostani elődje, Bernd Storck ült. Köztük volt már egy beszélgetés, ha nem is átadás-átvétel jelleggel, de nyilván meg tudták beszélni az erősségeket, a sürgősen megoldandó problémákat. Az egyik ilyen: a játékosok túl sokat gondolkodnak a hibáikon.
Magyarország ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy bárkit is lebecsüljön, a Luxemburg (1-2) és az Andorra (0-1) elleni csúfos vereség erre hatásosan és fájdalmasan rávilágított. Nem kell tartani az elbizakodottságtól ezúttal sem.
A játékosok arról számoltak be, hogy a hangulat jó, noha Storck jó tíz évvel fiatalabb, mint Leekens, a 68 éves belga sokkal lazább. Jó humorú ember, aki nem szereti a kötöttségeket.
Nagy kérdés lesz a korszakában, akár már az első meccseken is: milyen hatással lesz a játékosokra, hogy megszűnt a nagy fegyelem? Mert valószínűleg nemcsak a fegyelem szűnt meg, hanem a percre kiszámított, egyénekre – előre – lebontott taktika is.
Szalai Ádám az 1-8 utáni fontos beszédében azt emelte ki, hogy kint a fejébe verték, mit kell tennie, míg Egervári Sándornál nem volt ez a fajta sulykolás. Szalai szavaiból az derült ki, hogy ők inkább igényelték ezt. Most, Leekensnél előtérbe kerülhet az egó is.
A kinevezése óta eddig jó néhányszor hízelgett, Orbán Viktor miniszterelnököt körbeudvarolta, az NB I. színvonaláról sem elkeserítően beszélt. Olyan közhelyparádét zúdított a szurkolókra, újságírókra, ami még ebben a közegben sem általános.
Péntek este viszont mutatnia kell valamit. Elsősorban alkalmasságot és karaktert. És persze azt, hogy bármennyire is szenved a klubfoci, a válogatott mindig más, jobban teljesít, mint az európai kupákból gyorsan kieső csapataink. Nem biztos, hogy lett volna még egy ország, amelyik az 1-8-as megsemmisülés utáni válogatott meccsre 14 ezer nézőt vonz Győrben. Vagy Andorra után telt ház várja a csapatot Lettország ellen.
Magyarországon a válogatott varázsa sohasem illant el, a péntek este legfontosabb feladata, hogy Leekens és csapata megtartsa ezt.
Egyelőre nem tudjuk az új szövetségi kapitányról, akar-e változtatni a játékrendszeren, milyen elképzelései vannak a játékról. Azt már elárulta, három középső védővel nem tudott felállni a sérülések miatt, pedig az volt az első elképzelése.
Nagy kérdés ellenben, ismeri-e már annyira a magyar játékosokat, hogy nem kér tőlük olyat, amit nem képesek végrehajtani. Ismeri-e már őket annyira, hogy csak a legegyszerűbb dolgokat kéri viszont a pályán?
Egy biztos, képes lehet arra, hogy feltüzelje a csapatot. Ahogy egyik nagy ismerője, Kenderesi István mondta, nagy artista, de minden tudására szükség is lesz.
Pláne, mert legutóbbi állomásán nem győzött meg senkit a szakértelméről: Algériában öt meccsből egyet nyert meg, Mauritániát verte (3-1) 2017. januárban. Pedig ott kevéssel komolyabb játékosanyag állt rendelkezésére, elég csak Mahrezre gondolni, aki az angol bajnokság legjobb játékosa volt 2016-ban.
A válogatott nagy baja, hogy pillanatnyilag nincs balhátvédje. Ha Szabót vagy Hangyát állítja oda, róluk tudnia kell, kényszermegoldás mindkettő. Még akkor is, ha egyikük sem újonc.
Szabó tagja volt az U20-as vb-bronzérmes csapatnak, de nem lehetett arról olvasni, hogy elvinnék akár csak a magyarnál eggyel komolyabb bajnokságba is. Hangya eddigi két meccsén 0-5-ös a mutatónk, nyilván nem miatta. Juhász helyére állt be a svédek ellen, míg őt váltotta Kleisz Márk az oroszok ellen. Az volt az andorrai égés előtti meccs, amikor még a kudarc ellenére is Himnuszt kaptak a csapat tagjai .
A legutóbbi, Feröer elleni meccsen viszont már a győzelem ellenére füttyszót hallhattunk, vagyis ha van is türelem a játékosok felé, sokakban ott élnek a rossz élmények. És ki tudja, meddig tart a türelem?
Leekens eddigi retorikájában a türelem szó nem szerepelt, amiből leszűrhetjük azt is, hogy biztosra veszi a sikert. A türelem viszont fontos lehet, ha szenvedni kell az első gólért, és a félidőben még 0-0 van.
Az Asztana megélte a tavaszt az Európa Ligában, ami kötelezően óvatosságra kell hogy intsen. Igaz, elsősorban nem a hazai játékosok miatt, de mégiscsak vannak olyan kazah futballisták, akik EL-tempóhoz szokhattak.
Ők vannak kevesebben, de a kazahok is nagyon komolyan gondolják a futballfejlesztést, és ha a megfelelő szintekre importálják a tudást – elsősorban az akadémiákra –, akkor még látványos jelei is lehetnek, hamarosan válogatott szinten is.
Leekens kisugárzása, magabiztossága jót tehet, ez egy fontos faktor lesz a közeljövőben. És maga az egész 90 perc is fontos üzenet a csapat kisugárzásáról. Láthatunk-e végigvezetett akciót, nem csak a beívelésekből leszünk veszélyesek? Láthatunk-e többször jól felépített támadásokat, vagy megint mindent ural majd az esetlegesség, az ötlettelenség, ahogy Egervárinál, Pintérnél vagy épp Storck utolsó meccsein?
Több lesz tehát a kazahok elleni meccs egy szimpla válogatott meccsnél. Új kezdet lesz, ahogy a kapitány is érzékletesen fogalmazott.
Bár a szurkolók többsége csak azt a mindenkori küzdést, szervezettséget, helyenkénti szellemességet szeretné viszontlátni, amit Dárdainál vagy épp Storck legjobb időszakában. Virtuóz cselek, félpályát átszelő középpályások már akkor sem voltak, és a mostani drukkerek többsége ezt már nem is várja el.
Más kérdés, hogy nagyjából öt játékos lesz ott abból a csapatból, amelyik az Eb-n és az Eb előtti periódusban láthattunk. A Dzsudzsák–Kleinheisler–Szalai háromszög ugyanakkor képes Kazahsztán legyőzésére, ha normális védekezés van mögöttük.
Bár a futball attól szép, ha sarkítjuk, vagy ha túlragozzuk a meccs előtti benyomásokat, az eredmény alapján fogunk utólag ítélkezni. Még ha egy meccs alapján nem is ildomos.
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás* (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (AS Nancy – Franciaország), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Otigba Kenneth (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC)
Középpályások: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Kleinheisler László (Asztana FK – Kazahsztán), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton FC), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (New England Revolution – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Chicago Fire – Egyesült Államok), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK), Varga Roland (Ferencváros)
Variációk:
Meglepetés lenne, ha változtatna a jól bevált 4-2-3-1-es felálláson, és akkor valahogy így állnánk fel.
Mivel szereti a támadófocit, egy ilyen felállás is könnyen elképzelhető.
Borítókép: Georges Leekens. Fotó: Huszti István / Index.