Index Vakbarát Hírportál

Hároméves eltiltás a fegyverrel keménykedő futballelnöknek

2018. március 29., csütörtök 13:08

A görög futballszövetség megbüntette a néhány hete fegyverrel a pályára rohanó PAOK-elnököt. Ivan Szavvidisz három évig semmiféle sporttevékenységet nem végezhet. Emellett a jelenlegi harmadik helyezett csapattól három pontot is levontak.

Március 11-én a Szalonikiben rendezett PAOK-AEK Athén meccsnek a végén a PAOK megszerezte a vezetést, de a bíró ezt visszavonta, miután lest ítélt. Ekkor rohant a pályára az elnök, az övében egy pisztollyal. A bíró erre félbeszakította, majd lefújta a meccset. Akkor három hétre fel is függesztették a bajnokságot, ami a hétvégén folytatódhat.

Szavvidisz a grúziai Szanta Gruzsinóban született, üzletember és politikus, a orosz parlament, a Duma tagja. A Forbes szerint 2013-ban a 30. leggazdagabb oroszként tartották nyilván. Az oroszországi görög közösség elnöke. Korábban az orosz FC Rosztov elnöke volt, 2012-ben vette meg a PAOK futballcsapatát.

Rovatok